A rendszerváltás előtti évtizedekben a felsőoktatás külföldi lehetőségei alapvetően a szocialista országok egyetemeire, főiskoláira korlátozódtak. (Jó, a nyolcvanas években már a Nyugat is felbukkant – utalhatunk például a mai miniszterelnök által is igénybe vett Soros-ösztöndíjakra…) A Szovjetuniót szívesen becézték „a legnagyobb magyar egyetemnek”, több ezer „sztugyentünk” kapott ott diplomát, a köjálos orvostól a diplomatáig. Rögtön utána következett a Német Demokratikus Köztársaság. Aki a keletnémet egyetemeken végzett, egy további előnyhöz – a német nyelvismerethez – jutott, ha aztán Ausztria, Svájc vagy éppen Nyugat-Németország felé sodorta a jó sorsa. Cikkünkben azonban még „az első német munkás–paraszt államba” történő beilleszkedésüket részletezte szerzőnk a Népszabadságban 1985 . november 22-én megjelent írásában… (A nyitó képen a berlini Humboldt Egyetem; forrás: https://www.kitlv.nl)
Egy párás októberi délelőtt ismerős katonadalok verték fel a kultúrtörténeti múltjára méltán büszke Weimar utcáit. A csendháborítók nem a valaha Berlint is megsarcoló Hadik-huszárok késői utódai voltak, hanem első éves magyar egyetemisták, akik az idén kezdték el tanulmányaikat az NDK-ban, és – legalábbis a fiúkban – igencsak frissen éltek még a néphadseregünkben eltöltött előző esztendő zenei emlékei. A „gólyák” tulajdonképpen helyismereti vetélkedő során járták végig a türingiai városka nevezetességeit, a Goethe, Schiller és Liszt nevéhez kapcsolódó épületeket, múzeumokat, emlékműveket.
Gólyák – külföldön
A diáktalálkozót az NDK-ban dolgozó és tanuló magyar fiatalok országos KISZ-bizottsága szervezte meg jó egy hónappal azt követően, hogy az egyetemeken, főiskolákon megkezdődött az új tanév. A fiúk és lányok, akik otthonról, a nyelvi előkészítő tanfolyamról már ismerték egymást, rég nem látott rokonokként borultak össze: jó volt egy kicsit saját körben meghányni-vetni a legfrissebb tapasztalatokat. Ez a cél vezette a szervezőket is. A KISZ-vezetők – Pinke György, az országos bizottság első titkára és Kmeczó János szervezőtitkár -– mellett eljött a berlini nagykövetségről Csomor Mátyás, az egyetemisták ügyeinek felelőse, sőt Budapestről Weimarba utazott a Művelődési Minisztérium ösztöndíjas-osztályának munkatársa, Gyenizse Pál is. Érdeklődésük elsősorban arra irányult, hogy az „újoncok” miért választották az NDK-t felsőfokú tanulmányaik színhelyéül, milyen várakozásokkal érkeztek ide, és az eltelt rövid idő alatt beigazolódott-e már valami az elképzeléseikből.
A kérdéseket persze nem a puszta emberi kíváncsiság szülte. Az illetékesek arra keresték a választ, hogy miképpen lehetne ezt a valóban kitűnő lehetőséget, az NDK egyetemein és főiskoláin történő képzést minél teljesebben kiaknázni. Az utóbbi években ugyanis általában csökkent Magyarországon a külföldi ösztöndíjakra pályázók száma, ami már csak azért is nehezen érthető, mert könnyen előadódhat, hogy valaki otthon másodszor vagy harmadszor is elakad az egyetem küszöbén, holott ugyanazon vagy valamely ahhoz közel álló szakon esetleg már első nekifutásra sikerrel pályázott volna meg egy ösztöndíjas helyet valamelyik baráti országban. A gólyák ezzel kapcsolatban elmondták, hogy számos iskolában nem is tették közzé a pályázati lehetőségekről minden évben megjelenő felhívást, így akadt, aki csak a napilapokban ismertetett MTI-hír olvastán kezdett érdeklődni az igazgatói irodák és a tanári szobák tájékán, hogy merre is lelhető fel az a bizonyos tájékoztató. Igaz, ellenpéldákat is soroltak: számos helyen egy-egy tanár maga hívta fel tehetségesnek megismert diákja figyelmét az ösztöndíjra, mint lehetőségre. A pécsi Leövey Klára Gimnáziumban pedig – mint azt volt növendékei büszkén elárulták – szinte már hagyomány jelentkezni az NDK-s ösztöndíjra; a Humboldt Egyetem germanisztika szakán most is vagy fél tucat, a Mecsek aljáról idejött hallgató tanulmányozza az ékes-érdes német nyelv fejlődését Walther von der Vogelweidétől Bertolt Brechtig.
Nyelvtanulási járvány
Az ám, a nyelv! Nyilván az egyébként vállalkozó kedvűek közül is sokakat visszahökkent, hogy fiatal szervezetüknek pluszmegterhelést jelenthet az idegen nyelven történő tanulás. Tény, hogy aki semmit sem tud németül, annak jelentkezését csak rendkívüli esetben fogadják el otthon. De a beilleszkedés első időszakában az is igencsak biflázhatja a szavakat, aki viszonylag tisztességes alapokkal érkezett ide. (Hiába tanulta meg például, hogy a zsemle az „Brötchen”, ha egyszer Berlinben „Schrippen”-nek hívják.) Az ösztöndíjas-felelősök most mindenesetre örömmel vették tudomásul, hogy a magyar diákok körében amolyan nyelvtanulási járvány tört ki: legtöbbjük – és elsősorban a műszaki karok hallgatói – angolul is meg szeretnének tanulni.
Nem véletlenül említettem a műszaki egyetemeket. A Német Demokratikus Köztársaságban – ahol éppen 35 éve kezdődött meg a külföldiek rendszeres, felső szintű képzése – eddig ezer magyar szerzett diplomát, háromnegyed részük a különböző műszaki egyetemeken. Jelenleg mintegy 220 ösztöndíjasunk van az NDK-ban, aki összesen 19 felsőoktatási intézményben tanul, közüle a legtöbb mérnökszakokon. Különösen Drezda jeleskedik, ahol a Műszaki, illetve a Közlekedési Egyetemen most is nyolcvan magyar diák szorgoskodik.
De felsorolhatjuk a nagy múltú freibergi bányászati akadémiát, az ilmenaui, a berlini, a karl-marx-stadti (ma ismét a régi nevén: Chemnitz – a szerk.), a magdeburgi, a merseburgi és a rostocki egyetemeket is – valamennyiben megtalálhatók a leendő magyar műszaki értelmiség reménybeli tagjai, akik a külszíni fejtéses bányaműveléstől a szilikátkohászatig, az elektronikai technológiától a számítástechnikáig, a hajógyártástól a tűzvédelemig és a kibernetikától az útépítésig számos szakon gyűjthetnek olyan ismereteket, amelyekkel azután idehaza szinte monopolhelyzetet élvezhetnek majd. Bár a legjobbak már kint is „megkülönböztetett bánásmódban” részesülnek. Ha tudásukra az iskola felfigyel, nyitva áll a tudományos karrier, az aspirantúra felé az út. Példának említhetjük Plesz Zoltán most végzett berlini mezőgazdasági gépészmérnök esetét, ő egy termelőszövetkezet szántóföldi munkálatainak számítógépre írt programját tervezte meg, s annak sikeres kipróbálását követően az egyetem maga javasolta kiváló diákjának, hogy pályázza meg az aspirantúrát. A drezdai műszaki egyetemről a matematika tanszék Lisziewicz Zsoltot cseregyakorlatra Csehszlovákiába küldte, Veres András pedig már tudományos folyóiratokban is publikálta az elektronizálással kapcsolatos kísérleteinek tapasztalatait.
Jó, ha tudod!
A fiatal természetesen akkor is fiatal, ha külföldön végzi az egyetemet. A KISZ NDK-ban működő országos bizottsága dicséretre méltó találékonysággal irányítja és tartja együtt a tizenöt városba szétszórt tagságot, miközben nyitva hagyja a kapukat a helyi kezdeményezések előtt is. Szinte minden nagyobb közösségnek van néptánccsoportja (nemrégen kaptak igen szép ruhákat hazulról, a Művelődési Minisztériumtól), az idén áprilisban pedig már tizenhatodik alkalommal rendezték meg az NDK-ban tanuló magyarok országos találkozóját, ahol a komoly vitáktól a hajnalig tartó diszkóig, az akadályversenytől a forró légkörű focibajnokságig minden megvolt, ami az összetartozás jó érzését erősítette.
Ezt a feladatot látja el a KISZ-esek kiadványa is, amely legutóbbi különszámát teljes egészében az újonnan érkezettek – és a kint tanulás gondolatával még csak barátkozó otthoniak – eligazításának szentelte. Befejezésképpen érdemes néhány érdekességet idézni a „Jó, ha tudod ! …” című írásból:
– a 350 márkás ösztöndíj mellé az elért eredménytől függően havi 100, 120, illetve 150 márka tanulmányi ösztöndíj is kapható…
– a diákmenzák térítési díja napi 60 pfennig és egy márka között mozog…
– nem érdemes otthonról elhozni a fél háztartást, mert a „gólya” az első ösztöndíj mellé beilleszkedési segélyt is kap
– jó ösztöndíj-kiegészítési lehetőség a tolmácsolás a különböző delegációknak, turistacsoportoknak
– a külföldi diákok havonta két alkalommal 75 százalékos kedvezménnyel vonatozhatnak az NDK bármely pontjára és vissza
– s végül, de talán elsősorban jó tudni, hogy „jó tanulással, szorgalommal, példás magatartással tekintélyre, szeretetre, jó hírre tehetsz szert!”.
És ez már nem csak az NDK-ban tanuló magyar fiatalok esetében nagy igazság…