A társadalom nevében: vádoljuk az alkoholizmust (2.)

Egy híján ötven esztendővel ezelőtt, 1971. július 11-én kezdtem el közölni cikksorozatomat az alkoholizmusról a Győr-Sopron megyei napilapban. Napjainkban, negyvenkilenc esztendő múltán is vállalom az akkor írtakat. Meggyőződésem: az akkori megállapítások gyakorlatilag máig érvényesek. És a cikksorozatban szerepelt, megszólaltatott alkoholbetegek, sajnos, igen nagy valószínűséggel már rég nem élnek. Sírba vitte őket a manapság is „legnépszerűbb” szenvedély…

Vállalati titkárnő A. J., elvált asszony. Túl a negyvenen, túl azon a koron, hogy az ember lépéseit, tetteit bárki is diktálja, önálló, független, munkáját elvégzi ugyan, de környezetét, munkatársainak életét gyakran megkeseríti. Ki nem mondott rögeszméje, hogy őt fúrják.

Az igazgatóhoz sűrűn járnak vendégek. Jucika – nevezzük így a titkárnőt – kedvesen fogadja őket, feketéje messze földön híres, és híres az igazgató bora, kisüstije is, amit a fekete előtt vagy után tölt a vendégek poharába.
– Töltsön magának is, Jucika! – kínálta az igazgató. Eleinte szabadkozott az asszony, aztán már kérés nélkül eggyel több poharat tett az alpakkatálcára. Az egyik igazgatói tanácskozás után közösen ment vacsorázni a vezetőség és természetesen Jucika is. A vacsorának, azaz „kanmurinak” a rendőrség vetett véget. Jucika az asztal tetején vetkőzni kezdett, hervadt bájait italtói elázott, vörös, dülledt szemű férfiak bámulták.
Fegyelmivel megúszta az estét az igazgató és titkárnője is.

Szociális ivók és alkoholisták

Jucika azonban nem tudott ellenállni az italnak ezután sem. Egyre gyakrabban volt spicces, italos, sőt részeg. Üldöztetési mániája annyira eluralkodott rajta, hogy a vállalatnál már semmit sem tudtak kezdeni vele, helyére más került, ő pedig elvonókúrára.
Jellinek amerikai pszichiáter, az alkoholizmus egyik legjobb ismerője a társadalmat két részre osztja: ivókra és nem ivókra. Az ivók csoportját ismét osztályozza. Az első osztályba a szociális ivók tartoznak, akik csupán alkalmanként, étkezés után, névnap, pohárköszöntő stb. esetén isznak, tehát a társadalmi normák szerint, amikor a környezet elvárja az embertől, hogy igyék, mert nem lehet kitérni az alkoholos korty elől.
Az ezt követők csoportjába az akut fázisban levők tartoznak, akik már keresik az alkalmat az ivásra, szívesen fogadnak társaságot, maguk is jó vendégek, vonakodás nélkül tartják poharukat ismét és újra a bütykös alá. önmaguknak, családjuknak, környezetüknek igyekeznek megmagyarázni: van okuk az ivásra, hiszen nehéz testi munkát végeznek, vagy éppen örömükben, bánatukban isznak. Az ember egyébként is hajlamos rá, hogy önmagának minden cselekedetét megmagyarázza, ezáltal könnyebben oldódnak föl gátlásai. Az akut fázisban levő ivónak ily módon egyre több csúszik le a torkán, gátlásai megszűnnek, eljut odáig, hogy az alkohol kiváltotta hatásért, a kikapcsolódásért, a mámorért iszik.

