Az újságíró archívumából: érlelődő német egység

Tegnapelőtt és tegnap „újra hangszereltem” azokat a helyszíni tudósításokat, amelyeket néhány hónappal több, mint három évtizeddel ezelőtt küldtem Bonnból a Magyar Hírlap (nem tévesztendő össze az azonos című mai nyomtatvánnyal!) munkatársaként az akkor még két Németország, az NSZK és az NDK kormányfőinek, Helmut Kohl kancellárnak és Hans Modrow miniszterelnöknek a tárgyalásairól. (A nyitó képen: Kohl kancellár beszámol a bonni parlament előtt a Gorbacsovval és Modrow-val folytatott tárgyalásairól; foto: Bundesregierung/Reineke.)

Ez alkalommal az egykori nyugatnémet fővárosban történtek bejezését adom közre mindenekelőtt azok számára, akik akkor még meg sem születtek, és azoknak, akik akkoriban nem érdeklődtek a történelmivé vált események iránt, és azoknak is, akik jó szívvel emlékeznek vissza az Európát alapjaiban megrengető, békés és reményes változásokra.

„Modrow 7 milliárd márkával tért haza – Bizakodás és aggodalom a német egység körül”. Ezzel a címmel jelent meg a lap 1990. február 15-i számának első oldalán az előző esti bonni jelentésem:

A végletekig megoszlik a megfigyelők véleménye: vitt-e valamit is haza Bonnból Modrow, vagy netán üres kézzel lépett ki Berlinben a repülőgépből? Sok kommentátor ugyanis a kétségtelen nyugatnémet (gazdasági) fölény láttán hajlamos az NDK egyértelmű megvásárlásáról, bekebelezéséről, Anschlussáról írni és beszélni, no meg arról, hogy a 17 tagú keletnémet kormányküldöttség nem más, mint „az átmenet átmenete”. Mandátuma a március 18-i választásokkal lejár, és aztán teljesen új fölállásban, s új emberekkel kell minden tárgyalást elölről kezdeni.

Mindez csak az igazság egy része. A tudósító szerint Modrow-ék tárgyalásai értékes eredménnyel zárultak: bár nem vitt magával (mint azt a berlini kerekasztalnál hétfőn követelték) 15 milliárd DM-es csekket gyorssegély gyanánt, vitte viszont a biztosítékot: belátható időn belül létrejön a két Németország valutauniója és gazdasági közössége, majd pedig az x-napon (még az idén) a nyugatnémet márkára cserélik a keleti nemzeti valutát. Az NDK miniszterelnöke mindazonáltal elégedetlen, mi több, csalódott a bonni tárgyalások miatt. Sokkal többet lehetett volna elérni – mondta lakonikusan –, ha az eredeti napirend szerint haladtunk volna. Ő és helyettese, Luft professzor asszony „16 millió NDK-polgár nevében ült asztalhoz”. A nyugatnémet zöldek szerint Kohl pisztolyt szegezett Modrow mellének: a feltétel nélküli csatlakozás a szövetségi köztársasághoz, azaz gazdasági és pénzügyi unió, vagy a káosz odahaza.

E kettő között választhatott, szerintük, a keletnémet küldöttség.

Theo Waigel bonni pénzügyminisztert kérdezi a ZDF-tévé riportere: mibe kerül Németország egysége? „Ezt ma még nem lehet megmondani, mert nem tudható, hogyan zajlik le az összeilleszkedés, milyen gyorsan érvényesülnek a beruházások. De meggyőződésünk, hogy a kívánatos feltételek között az NDK-ban is létrejön a gazdasági csoda.”

Fényes távlat, mindennél erősebb biztatás és megnyugtatás a keletnémeteknek címezve: nyugodtan maradjatok otthon, rövidesen alapvetően jobbra fordul nálatok is minden. (Még ma is naponta 2000-en települnek át keletről nyugatra.) Az NSZK vezetése minden bizonnyal jó előre kiszámolta: nem roppan bele az ország gazdasága a keleti országrész csődtömegének az átvételébe. Waigel: „Népgazdaságunk teljesítőképessége erős…nem adjuk föl stabilizációs és pénzügyi politikánkat…lépéseinket egyeztetjük a Német Szövetségi Bankkal…az egység megteremtése és a keleti beruházások sokkalta kifizetődőbbek, mint a megosztottság miatti tartós szubvencionálás”.

