(Lana meséiből) Hol volt, hol nem volt, a kerek erdőn is túl, de még az Óperenciás tengeren is túl, egy hegyekkel körülölelt kis ország. Annak az országnak két jelképe volt, a labda és a kereszt. Ezt hímezték bele a nemzeti lobogóba, meg a királypártiak mezébe is.
A király ugyanis kiadta a parancsot: aki nincs velünk, az nincs. Ehhez is
tartották magukat az emberek. Volt, aki úgy gondolta, a király együgyű, nem ért
az uralkodáshoz, de volt, aki isten kegyelméből uralkodó fényességes tekintetű
úrnak hitte. Ez utóbbiak kihívóan hordták a focit és keresztet ábrázoló
jelképet mindenütt és mindenkor.
A királypártiak úgy gondolták, a királynak köszönhetően a Föld is másként forog
a világegyetemben. Éppen ezért támogatták az uralkodót abban, hogy azt
csináljon az ország pénzével, amit akar.
Ő pedig ezt is tette. Focikatedrálisokat épített. Az ország minden pénzét a
labdakergetőkre áldozta, de azok mégsem tanultak meg rendesen játszani. A
kincseskamra kiürült, az emberek elszegényedtek, sokan meg is betegedtek, ám a
kórházak omladoztak, nem volt hely senkinek, a tudós orvosok meg más országokba
vándoroltak a jobb élet reményében.
A király pedig folytatta a küldetését, nem törődött a népével, csak a
focistákkal. Óriási pénzekkel játszott, mert a gazdag országoktól rendre
támogatásokat koldult, s azok hosszú éveken át adtak is neki. Ezek a pénzek
pedig csak arra voltak jók, hogy a barátokat és a népes rokonságot, no meg a
botlábúakat még jobban kistafírozza, de az eredmény mindig elmaradt. Sem a
városok, sem a falvak nem fejlődtek rendesen, sőt, a falábú galeri sem a
barátságos összecsapásokban, sem az országok bajvívó tornáján sem tudott győzni.
Erre a király gondolt egy nagyot és a környező országokban is elkezdte támogatni a falábú csapatokat. Sok ezer milliót, rengeteg aranypénzt áldozott mániája oltárán, míg egy okos ember a király várának kapujában el nem kiabálta magát.
Gyere ki, te, csirkefogó, add vissza a pénzünket!
De mivel egyedül volt, a király csak nevetett rajta, kiküldte hűséges szolgáját a kapuhoz és egy furkósbottal elzavarta a renitens parasztot.
A szolga még egy hatalmas keresztet is maga elé emelt, hogy elüldözze a gonoszt szeretett uralkodójától.
Mert a kereszt volt a király másik mániája. Igaz, fiatalon még cseppet sem volt vallásos, de már huszonéves korára annyi bűne volt, hogy kénytelen volt a vallások hirdetőihez dörgölőzni, ha nem szeretett volna a gyehenna tüzére jutni. Eleinte csak gyónni járt a papokhoz, később viszont már a papok gyóntak neki. Nincs pénz templomfejlesztésre, nagyuram, támogatni kellene az iskolát is, felséges uralkodó… Ő pedig mindig megvigasztalta őket egy kis ajándékkal. Hol egy iskolát kaptak, hol egy templomfelújítást. A király annyira megszerette az adakozást, hogy még a világ másik felén is töméntelen pénzt költött a helyi isten házaira.
Úgy hitte, isten, akinek ő a kegyelméből uralkodik ezeken a szerencsétlen hülyéken. Mert kétség ne férjen hozzá, minden országlakót, akin nem volt királyi mez, hülyének nézett. Isten pedig neki mindent megbocsát. Ám nagyot tévedett.
Isten egyszer csak a színe elé rendelte az uralkodót. Egyelőre csak pár percig tartó eszméletvesztés erejéig.
Térdelj le, fiam, mert nagy bűnöket követtél el. Bűneid akkorák, hogy az is lehet, a büntetést nem fogod túlélni.
De… kezdte a király, ám az isten nem engedte szóhoz jutni.
Te egy egész országot tettél tönkre, nézz szét a népeden. Mind lelki nyomorultak, szegények, betegek, erőszakosak és sokan közülük bűnözők is lettek. A barátaid tolvajok gyülekezete, a családod rablóbanda, a gyermekeid élősködők. Vedd tudomásul, király, téged mindenki utál. Utálnak a burkusok, a frankok, az összes szomszédod. Te tetted ezt, király! Nézz szét az országon, s felültette egy felhőre, hogy lássa felülről is a szégyenét.
A király csak nézte és nézte a futball-katedrálisokat, az óriás kereszteket a városok és falvak házainak, templomainak tetején, s nagyon elégedett volt.
Isten haragja viszont akkorára duzzadt, hogy elsötétültek a király felett a felhők, és sűrű villámok repkedtek a király vára felett. Az egyik épp egy hídba csapott, ami azonnal le is omlott. Fogta is a fejét a király, mert azon át járt minden nap a palotába.
Ám a király, aki még istentől sem félt, kinyitotta szemét, legyintett egyet, s odarendelte maga elé hűséges talpnyalogatóját. Ki is adta azon nyomban a parancsot: Na, fiam, itt az ideje, építsetek ízibe egy helikopter-leszállópályát a várkapuhoz.
S így is lett.
