Korántsem hálálkodom a koronavírusnak – elvégre napjaink legnagyobb ellensége, csak azoknak barátja, akik a világjárvány égisze alatt igyekeznek hatalmukat növelni –, de most van idő arra, hogy az újságíró rendet teremtsen az archívumában. Itt adom írásba: sosem fog elkészülni vele… (Hans Modrow és Helmut Kohl első kézfogása Bonnban, 1989. február; kép: GettyImages)
Kezembe akadt az éppen harminc esztendővel ezelőtti dosszié, amelyben az 1990. februári bonni utam eredményei olvashatók. A mai nemzedék számára egy megjegyzés: akkoriban ez a kedves, Kölnhöz közeli, Rajna-parti (valamikori) német kisváros, Beethoven szülővárosa volt a Német Szövetségi Köztársaság jó 300 ezer lakosúra duzzadt fővárosa (1949–90), valamint a szövetségi kormány székhelye 1999-ig. Ennek megfelelően az itthon Nyugat-Németországként ismert-emlegetett háromnegyed Németország törvényhozása, alkotmánybírósága, pártjai stb. is Bonnban működtek.
A másik német állam, a Német Demokratikus Köztársaság (közkeletű nevén: Kelet-Németország) megkövesedett, sztálinista párt- és állami vezetése gyakorlatilag az utolsó pillanatokig nem akart tudomást venni a kelet-közép-európai reformfolyamatokról. Még akkor sem, amikor állampolgárainak tízezrei jöttek szabadságra hozzánk, gyakorlatilag Magyarországra menekültek abban a reményben, hogy tőlünk tovább utazhatnak az évtizedek óta vágyott Nyugatra, miután az 1989. június 27-én Mock osztrák és Horn magyar külügyminiszter jelképesen elvágta a vasfüggönyt, a Kelet- és Nyugat-Európát elválasztó (ám a magyarországi enyhülés következtében útlevéllel évek óta jól átjárható) határzárat.
A fölgyorsult politikai-társadalmi események végül a berlini, a keletnémet vezetést is cselekvésre késztették, kényszerítették. Tömegtüntetések zajlottak mindenekelőtt Szászországban, néhány hét, hónap alatt leváltották az egyszemélyi vezetőként (gyakorlatilag diktátorként) az NDK sorsát meghatározó Honeckert és az egész párt- meg állami vezetést. Ám még akkor sem sejtették sokan sem Kelet-, sem Nyugat-Németországban, hogy már csak hónapjai vannak hátra a 40 éven át Német Demokratikus Köztársaságként ismert államalakulatnak, és – a nagyhatalmak, mindenekelőtt a gorbacsovi Szovjetunió áldásával, „Összenő, ami összetartozik” alapon – eljön Németország újraegyesülése.
Ennek a történelmi eseménynek egyik fontos mozzanata volt a „Német–német csúcs Bonnban”, amelyről az akkoriban tekintélyes politikai napilapként számon tartott Magyar Hírlap munkatársaként tudósítottam a nyugatnémet fővárosból. Íme:
Modrow már a helyszínen – írtam az 1990. február 12-én történtekről (a tudósítás természetesen egy nappal később jelent meg az akkor csak nyomtatott Magyar Hírlapban). Kiküldött munkatársunk bonni telexjelentése:
Modrow NDK-miniszterelnök ma kezdődő első (és föltehetően ebben a minőségében utolsó) bonni látogatásának előestéjén a nyugatnémet sajtó, rádió és tévé még mindig Kohl kancellár és Genscher külügyminiszter hét végi moszkvai tárgyalásainak az eredményeit méltatja. Az NDK-ban drámaian kiéleződött helyzet miatt biztató jövőtávlatot kell nyújtani az embereknek Kelet-Németországban. A Gorbacsovval (akkor még a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, pár héttel később már az ország elnöke – a szerk. megj.) és Sevardnadzéval (a grúz nemzetiségű politikus 1985–91 között volt a Szovjetunió külügyminisztere – a szerk. megj.) folytatott megbeszélés, az itteni felfogás szerint, biztosítékot adott arra, hogy Németország egyesítése kizárólag a németek ügye, ha pedig ez ekként van, a keleti övezetben élők nyugodtan otthon maradhatnak, belátható időn belül ők össznémet állampolgárokká válnak. Jogaik máris lényegében megegyeznek a Nyugaton élőkével, „csupán” az anyagi lehetőségeik különböznek. Ez a differencia is eltűnhet; a bonni „bácsikák” határozott ígéretet tettek a valuta- és a gazdasági unióra.
Modrow 17 miniszter társaságában érkezik kedden az NSZK fővárosába: a küldöttségben nem csupán a DSZP-vé változott NSZEP s a valamikori blokkpártok, hanem az új politikai csoportosulások képviselői is jelen vannak. A megbeszélések középpontjában – bonni előrejelzés szerint – Németország két részének az egyesülése s a keleti országrésznek nyújtandó igen nagy mértékű nyugati gazdasági segély áll. Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter kijelentette: Berlinnek kíméletlen kasszát (önelszámolást) kell csinálnia, mielőtt Bonn zöld fényt adna a valutauniónak. Információi szerint az NDK-nak 30 milliárd márkás külföldi adóssága van, követelései viszont ennek csak a harmadát teszik ki.
A Moszkvából visszatért Kohl kancellár leszögezte: Bonn akarja az NDK csatlakozását, ugyanis a keleti országrészben a múlt 40 évben figyelemre méltó fejlődés is végbement. A kancellár a ma kezdődő eszmecserén Modrow-val közösen kívánja átállítani a váltót a valuta- és a gazdasági unió irányába, különben az ország (értsd: az NDK) elvérzik. A politikai egységet aztán majd kéz a kézben is megteremthetik. A kancellár egyébként – mint itt, Bonnban hírlik –, holnapután kormánynyilatkozatot terjeszt elő moszkvai megbeszéléseiről és arról, hogy mire jutott keletnémet kollégájával. Nem sokkal azután Párizsba röpül, áttekintendő a német egyesítést Mitterrand-nal. Genscher az ottawai „nyitott égbolt” tanácskozásról hazafelé áll meg Londonban, hogy megpróbálja eloszlatni Thatcher asszony aggályait az egyesítéssel kapcsolatosan.
Vogel, a szociáldemokraták parlamenti frakciójának vezetője azt szeretné, hogy még a március közepi NDK-választás előtt kapjon Berlin tetemes nyugatnémet márkainjekciót. Arról a 11 milliárd (nyugatnémet márká)ról van szó, amit a Bundesbank nyereségéből és a védelmi tárca megtakarításaiból lehetne kikerekíteni.
Waigel pénzügyminiszter és Momper nyugat-berlini kormányzó polgármester reálisnak tartja, hogy még az idén decemberben – a nyugatnémet választások kibővítéseként – össznémet választást tartsanak, és a mai NDK beágyazódjék az NSZK-tartományok közé. „Az újraegyesítés sokkal gyorsabban végbemehet, mint azt eddig egyáltalán lehetségesnek tartottuk” állította Waigel – zárult a német–német csúcstalálkozó előtti órákban küldött bonni tudósításom.
(Folytatása következik.)
