Kofi Annan (1938–2018, ghanai diplomata) ENSZ-főtitkár (1997–2007) felkérésére 2003-ben tagja lettem annak a 11 tagú testületnek, melynek feladata a világszervezet és a civil társadalom közötti kapcsolatok megvizsgálása és javaslatok megtétele volt együttműködésük szorosabbra fűzése végett.
A testület elnökévé Fernando Henrique Cardoso (*1931) volt brazil elnököt (1995–2003) nevezték ki, tagjai között kormányzati képviselők és nem kormányzati szervezetek (NGO) vezetői egyaránt szerepeltek. Egyéves működésünk alatt számos konkrét indítványt terjesztettünk elő. Figyelembe kellett vennünk, hogy nem szabad összekeverni a szóban forgó két felet, hiszen mindegyikük egymástól eltérő szerepet tölt be a világban. Másrészt – a kapcsolatépítés közben – tudnunk kell, hogy milyen messzire mehetünk a civil világ bevonásában, hiszen az Egyesült Nemzetek Szervezete kormányközi nemzetközi szervezet, mely eleve meghatározza tevékenységének jellegét és irányait. Harmadrészt, és ez nagyon fontos, a mai világban nem lehet nem tudomásul venni a civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek egyre növekvő fontosságát, számtalan kapcsolódását a nemzeti és nemzetközi folyamatokhoz. Mint munkája közben a főtitkári testület is meghatározta, a civil társadalom a nemzeti és nemzetközi nem kormányzati szervezetekből, az érdekvédelmi szervezetekből, a szakszervezetekből, a vallási és kulturális intézményekből, az akadémiai világból és a magánszektorból tevődik össze, azaz igen széles körű és választékú grémium.
A főtitkári testület egész sor konzultációt tartott az NGO-k regionális szervezeteivel, így érkeztem 2004 februárjában Bamakóba, a nyugat-afrikai Mali Köztársaság fővárosába, ahol a térség nem kormányzati szervezeteivel tanácskoztunk. A gyarmati időkben Francia-Szudán néven ismert, hatalmas kiterjedésű (kétharmad részt sivatag!) ország 1960-ban nyerte el függetlenségét. Szokásomhoz híven nem csupán a tárgyalások helyszínén és szállodai szobámban töltöttem az időmet, hanem bejártam a mindenhol homoksárga színű, több mint kétmillió lakosú fővárost. És mivel Afrika annyira más, mint Európa, az olvasókkal engedelmükkel megosztok egy tucatnyit az ottani világot sugárzó felvételeimből.
Egy helyi kültéri piacon, ahol az árusok a homokban ülve kínálgatták az európai ember számára sokszor egzotikusnak számító gyümölcsöket és zöldségeket, valamiért – természetesen franciául – megszólítottam közülük egy fehér lepelbe öltözött idősebbet, aki visszakérdezett, hogy francia vagyok-e. Mondtam, hogy nem, magyar vagyok. Mire ő: futball, Puskás, Kocsis, Bozsik stb… Azóta is elképedek, ha belegondolok, hogy a Szahara peremén ilyen magyar vonatkozású reagálást hallottam!
Mondanom sem kell, hogy akkori sétáim közben eszembe sem jutott, hogy bármilyen veszélynek lennék kitéve. Azóta, sajnos, sokat változott a világ, s ezen belül Mali is.
Ami pedig az ENSZ és a civil társadalom kapcsolatait illeti, a világszervezet azóta is következetesen folytatja e nem könnyű, érzékenységektől sem mentes tematika vizsgálatát. Ennek egyik létfontosságú része az a szerep, amelyet a civil szervezetek tölthetnek be az ENSZ által a 2015 –30 közötti időszakra meghatározott Fenntartható Fejlesztési Célok megvalósításában.
A 2004. év vége felé, novemberben ismét Afrikába vezetett az utam. Ezúttal Bársony András külügyi államtitkár kíséretében részt vettem a Frankofónia Nemzetközi Szervezete (OIF —> Organisation internationale de la Francophonie) 10. csúcstalálkozóján, amelyet a függetlenségét ugyancsak 1960-ban elnyert, Malival délről határos Burkina Faso (korábbi nevén Felső-Volta ) jó kétmilliós fővárosában, Ouagadougouban tartottak.
Külügyi államtitkárunk egy nyüzsgő fővárosi utcán.
A világban 32 olyan ország van, ahol a francia nyelv hivatalos státusszal rendelkezik, s e nyelvet 300 millióan beszélik. Az OIF elődje 1970-ben jött létre, s ma 88 tagország vesz részt a Frankofónia Nemzetközi Szervezete munkájában. Huszonhatan – köztük Magyarország – megfigyelő státusszal rendelkeznek. A szervezet a francia nyelvű kulturális és oktatási tevékenységek előmozdítása mellett súlyt helyez az emberi jogok, a demokrácia, az együttműködés kérdéseire, manapság külön kiemelve a fenntartható fejlesztés tematikáját. Az OIF legközelebbi csúcstalálkozóját 2020-ban Tuniszban tartják.
A csúcstalálkozót hirdető tábla Ouagadougou-ban.
A fővárosban kifüggesztett feliratok a frankofóniát a szolidaritás és a tapasztalatcsere, illetve a cserekapcsolatok, a keveredés és az integráció terepeként hirdetik.
Afrikai hagyományokhoz hűen ilyen sorok üdvözölték a csúcstalálkozóra érkező külföldi vendégeket.
Két szomszédunk, Ausztria és Horvátország párizsi nagykövetei a találkozón.
Ouagadougou ugyanazzal a sárga homokszínnel fogadott, mint a szomszédos Mali fővárosa.
Üzletsorok.
A csúcstalálkozó résztvevőinek szétosztottak egy listát azokról a vendéglőkről, amelyeket a szervezők a külföldi küldöttek számára ajánlottak. Ily módon jutottunk el Bársony Andrással egy osztrák tulajdonú étterembe, ahol – a Szahara kellős közepén – gulyáslevest fogyasztottunk… Annyira bizarr volt a látvány, hogy az étkezést fényképen is megörökítettem.
Programunkba belefért még egy szabadtéri népművészeti kiállítás is, ahol két meztelen személyt ábrázoló fafaragás mellett a „ Szemérem elleni sérelem minden formája tiltott” figyelmeztetés állt…
