A nagyvilágban akad néhány magyar emlék, amelyet sportolóinknak, főleg labdarúgásunk jeleseinek állítottak, de hogy egy helyen kettő is található, ez – legjobb tudomásunk szerint – csupán a portugál főváros népszerű futballcsapatának, a Benficának a stadionjában fordul elő. Az egyikről, Guttmann Béla mesteredzőről már esett szó sorozatunkban, a másik pedig a mellette 2005-ben felavatott szobor, Fehér Miklós (1979–2004) bronzalakja. (A sportoló tegnap lett volna 41 esztendős.)

Az ifjúsága virágjában elhunyt Fehér Miklós Tatabányán született, majd Győrött kezdett futballozni, idehaza a 25-szörös válogatottságig jutott el. Eredményeire, tehetségére hamar felfigyeltek külföldön is. A portugál Porto csapata 1998-ban – az akkor rekordösszegnek számító – 700 ezer dollárért megszerezte, ám ott nem bontakozott ki igazán. Később más luzitán kluboknál mérette meg magát, s javuló eredményességét elismerve, 2002-ben szerződtette a Benfica. A kezdeti „kispadozás” után ott is feljött, 27 meccsen kergette a labdát a csapat színeiben, addig a mérkőzésig, amikor bekövetkezett a tragédia.

2004. január 25-én csereként lépett pályára a Vitória elleni bajnokin. A találkozó hajrájában sárga lapot kapott, majd előrehajolt és összeesett. Mindkét csapat orvosai azonnal a pályára rohantak, közben megérkezett a mentőautó, és a csatárt a közeli kórházba vitték. Az orvosok küzdelme azonban hiábavalónak bizonyult: nem sokkal éjfél előtt bejelentették halálát, amelynek oka a hirtelen szívmegállás volt.  

A tragédiát követően derült ki igazán, hogy kétéves lisszaboni működése, de korábbi szereplései, valamint a magánéletben tanúsított magatartása nyomán mennyire népszerűvé vált a fiatal magyar sportember az Atlanti-óceán partvidékén. Utolsó egyesülete, a Benfica méltóképpen meg akarta őrizni Fehér Miklós emlékét: úgy döntött, hogy visszavonultatják a 29-es mezt, amit ezek után már senki más nem viselhet többé labdarúgóik közül, továbbá hogy a klub stadionjában szobrot állítanak a tiszteletére. S valóban, egy évre rá felavatták Fehér Miklós mellszobrát az Új Katedrális-stadionban. A méretarányos, bronzból készült térplasztikát, Domingos Soares Franco alkotását az egyesület elnöke, Luis Filipe Vieira és a néhai futballista családja – szülei és testvére – leplezte le az aréna ez alkalomból zsúfolásig megtelt egyik aulájában. A kórháztól visszakapták azt a szerelést, amelyben a támadó labdarúgó elhunyt, és egy vitrinben ezt is kiállítják a stadionban.

Fehér Miklóst Győrött temették el, emlékét itthon is őrzik, a klub utánpótlás-akadémiája az ő nevét viseli. S ha magyar sportolók, de akár csak egyszerű utazók látogatnak Lisszabonba, rendszerint felkeresik a 25 éves korában eltávozott csatár emlékművét az Estádio de Luzban.

Fotók: Győri ETO, László Mária/Köztérkép