Miközben Modrow keletnémet kormányfő szerdán délelőtt a nyugatnémet ipar, bank és munkaadók szövetsége elnökeivel tárgyalt a bonni Scandic szálló különtermében, a nyugatnémet kormány hétmilliárd márkát szavazott meg azonnali segítség céljából az NDK-nak: hatmilliárdot mintegy Marshall-segélyként, félmilliárdot környezetvédelemre, 320 milliót egészségügyi segélyként, 90 milliót továbbképzésre, technológiaátadásra. Kilátásba helyezték az ugyancsak első, kedvező kamatozású hitelek folyósítását is az NDK gazdasága és környezetvédelme számára. Általában úgy vélik itt, hogy az NDK már nem képes saját erejéből kikecmeregni a gazdasági kátyúból, az „export-világbajnok” NSZK viszont készségesen segít – mert teheti. A német ipari és kereskedelmi konferencia kilencezer résztvevője előtt hangzott el a bejelentés – írja a bonni General-Anzeiger –, hogy még az idén százezer új vállalatot, vállalkozást lehetne alapítani az NDK-ban. A nyugatnémet gazdaság – évtizedek óta készen áll a „keleti szűzföldek” meghódítására.

Egy nappal később már erről értesülhettek a Magyar Hírlap olvasói: Genscher: egyesülés európai keretben – Szenvedélyes vita a Bundestagban a kancellár Németország-politikájáról.

A szövetségi kormány eltökélte: minden lehető békés eszközt felhasznál az immár kézzelfogható közelségbe került német egység megteremtésére – derült ki a nyugatnémet kancellár csütörtöki kormánynyilatkozatából. Helmut Kohl a Bundestagban (a parlament előtt) számolt be múlt hétvégi moszkvai tárgyalásairól, és Modrow NDK-miniszterelnökkel kedden, Bonnban folytatott eszmecseréjéről. Újólag megerősítette: az NSZK nem fukarkodik Kelet-Németország gazdasági nehézségei megoldását szolgáló anyagi segítséggel.

A bonni kormányfő hangoztatta: az NSZK szomszédainak, Európa népeinek semmi félnivalójuk a német egység, az egységes Németország létrejöttétől. Moszkvában egyetértésre jutottak a szovjet vezetéssel, hogy a németeknek maguknak kell megoldaniuk nemzetük egyesítését. Ezért a bizalomért Kohl most újólag köszönetét fejezte ki a szovjet vezetésnek és a nyugati szövetségeseknek. Egyúttal kijelentette: a leendő egységes Németország viszont nem lehet sem semleges, sem demilitarizált, hanem a nyugati szövetségi rendszerhez kell tartoznia.

Az ellenzéki szociáldemokrata pártvezér, Vogel annak a véleményének adott hangot, hogy az az út, amelyre a kancellár lépett, hogy eljussanak a német egységhez, alapvetően megegyezik az SPD elképzeléseivel. Mindazonáltal Vogel nyomatékosan fölhívta a kancellár figyelmét arra, hogy az eddiginél is körültekintőbben kell számításba venni Németország szomszédainak érdekeit, és esetleges érzékenységét. Vogel kifogásolta Kohlnak a Németország-politika megvalósítása közben követett stílusát. Példaként említette, hogy a héten Modrow miniszterelnök vezetésével Bonnban járt keletnémet kormányküldöttséggel a nyugatnémet partnerek lekezelően bántak. A szociáldemokrata pártvezető szenvedélyes szavakkal hívta föl a kormánykoalíció figyelmét arra, hogy a két német állam egyesülésekor nem valamiféle gazdátlan terület csatlakozik a nyugati oldalhoz, hanem olyan emberek millióiról van szó, akik saját maguk vívták ki a szabadságukat.

Dregger, a kormányon lévő CDU/CSU parlamenti frakcióvezére természetesen elismeréssel adózott Kohl kancellár Németország-politikájának. Genscher külügyminiszter a Bundestag előtt leszögezte: a német egységet a legteljesebb egyenrangúság megtartásával és nemzeti szolidaritás mellett kell megvalósítani. Az NDK kiárusítását meg kell szüntetni, s a jövőben is meg kell akadályozni. Méltatta a bonni diplomácia vezetője, hogy a német egységet a második világháborúban győztes négy hatalom is célként ismeri el. A szabaddemokrata politikus fölhívta a figyelmet arra, hogy a németek kötelessége kihasználni az egyesülési folyamat közben az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia kínálta lehetőségeket. Genscher éppen ezért síkraszállt, hogy még az idén tartsák meg az újabb 35-oldalú Európa-tanácskozást. A külügyminiszter felelőssége teljes tudatában jelentette ki: a német egyesülés ürügyén semminemű lépés sem történik a négy szövetséges nagyhatalom és az ország szomszédainak a háta mögött. Kohlhoz hasonlóan viszont ő is elvetette a semleges Németországra vonatkozó (berlini és moszkvai) terveket.

Fölszólalt a bonni parlamenti vitában Momper, Nyugat-Berlin kormányzó polgármestere is. Bírálta a kancellárt, amiért a Modrow-val folytatott tárgyalásán elszalasztotta, hogy jelzést adjon a Németország másik felében élő millióknak.

