Szükségállapot: utolsó hosszabbítás?

(Alicantei tudósítás) A szükségállapot utolsó meghosszabbítását kéri a miniszterelnök. Pedro Sánchez (a nyitó képen) bejelentette: egy végső, szintén 15 napos hosszabbításra van szüksége a kormánynak ahhoz, hogy befejezze az elkezdett munkát. A riasztási állapot utolsó két hete, mely június 21-én érne véget, már sokkal enyhébb lesz, mint az eddigiek. Spanyolország lakosságának 70 százaléka eközben hétfőn már a 2-es karantén-feloldási szakaszban kezdi meg a nyár első hónapját. (Nyitó kép: El Tiempo)

Június 21-ig tarthat a szükségállapot Spanyolországban. Pedro Sánchez miniszterelnök bejelentette: kérvényezni fogja az utolsó hosszabbítást, ehhez már elnyerte a katalán ERC (republikánusok) támogatását, akik tartózkodni fognak a kongresszusi szavazáson. A baszk PNV (nacionalisták) eközben igen szavazatáról biztosította a kormányfőt.

Az utolsó hosszabbítás mellett június 8-ától a 3-as fázisba belépett közösségek visszakapják az abszolút kormányzás jogát, így szabadon alakíthatják majd a karanténfeloldási intézkedéseket. Továbbá Sánchez biztosította őket arról is, hogy beleszólhatnak az uniós források elosztásába is, tehát mint fogalmazott: a szükségállapot utolsó szakasza már sokkal könnyedebb lenne, mint az eddigiek. A kormány csak a szabad mozgás ellenőrzésének kérdését szeretné továbbra is a kezében tartani. (Magyarul feliratozva.)

A szükségállapot 6. meghosszabbításának sikere már csak a Ciudadanos nevű párton múlik. Velük még egyeztet a kormány. Ha megszavazzák, akkor az azt jelenti, hogy Spanyolország több mint 3 hónapot tölt riasztási állapotban a koronavírus-járvány miatt. Június 21-én, a szükségállapot végén az ország egésze visszatér az új típusú normál kerékvágásba. Lesznek ugyanakkor olyan közösségek is, amelyek hamarabb oldhatják a rendkívüli állapotot.

Spanyolország lakosságának 70 százaléka a 2-es karatén-feloldási szakaszban kezdi meg a hetet június 1-jén. Formentera, El Hierro, La Gomera és La Graciosa szigete pedig már a 3-as szakaszba léphet, miközben Madrid, Barcelona, Castilla és León (El Bierzo régió kivételével), valamint Lleida az 1-es fázisban várakozik tovább.

Fotó: El Confidencial

A 2-es fázisba belépő területeken az éttermek és bárok elkezdhetnek vendégeket ültetni beltéri asztalaikhoz, de a bárpultnál továbbra sem lehet fogyasztani. A teraszon lévő asztaloknak továbbra is csak a felét használhatják; a 3-as szakaszban ez már 75 százalék lesz. A diszkók és az éjszakai bárok a 2-esben még nem, csak a 3-as fázisban nyithatnak ki.

Fotó: Cadena Ser

A séták szabályai enyhülnek a 2-es karantén-feloldási zónában: a 70 év alattiak bármikor kimehetnek levegőzni, sportolni, kivéve az időseknek fenntartott időintervallumban, tehát 10 és dél, valamint este 7 és 8 között. A 3-as fázisban élőknek már egyáltalán nem kell órarendhez igazodniuk. Az 1-es fázisban maximum 10, a 2-esben 15 ember sétálhat vagy sportolhat együtt. Előbbieknek azonban még tartaniuk kell magukat a már korábban meghatározott kijárási órarendhez.

Fotó: La Voz de Galicia

A 2-es fázisban lévő területeken megtartott esküvőkön zárt térben legfeljebb 50, kültéren 100 vendég gyűlhet össze. Ezek a számok a 3-as fázisban 75, illetve 150 főre emelkednek.

Fotó: Diario de Noticias

A 2-es fázisban továbbra is csak provincián belül lehet utazni, a sétákra vonatkozó 1 kilométeres korlát, azonban megszűnik és a lakóhelyen kívül is lehet sétálni, túrázni. Utóbbit már azok is csinálhatják, akik nem sportolók vagy föderációs tagok, hanem szimplán barátaikkal, családjukkal szeretnének a természetben időt tölteni.

Fotó: Diario Sur

Kinyithatnak a 2-es szakaszban a bevásárlóközpontok, de a közösségi terek zárva maradnak, azok csak a 3. fázisban nyithatnak, a hotelek közös használatú területeire ugyanakkor már be lehet menni a 2-es fázisban is, de korlátozott létszámban. A mozik, színházak, auditóriumok, könyvtárak a 2-es fázisban 33, a 3-asban 50 százalékos kapacitással működhetnek.

Fotó: Ideal

Hétfőtől kinyithatnak a kültéri és a fedett medencék is. A belépési órarendről mindenkinek a saját önkormányzatánál, közös képviselőjénél kell érdeklődnie, ők dolgozzák ki ugyanis a szabályokat. A tengerpartok használatára ugyanez vonatkozik: a strandokra való belépést az adott város vezetése határozza meg, ezért érdemes tájékozódni, mielőtt valaki fürödni vagy sétálni menne a partra.

Az elmúlt 24 órában a spanyol egészségügyi intézmények 96 új koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak.