Egy társadalom az emberek túlnyomó többségének szemében annyit ér, amennyit életszínvonalban, életminőségben, szociális és közbiztonságban nyújt – írja Farkas Péter közgazdász…
…a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Világgazdasági Intézet nyugdíjas főmunkatársa az általa szerkesztett „A rendszerváltoztatás fekete füzete” (30 év «szocializmus» és 30 év kapitalizmus társadalmi teljesítménye” alcímű) összeállítás előszavában, majd így folytatja:
A tudatosabbak a kulturális és erkölcsi értékek kibontakoztatásának is nagy fontosságot tulajdonítanak.
Jelen összeállításunk célja éppen az, hogy a szociális és kulturális szempontok szerint hasonlítsa össze a szocializmus építése (még nem szocializmus) majdnem három évtizedes szakaszának (1960–89) teljesítményét a kapitalista restauráció 30 éves korszakával (1990–2019). Erre lehetőséget adnak a Központi Statisztikai Hivatal közel 60 évet átfogó statisztikai táblázatai is!
A következő oldalak feketén-fehéren bizonyítják, hogy a közösségibb társadalom építésének korszaka sikeresebb volt a gazdasági növekedést, munkalehetőségeket, lakossági jövedelmeket, fogyasztást, élelmezést, kulturálódást és más mutatókat tekintve.
Az utóbbi években egyre több sajtócikk, sőt tudományos elemzés siránkozik azon, hogy az elmúlt 30 évben nem teljesültek a ragyogó ígéretek a Nyugathoz való gyors felzárkózásról, az életszínvonal látványos emeléséről. A kiábrándult értelmiségiek az okok között többnyire az elhibázott gazdaságpolitikát, a banktőke túlságos uralmát, a liberalizmust vagy éppen az illiberalizmus gyengéket, szegényeket sújtó politikáját emelik ki. Magáról a kapitalista rendszerről és annak magyarországi sajátosságairól még elég kevés szó esik a nagy nyilvánosság előtt. Igaz, újabban születtek olyan szélesebb körben ismertté vált internetes újságok (pl. Mérce), amelyek rendszerkritikus cikkeket is közölnek. A társadalomelméleti szakirodalomban is növekszik azok száma, akik Magyarország világrendszerben elfoglalt félperifériás helyzetét, a nemzetközi jövedelem-lecsapolást, kizsákmányolást hangsúlyozzák (pl. Helyzet Műhely).
Valóban, hazánk a kapitalista rendszerváltoztatással a nemzetközi nagyvállalatok és fejlett tőkésországok gazdasági és részben politikai függőségébe került.
A nyolcvanas évek végétől, erőteljesebben a kilencvenes évek elejétől, majd 2010-től egyre gátlástalanabb és oligarchikusabb formában folytatódott a hazai tőkésosztály harácsoló eredeti tőkefelhalmozása, ami ugyancsak egyre nagyobb jövedelemkülönbségeket, egyre igazságtalanabb jövedelemelosztást okozott.
A külföldi és a hazai tőke félperiférikus országokra jellemző duális gazdasága jött létre. Ugyanakkor a rendszerváltoztatáshoz köthető külföldi és hazai tőkével zajlott privatizáció leértékelte, elherdálta a nemzeti vagyon, a többi között a versenyképes iparvállalatok jelentős hányadát (lásd az idézetet a 3. oldalon).
Magyarország lakossága éppúgy, mint a perifériás és a többi félperifériás ország, a külföldi és a hazai tőke kettős kizsákmányolása alá került, annak meglehetősen szélsőséges esete. A dolgozók, a lakosság nagyobb felének reáljövedelme, reálfogyasztása, azaz életszínvonala alacsonyabb, vagy nem magasabb, mint 30 évvel ezelőtt. A magyar társadalom egy jórészének „kiesett” három évtized! És ez a kiábrándulás – hasonlóan szerte a glóbuszunkon – a jelenlegi neoweimari történelmi helyzetben a szélsőjobboldal erősödését eredményezi…”
A rendszerváltoztatás fekete füzete – tessék kattintani!

