Mindenekelőtt női témát választott Várnainé Balogh Beáta, a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola történelem–helytörténet-tanára a Vas megyei TIT Hölgyklubja első, őszi előadására: a rómaiak szépségápolásáról beszélt.
„Forma bonum fragile est”, azaz a szépség mulandó – idézte Ovidius szavait: már a rómaiak korában is mindent megtettek a nők és a férfiak (is) azért, hogy ezt a múlandó adományt késleltessék. A tanárnő részletesen beszélt a császárkor öltözködési szokásairól, a frizuradivatról, szépség- és fogápolásról, tisztálkodási szokásokról, melyeket képi ábrázolással tett szemléletesebbé, miközben érdekességképpen az ásatások során az egykori Savariában talált régészeti leletanyagokból is mutatott néhányat: kozmetikai dobozt, csontból és fából készült fésűt, borostyánnal kombinált fülbevalót, ruhacsatot.
Nagyon sok ábrázoláson látható, hogyan készítették el korabeli fodrászok (rabszolganők) a római hölgyek kontyba fésült frizuráját, hajsütővassal bodorítva, majd a hajkölteményeket csontból, fémből készült hajtűkkel rögzítették. Már az ókori nők is festették a hajukat, hajfestékként hennát, sáfrányt, tört gesztenyét, ólommal kombinált ecetet, elszenesített tojást használtak: a hölgyklub tagjai azt is megtudhatták, hogy fekete színt eredményezett a „borban 40 napig rothasztott pióca”… Elterjedt volt a szőke színű paróka, amelyet a rabszolgaként Rómába hurcolt germán nők levágott hajából készítettek.
A római nők és férfiak egyaránt szerették hangsúlyozni a szempillát és a szemöldököt, amely dús, vastag és ívelt volt. A mediterrán emberek bőre általában kreol, ám elegáns körökben vágytak a minél fehérebb bőrre, ezért a rabszolganők krétaporral fehérre maszkírozták úrnőjüket. A pirospozsgás, egészséges arcszín eléréséhez szederlevet használtak, a szemet pedig korommal, vagy datolyacsont hamujával húzták ki.
És mit meg nem tettek a szépségért a kopaszodó férfiak is! Tetoválószalonban egyesével hajszálakat festettek a halántékukra, fejükre. Sokáig a simára borotvált arcbőr volt a divat, de Hadrianus császár a 2. század első felében meghonosította a szakállviselést.
Várnainé Balogh Beáta vetített képekkel szemléltetve mutatta be közönségének az ókori rómaiak ruházatát. A férfiak fő öltözete a tunika és a tóga volt, alatta nem viseltek fehérneműt. A tóga a nemesség, a szenátori és lovagrend kiváltsága volt: több rabszolga kellett ahhoz, hogy urát a hat méter hosszú, széles anyagba tekerje, és a redőket elrendezze, ahova kisebb tárgyakat lehetett elrejteni. Bíborszegéllyel díszített tógát viselt néhány magistratus és papi méltóság, sőt gyermek is. A bíborszínű tóga a császárok megkülönböztető díszöltözete volt, különleges alkalmakkor öltötték magukra: ez volt a legdrágább szín, egy gramm festék előállításához tízezer bíborcsiga kellett.
A hölgyek ruházata már abban a korban is igényesebb volt, mint a férfiaké. Három darabból állt: a földig érő színes tunika, a stóla, amely a lábfejet takarva uszályban végződött, dísztűvel fogták össze, övvel szorították a testükhöz, és a sál formájú palla, amit vállra borítva köpenyszerűen hordtak. Elterjedt volt az elegáns nők körében az ékszerek viselése: diadém, nyaklánc, gyűrű.
A hölgyklub érdeklődő közönsége megtudhatta azt is, hogy a rómaiak saruban jártak, amelynek formája árulkodott viselője rangjáról. A katonák a birodalom hidegebb területein csizmácskát (caligae) viseltek, a felsőrészt bőrszíjakból vágták ki, összehurkolták, a lábbeli talpára szöget vertek, hogy ne csússzék.
Az ókori Római Birodalom területén fennmaradt emlékek tanúsága szerint a római fürdők a tisztálkodás mellett a testi és szellemi szórakozás színhelyeiként is működtek. A nagy császári fürdőkben gyakran szerveztek kulturális programokat, sőt, néhány helyen könyvtár is üzemelt. Az első nyilvános fürdők használatáért jelképes összeget kellett fizetni, majd később a császárok által építtetett közfürdőket ingyen használhatta a nép. A 334-ben készült Notitia szerint Rómában 952 balnea és 11 thermae volt. Savariában is több római kori fürdő maradványát találták meg, közülük egyik a Romkertben látható.
