Két pénz (majdnem) egy országban?

Mintha tegnap történt volna, és már harminc esztendeje! Nem titok, mindig szívesen jártam Berlinbe, ebbe a mindig is sajátos-izgalmas hangulatú városba, ahol a leglátványosabb volt a második világháború következtében évtizedekre ketté szakított Európa valamennyi (ha szabad ekként fogalmaznom) előnye és hátránya – az átlag ember szemszögéből.

Kelet-Berlin („Hauptstadt der größten DDR der Welt” – a világ legnagyobb NDK-jának a fővárosa – szó szerint ekként fogalmazott valamikor az 1970-es évek elején egy túlbuzgó helyi idegenvezető) a megélhetést tekintve volt kellemes: biztos munkahelyek, alacsony árak – közben a nyugat-berlini rádiók és tévék által kitekintés a világra.

Nyugat-Berlin pedig azáltal, hogy megőrizte a 20. század első felének vonzó, sokszor szabados sugárzását mindenekelőtt a művészeteket illetően, továbbá a szólás- és sajtószabadságot, miközben a világ kirakatát is kínálta a piacgazdaságnak köszönhetően. A gazdasági csoda következtében alig két évtized alatt a világ legfejlettebb, legerősebb gazdaságává előlépett Nyugat-Németország (bár Berlin nyugati övezete nemzetközi jogilag nem tartozott hozzá) a Brandenburgi kapu túloldalán mindazt megmutatta, ami vonzó lehet az átlagember számára…

Mindezek jutottak eszembe archívumom rendezgetése közben. Az egyik dossziéban ezt az írásomat találtam (megjelent az akkor rangos napilapnap számított Magyar Hírlap 1990. 1990. február 8-i számában:

Berlin, Eberswalder Strasse. – A boltjairól hires Schönhauser Allétól a nyugat-berlini szektorhatárig tartó utcácskában, a 29. szám alatt megegyezés jött létre a kerek ágy körül: a részvevők megalapították az Első (keleti) Német Szexpártot.

Megfigyelőként jelen voltak a rövidesen ugyancsak párttá szerveződő nudistaszövetség képviselői, valamint a sejtként már létező „11 Ujjú Párt” tagjai. Az Eberswalder Strasse-i szexpártközpontban megfogalmazott alapító okirat szerint egyértelmű koalícióra törekszenek, a meztelen tényeket kívánják ütköztetni. Az emberiség történelmében számtalan példa található arra, hogy a szex által minden alapvető konfliktust sikerült békés módon megoldani. A szex ráadásul nem szennyezi a környezetet, az emberek legegyetemesebb fizetőeszköze, amely bármikor szabadon átváltható…

Ugyancsak a konvertibilis valutáról nyilatkozott Haussmann nyugatnémet gazdasági miniszter kedden (1990. február 6-án – a szerk.), amikor bejelentette: még az idén bevezetik hivatalos fizetőeszközként a nyugatnémet márkát az NDK-ban, ahol átmenetileg a keletnémet márkával együtt egyszerre két pénz lesz forgalomban. A keleti Berliner Zeitung a minap az első oldalán közölt rajzot a későbbiekben várható „össznémet” 100 márkásról (lásd cikkünk illusztrációját!), amely aligha szorul különösebb magyarázatra.

Mindazok, akik az eddig írtakat netán tréfának vélnék, tévednek: információink hiteles forrásokból származnak. A ma NDK-jában ugyanis bármi előfordulhat (a pesti nyelv szerint: akár az ellenkezője is). Sajnos, aggodalomra okot adó események is. Itt van mindjárt a bárki által megtapasztalható veszély: a szélsőséges, nemzetiszocialista, fasiszta szervezetek újjáéledése Németországnak azon a részén, amely fennen hirdette, hogy sikeresen fölszámolta a hitlerista-fasiszta múlt minden maradványát. Ez a valóság?

