A Győr-Sopron megyei napilapban sorozat formájában a megjelent írásaim harmadik részét ( 1971. július 14.) teszem közzé. Jó olvasást!
MENNYIT IGYUNK? Sheridan vacsorán látta vendégül néhány barátját. – Nos, uraim – szólt az étkezés befejeztével a házigazda a vendégeihez –, értsük meg egymást: mennyit igyunk? Annyit, mint az emberek, vagy amennyit a barmok? A különös kérdésre valaki bosszúsan ezt válaszolta: – Természetesen annyit, mint az emberek!
Az író mosolyogva világosította fel a vendégeit: – Hiszen akkor a sárga földig leisszuk magunkat, mert a barmok sohasem isznak többet a kelleténél.
Bioszociális komplexum – mondotta nyilatkozata végén dr. Zs. V., kórházi osztályvezető főorvos. Az alkoholfogyasztás, az alkoholizmus élettani és társadalmi jelenség egyaránt. Érdemes fölfigyelni a következő statisztikára, amely, igaz, nem a legújabb, de elgondolkoztatóan tanulságos. Azt mutatja, hogy mekkora az egy személyre (a csecsemőket is beleszámítva) jutó szeszesital-fogyasztás az élelmiszer-fogyasztás százalékában;
1965 1968 1969
munkás 6,4 7,7 7,4
alkalmazott 5,9 6,5 6,9
paraszt 12,0 12,6 12,3
kettős jövedelműek 12,8 13,6 12,5
forint értékű ital jut minden száz forintnyi élelmiszerre!
És egy másik, ugyancsak megdöbbentő statisztika: az egy személyre jutó szeszfogyasztás alakulása hazánkban, 1967-et 100-nak véve: munkás: 148,0, alkalmazott: 138,6, paraszt: 130,0!
Személyenként egy hektó bor!
Magyarországon a lakosság bor-, illetve sörfogyasztása (1965-öt alapul véve) 1969-re ötödével, illetve negyedével nőtt! A lakosság 1969-ben (a csecsemőket is beleszámítva!) személyenként 1550 forintot költött szeszes italra. Asztali fehér borban számolva kb. egy hektolitert ivott meg hazánk népe személyenként egy év alatt. A kiskereskedelmi forgalomban a szeszes italok értékesítése 1969-ben mintegy 47 százalékkal haladta meg az 1965. évit. A vendéglátó-iparban ugyanez az index 30 százalék, az ételforgalomé viszont csak 22 százalék. (Statisztikánkban természetesen az idegenforgalomból származó fogyasztás is benne van, azonban vendégeink csupán a százalék tört részének megfelelő italt csurgatnak le torkukon.) Magyarországon az alkoholizmus népbetegség, egyre terjedő társadalmi probléma. Tizenöt esztendővel ezelőtt a népességnek csupán 1 százaléka volt alkoholista, ma a felfedett esetek valamivel több, mint két százalékot mutatnak, és 1980-ra ez a szám eléri az össznépesség 6 százalékát! Valamikor a tbc volt ennyire elterjedt betegség.
Az alkoholizmus betegség
Az Egészségügyi Világszervezet is betegségnek tekinti. Alkoholistának mondjuk mindazon személyeket, akik önként vagy közigazgatási kötelezés, bírói végzés alapján intézményeinkhez fordulnak segítségért. Az alkoholizmus kutatása Magyarországon egészségügyi, igazságügyi, kereskedelmi, büntetőjogi, nevelési és egyéb módszerekkel történik. Az Egészségügyi Minisztérium folyamatos kutatásra ajánlja a témát.
Az alkoholizmus okai között a társadalmi tényező alapvető fontosságát valljuk. Azok a feltételek és körülmények, amelyek az alkoholizmust kiváltják, a társadalom politikai, gazdasági és kulturális berendezkedésétől és színvonalától és azon belül a kisebb-nagyobb közösségek és társaságok szokásaitól függően változhatnak. Az egyéni magatartás-módok változékonysága azonban egyfelől minden bizonnyal kisebb mértékű, másfelől lassúbb, mint a társadalmi tényezőké. Társadalmunkban az emelkedő anyagi életszínvonallal, a növekvő szabad idővel, a nőknek a termelésben történő nagyobb arányú elhelyezkedésével és önállósulásával, s általában a társadalom gazdasági és politikai szerkezetének átalakulásával az alkoholizmussal összefüggő tényezők is másként jelentkeznek – hangsúlyozta előadásában Tariska István az alkoholizmus megelőzésére és gyógykezelésére tavaly előtt Budapestre összehívott XV. nemzetközi konferencián.
Gyógyítható-e az iszákosság?
Nem minden esetben. A gyógyíthatóság függ az egyén akaratától (jelentkezik-e elvonókúrára, szilárdan akarja-e átkos szenvedélye leküzdését), körülményeitől (anyagi és társadalmi helyzete, ivásra való kényszeredettsége stb.), valamint a társadalmi szemlélettől. Lundquist svéd orvos szerint az alkoholizmus legitimizált kóros szenvedély.
Igaz ez? Persze, hogy az, hiszen száz emberből 95 bizonyára joviális elnézéssel, sajnálkozással, cinkossággal tekint a spicces, képzelt süllyedő hajóján (vagy élete süllyedő bárkáján?) tengerészléptekkel botorkáló férfira, nőre, netán fiatalkorúra. Tréfálkoznak velük, nem egyszer újabb italra invitálják őket, nem is sejtve, hogy azzal a pohár borral, kupica pálinkával, rummal vagy üveg sörrel akár a halálukat is okozhatják!
Történelmi távlatokban gyökeredzik a mámoros ember iránti elnézés, olykor babonás tisztelet. Abból az időből, amikor a sámán kumiszos bódulatából ébredvén, jövendőt jósolt… Mindez még ma is divat a primitív népeknél: Afrika őserdeiben, a dél-amerikai dzsungelokban a varázsló az alkoholos mámorhoz hasonló állapotban végzi a szertartást.
Kimondtuk már: az alkoholizmus betegség. Betegség, mint a bárányhimlő, a tífusz vagy az influenza, amely fertőző betegségek alanyai zárt kezelésre kötelezhetők, ha veszélyeztetik környezetüket.
És az alkoholista nem veszélyezteti a környezetét?
A cikksorozat 2. része itt elérhető, tessék kattintani!