Waigel pénzügyminiszter keményen visszautasította a szociáldemokrata bírálatokat, amelyek szerint Bonn valamiféle „átvevőstratégiát” folytat – Németország-politikája ürügyén A kilátásba helyezett valutaunió sokkal több, mint valamiféle ígéret az NDK-gazdaság stabilizálására. Rámutatott: a baloldali ellenzék félelmet igyekszik kelteni az NSZK lakosságában azzal, hogy mindenekelőtt a reá váró esetleges nehézségeket helyezi előtérbe.

Kohl kancellár kormánynyilatkozatát gyakran szakították meg a baloldali képviselők közbekiáltásai, amikor a kormányfő a szociáldemokraták szemére vetette: „testvéri kapcsolatokat” ápoltak a keletnémet kommunistákkal, a Honecker-féle NSZEP-vel. Rita Süssmuth, a Bundestag elnöknője többször is határozottan fölszólította a képviselőket, hogy uralkodjanak érzelmeiken, és térjenek vissza a demokratikus vitastílushoz – zárult a Magyar Hírlap 1990. február 16-i számában megjelent bonni beszámoló.

Sorozatunk előző részei itt olvashatók:

Az újságíró archívumából: összenő, ami összetartozik

Az újságíró archívumából: német közeledés

Amikor a fenti tudósítások készültek, már jó három hónapja szabad volt az átjárás Németország két fele között, ugyanis 1989. november 9-én az egyik vezető keletnémet politikus (tévedésből?) bejelentette a határok megnyitását nyugat felé. Az Európát a leglátványosabban két részre választó, hírhedett berlini falat hónapokig bontogatták a keletnémetek, mígnem Németország egyesülése, 1990. október 3. után nagy erőkkel láttak hozzá a dicstelen múlt minden fizikai maradványának az eltávolításához. Lehet, hogy a fizikai “ereklyék” eltűntek a múlt három évtizedben, a nagy kérdés továbbra is foglalkoztatja az újságírót: európai lett-e minden vonatkozásban az egykori NDK-polgár? Nos, erről a nosztalgiáról (remény szerint) később személyes tapasztalatok, beszélgetések alapján beszámolhatok az Infovilág olvasóinak…

Csaknem két héttel később mindenekelőtt bennünket, magyarokat érdeklő interjúmat közölte lapom arról, hogy mikor léphetünk be beutazási engedély nélkül a Német Szövetségi Köztársaságba? Ne feledjük, akkor még – bármennyire rokonszenvvel tekintettek hazánkra a világ országai – a Magyar Köztársaság még a csak a majd’másfél év múltán megszűnt Varsói Szerződés és KGST tagja volt.

Alföldy Tádétól, a Külügyminisztérium illetékes területi főosztályvezetőjétől kérdeztem:

– Kell-e vagy sem beutazási engedély annak a magyar állampolgárnak, aki a (rövidesen) egységes Németországba kivan utazni? Hazánk és a jelenlegi Német Demokratikus Köztársaság már rég kölcsönösen eltörölte a vízumkötelezettséget egymás állampolgárai számára, a Német Szövetségi Köztársaságba igyekvő magyarok viszont csak engedéllyel léphetnek be az NSZK-ba. Melyik szabályozás fog érvényesülni, ha létrejön az egyesülés?

– Minden remény megvan rá, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai számára a legkedvezőbb változat. Bízunk ugyanis abban, hogy jóval a német egyesülés előtt magyar–nyugatnémet viszonylatban is megszűnik a vízumkényszer. A bonni partement, a Bundestag még tavaly egyhangú határozattal szólította föl a szövetségi köztársaság kormányát: kezdjen intenzív tárgyalást a magyar féllel a beutazási engedélyek megszüntetéséről.

– A magyar fél fölkészült a vízumkényszer eltörléséről szóló szakértői tárgyalások akár azonnali megkezdésére – hangsúlyozta Alföldy Tádé. – Részünkről ennek semminemű politikai akadálya sincs, és meggyőződésünk: a Szövetségi Köztársaságban is ugyanez a vélemény. A magyar–NSZK vízumkötelezettség megszüntetése – NATO- és közös piaci tagállamot tekintve – nem példa nélkül álló, hiszen március közepétől életbe lép a magyar–olasz vízummentesség.

– És mikortól számíthatunk ugyanerre hazánk és a Német Szövetségi Köztársaság között?

– Ennek pontos napját ma még nem tudom meghatározni, de meggyőződésem, hogy még a nyári szabadságolások előtt.

Ha figyelt, kedves olvasó, a Magyar Hírlap 1990. február 28-i számában többször is ekként szerepelt hazánk neve: Magyar Köztársaság. Mára, sajnos, már ez is eltűnt. De reménykedjünk Bródy Jánossal együtt: „…Lesz még egyszer szép a világ / Lesz még Magyar Köztársaság.”