Hétfőn este a békés német forradalom fellegvárában, Lipcsében újra megjelentek a nyugat-németországi újnáci republikánusok keleti követői, akik a bőrfejűekkel együtt hátborzongató bemutatót tartottak a Harmadik Birodalom „legdicsőbb hagyományaiból”.

Sem a hatóság, sem az új, egységes Németországot követelő százezres tömeg nem szállt szembe a mind orcátlanabbá – és népesebbé! – váló újnácikkal, akik immár egy kávéház üvegtábláit is betörték, hogy emlékezetesebbé tegyék létüket.

Első oldalas szenzációként tálalta a világsajtó és még ma is kommentálja Hans Modrow berlini miniszterelnök javaslatát („Németország legyen újra egységes hazája valamennyi német nemzetiségű polgárnak”), miáltal igennel válaszolt Kohl kancellár hasonló értelmű tervezetére, föladva ezzel Berlin évtizedekig követett külön ország, külön állam, külön nemzet koncepcióját, a világ nagyobbik fele elfogadhatatlannak tartja a Modrow-tervnek a német semlegességre vonatkozó passzusát. Egyáltalán nem ok nélkül: a kialakuló 80 milliós új európai nagyhatalom – kikerülve a keleti és a nyugati katonai szövetségek hatásköréből – ellenőrizhetetlenné és bizonytalansági tényezővé is válnék Európa szívében. Európai Németország – igen; német Európa – nem. Csakis az egységesülő kontinens országai közé integrálódva lehet szó a német egység fokozatos megteremtéséről. Nem máról holnapra, nem a két országrész „összeszegecselésével” (Modrow ekként módosította február 1-jei javaslatát), hanem természetes összenövés folytán. Ez a Willy Brandt által is fölvázolt összenövési folyamat már hónapokkal ezelőtt megkezdődött.

Mégsem bíznak az immár 180 fokos fordulatot vett és majdnem teljesen kicserélődött berlini vezetésben a Német Demokratikus Köztársaság polgárai. A novemberben megnyitott belnémet határon át csak az idén máig jó 65 ezren települtek át a nyugati országrészbe. Hatalmas érvágás ez a keletnémet gazdaságnak – és mind nagyobb teher az NSZK számára is. – Sztrájkok bénítják meg időről időre egy-egy nagyüzem munkáját, és napról napra növekszik a munkanélküliség az NDK-ban. Hatvanezer körüli a munkahely nélküliek száma, többségében főiskolát és szakmunkásképzőt végzettek kilincselnek elhelyezkedésért. – Az immár hivatalosan deklarált egyesítési akarat sem képes megállítani az elvándorlást keletről, holott odaát kétmillió a munkanélküli. A berlini kerekasztal mellől egyenesen a kormányba hívtak kilenc ellenzékit tárca nélküli miniszternek. A minap hivatalosan is elhangzott: az NDK-nak bérelt helye van a Közös Piacban, minden más ország fölvételét megelőzi. A Nyugat mindegyre növekvő anyagi támogatásban részesíti az NDK-t. Márka-milliárdok áramlanak át a gazdaság korszerűsítése céljából, közös vállalatok, bankok utazási irodák alakulnak. Egyre több vonalon kapcsolják össze a negyven évvel ezelőtt elvágott közlekedési, hírközlési ereket. Nincs az életnek olyan területe, ahol nem kezdődött volna meg a szédületesen gyors közeledés német földön. Kiírták a soron kívüli választásokat, miközben lényegében már megsemmisítették a tavalyi meghamisított (keletnémet – a szerk.) „választások” eredményét. Nyugatnémet politikusok, pártok máris úgy korteskednek keletnémet testvérszervezeteik rendezvényein, mintha csak „otthon” volnának. Könnyen meglehet, hogy az év végén esedékes NSZK-választásokon a keleti országrész polgárai is voksolnak.

Mondhatjuk azt, hogy egy negyvenéves országban fogyatkozóban van a mindeddig foggal-körömmel és nagyhatalmi segítséggel kiharcolt, büszkén őrzött állami szuverenitás?