Bensőséges, hangulatos rendezvényen köszöntötték a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában egykori kollégái, a MÚOSZ vezetői a neves külpolitikai újságírót, az Infovilág hírportál örökös, tiszteletbeli főszerkesztőjét, Tatár Imrét, aki január 9-én töltötte be 100. életévét. Az esemény háziasszonya Kertész Zsuzsa újságíró, a Magyar Televízió egykori műsorvezetője volt. (A nyitó képen: Trom András gratulál Tatár Imrének.)

Köszöntőjében Hargitai Miklós, az újságíró-szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy bizonyos életkoron túl az embert joggal foglalkoztatja: „mi marad majd utána”. Egy volt hírlapíró-munkatárs mondását idézte ezzel kapcsolatban: az újságíró igazán nem egy-egy cikkben, hanem életműben gondolkodik. Tatár Imre életművének íve csaknem kész, bár még befejezetlen. „A napokban is olvastam tőle valamelyik hírportálon egy cikket. De ha a munkásságát mostantól egyetlen vesszővel sem gyarapítaná, akkor is komplett, egész lenne az, amit az asztalra letett.” Tatár Imrében a fiatal újságíró korosztály a követendő példát látja. Az ünnepelt sok munkával, tehetséggel, emberséggel, szorgalommal – és szerencsével érte el, amit elért, hangsúlyozta Hargitai Miklós, további jó egészséget és kitartást kívánva Tatár Imrének.

A pályatársak, barátok nevében Toronyi Attila, az újságíró-szövetség kül- és biztonságpolitikai szakosztályának titkára, az Infovilág hírportál főszerkesztő-helyettese idézte fel a Vas- és Aranytoll-életműdíjas hírlapíró életének első száz évét. Mint elhangzott, Tatár Imrének megadatott, hogy szellemi frissességben, komolyabb egészségi panaszoktól mentesen érje meg a kerek évfordulót. Gyerekkorától újságírónak készült, de az akkori diszkriminatív törvények miatt erre sokáig nem volt lehetősége (mint ahogyan az egyetemi tanulmányokra sem). Autószerelő inasnak állt 1938-ban, majd néhány év múlva világháborús munkaszolgálat és szovjet hadifogság következett. Hazatérve, huszonhét évesen (1947-ben) kezdte pályáját a Szabad Népnél, folytatta 1956-ban az Esti Hírlapnál, a következő évtizedben pedig a frissen alapított Magyar Hírlaphoz igazolt át. A leghosszabb időt (negyedszázadot) a Magyar Nemzet külpolitikai szerkesztőségében töltötte, ahonnan – 80 évesen! – a 2000. esztendőben vonult nyugdíjba.
Ezt követően cikkeket írt – egyebek mellett – a Régi Nemzetesek évente többször megjelenő kiadványába, valamint az Infovilág hírportál számára. A munkaszolgálatos/hadifogoly-élményekről szóló visszaemlékezéseit a Hadtörténeti Közlemények tette közzé. Könyvei sorában 56-os Naplója 2016-ban látott napvilágot, az idén pedig Ifjúságom története című önéletrajzi kötetét vehetik kézbe az olvasók.

Az életpálya méltatása után Trom András, a kül- és biztonságpolitikai szakosztály elnöke adta át azt a díszes emléklapot, amellyel a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kifejezésre juttatja „nagyrabecsülését és tiszteletét több mint hét évtizedes munkásságáért” Tatár Imrének, és köszönetét fejezi ki „a szövetség iránt tanúsított hűségéért”.

Az Aranytollas Újságírók Társaságának részéről Bálint György, „az ország kertésze” gratulált az ünnepeltnek. Bálint gazda tavaly júliusban töltötte be 100. életévét – s mint elmondta –, ebből az alkalomból igen sokan meginterjúvolták. Egy valami sosem maradt ki a kérdések közül: „Mi a hosszú élet titka?” Bálint György erre legszívesebben mindig azt válaszolta volna: „Kérdezzétek meg Tatár Imrétől! Most itt az alkalom, tehát megkérdezem Imre öcsémtől.”
Szót kérve Tatár, a „százastársak” klubjába frissen belépő „újonc”, így felelt „Gyuri bátyjának”: „Őszintén szólva, nem tudom, mi a hosszú élet titka. Magamba nézve azonban két dologban biztos vagyok. Az egyik legfontosabb az életben – ahogyan Hargitai elnök úr is mondta – a szerencse. Nélküle nincs karrier. A másik az aktivitás. Azokat az éveket, amelyeket a sors adott, ki kell tölteni. Eddig is kitöltettem, és életem hátralévő idejét is aktivitással igyekszem kitölteni….
…Az idő halad, ami meglátszik az emberen is. Úgy képzelem el magunkat, mint harcoló lovagokat, akik fáradhatatlanul vívják küzdelmüket az idővel. És az eredmény döntetlen…”