Vagy megjavul, vagy lecsúszik

A Jellinek-felosztás szerinti kritikus stádiumban eldől, hogy megjavul-e a borissza vagy tovább züllik. Sajnos, a gyakoribb az, hogy önmaga már nem tudja abbahagyni az ivászatot, alkoholfüggőségbe kerül, esetleg dipszomániássá válik, erőt vesz rajta az ivási kényszer. A dipszomániás rohamban az alkohol utáni kínzó vágy utolsó fillérének elköltésére készteti a dipszomániást, az italért képes a bűnözésre is, nemegyszer gyilkosságra is vetemedik. A roham tetőpontját tömeges érzékcsalódások, téves eszmék, izgatottság, robbanásszerű cselekvések jellemzik, majd nagy álmosság, fáradtság után a beteg bárhol lefekszik, és mélyen, akár álló napot és éjszakát is végig alszik. Az alvást az alkoholmérgezés utótünetei, néha öngyilkosságba sodró szorongás, le- hangoltság követik. Az ivásra kényszerítő rohamok sűrűsödnek, olykor ritkulnak, de csak kevésszer gyógyíthatók.
És amikor már véglegesült a kóros szenvedély, bekövetkezik a krónikus stádium. Mind nyilvánvalóbbá válnak az alkoholos elmeártalmak, a tévelygéses elmezavar, a heveny alkoholos hallucináció, az ideggyulladás, a kisagyi sorvadás, az agylágyulás, a delirium tremens. Ez utóbbi nagy fokú izomgyengeséggel, bő verejtékezéssel, tömeges látási, hallási, mozgási, helyzetérzési és tapintási érzékcsalódással jár. Olykor napokig, másfél hétig is eltart, nemritkán annyira igénybe veszi a szervezetet, hogy halállal végződik.
Nyilatkozik az orvos
– Van-e teljesen absztinens, tehát nem ivó egyén?
– A Jellinek-féle felosztás szerint a társadalom 85-90 százaléka szociális ivó – kezdi a beszélgetést dr. Zs. V. főorvos. – Teljesen absztinens a gyerek kb. 10 éves koráig, bár gyakran előfordul, hogy elnyugodjék a csecsemő, pálinkás kockacukrot, kenyeret dug a szájába a szülő. Nem közhely, örök igazság: gyermeknek egy csepp alkohol is méreg, szellemi és testi fejlődésében visszaveti, gyógypedagógiai alannyá teheti a szesz. Rajtuk kívül még nem ivók esetleg a teljesen elaggott, beteg öregek.
– Meddig ártalmatlan az alkohol?
– Az alkohol a legkisebb mennyiségben is ártalmas! Bárkinek a szervezete megsínyli. Ennek ellenére ki többet, ki kevesebbet, de majdnem mindenki iszik: lakodalomban, névnapon, pohárköszöntő alkalmával stb. Tudom jól, hogy a kínálás elől nagyon nehéz kitérni, az elutasítás vége általában sértődés. Mondom, legalább olyan nehéz elhárítani az alkalmi kortyolgatást, mint amilyen nehéz a nagyváros töményen szennyezett, poros, füstös, kátrányos levegőjében légzőszervi károsodás nélkül élni… Budapest levegője például „fölér” napi húsz cigaretta elszívásával!
– Melyek az alkoholfogyasztás leggyakoribb következményei?
– Természetesen elsősorban az ittasság. A népesség alkoholizációja, azaz alkoholfogyasztása jól lemérhető a máj-, szív-, keringési, ideg- és elmebetegségek terjedésén. Az alkohol elégése a szervezet motorját, a szívet túlmunkára készteti, a hasi erek kitágulása következtében csökkenti az agy vérellátását, kezdeti izgalom után bágyadtságot eredményez. Az alkohol aránylag nagy kalóriatartalmú, zsírt és szénhidrátot pótol, a szervezet elzsírosodását is fokozza. Az alkoholistáknál a szívizom-elfajulás nem ritka betegség.
– Fontos szerepet játszik az alkohol – éppen az elhízás következtében – korunk nagy betegsége, a szívinfarktus előidézésében is. Mivel az alkohol támadja a központi idegrendszert, a vegetatív idegpályákat sem kerüli ki, felborítja az érrendszer normális működését, vérkeringési zavarokat, szívhalált okozhat.
– Említettem már, hogy az alkohol pusztítja az idegsejteket, ugyanis az idegeket védő zsíros réteget föloldja, az idegszálak – akár a szigetelésétől megfosztott kábelköteg szálai – összeérnek, „rövidzárlat” keletkezik, őrjítő idegfájást, ideggyulladásokat okoznak. A kisagyi idegsejtek károsodása okozza például a tántorgó, ún. tengerészjárást…
Beázik a jellem
– Mit iszik az igazi alkoholista?
– Általában nem válogatós, mindazokat az italokat, amelyek a-val kezdődnek. Tehát megfelel neki a sör, a bor, a pálinka, a rum, még a denaturált szesz is – legutoljára. Az ital mennyiségét sok tényező meghatározza: a befogadóképesség, idegállapot, jóllakottság, a tűrőképességnek a kárfolyamat előrehaladásával kialakuló beszűkülése stb. Volt olyan betegem, aki például egy pohár sörtől tökrészeg lett, nem tudta, mit csinál. Az ilyen ember persze a többi között karaktero-pathiában szenved, megbízhatatlanná válik, hazudozik, ígérget, „beázik a jelleme”. Közülük kerülnek ki javarészt a vándormadarak, akiknél, ha az egyik helyen betelt a pohár, odébb állnak. Az alkoholizmus tehát bioszociális problémakomplexum. (folyt. köv.)

Az írás első része itt jelent meg.