Ha valaki beírja az MTI keresőjébe a Hatvanpuszta kifejezést, a Párbeszéd egyetlen programismertetőjén kívül semmit nem talál. Ebben a szövegben is csak mellékesen szerepel az Orbán-család birtokában lévő majorság, mert a bejegyzésnek nem ez a tárgya. Az MTI – és ily módon a magyar emberek döntő többsége számára – Hatvanpuszta nem létezik.
Holott: hatvanpuszta nagyon is létező hely, Magyarországon van, Alcsútdoboz határában. A sajtóban Orbán Győzőt szokás tulajdonosként említeni, de időnként a milliárdossá vált egykori MSZMP-párttitkár miniszterelnökké lett fia, Orbán Viktor is feltűnik a birtokon.
Az MTI nem tartotta fontosnak megosztani az emberekkel, hogy van ilyen település Magyarországon. Pedig, nem akármilyen helyről van szó, hiszen a hatvanpusztai majorság a magánépítkezések tekintetében feltehetőleg országos rekorder. Megérdemelne némi figyelmet az évek óta tartó, lassan befejezéséhez közeledő gigantikus beruházás, amely a tulaj közlése szerint mezőgazdasággal foglalkozó ingatlan, azaz majorság lesz. Igaz, a HVG által megszerzett tervrajz, és a Hadházy Ákos által repülőgépről készített fényképfelvételek nem erre utalnak.
A dokumentumokból ugyanis még a laikusok sem tudnak másra következtetni, minthogy Hatvanpusztán egy gigantikus luxuspalota készül. Királyoknak voltak ilyen kastélyaik valamikor, luxus körülményekkel, sok tagú személyzetnek szállást adó cselédházakkal, több emeletes mélygarázzsal rendelkező épületekkel – utóbbiakat szerényen és hivatalosan juhakolként tartják számon.
Nincs ezen mit csodálkozni, az ellenkezője lenne a meglepő. Orbán Viktor ugyanis egy ideje hadilábon áll a valósággal, az ő világában semmi sem az, aminek látszik. Miért éppen az épülő családi birtok lenne az, aminek mondják, és amire a hivatalosságok engedély formájában rábólintottak. Mert, tegyük gyorsan hozzá: itt minden engedéllyel zajlik, a lebontott műemlékek is törvényesen, engedély alapján lettek lerombolva, azzal az ígérettel, hogy eredeti anyagokból, az eredetihez hasonló stílusban épülnek újjá. Amiből végül semmi sem lett, ám az engedélyt kiadó hatóság nem kívánt ujjat húzni az építtető Orbán Győzővel, aki korábban maga mondta egy okvetetlenkedő (értsd: munkáját végző) újságírónak, hogy ne provokálja a kérdéseivel, mert mindenki tudja róla, hogy hirtelen haragú és könnyen kijön a béketűrésből.
Ennélfogva nem is tőle kérdezzük, csak úgy, bele a nagyvilágba, hogy minek ez a fene nagy flancoskodás. Túl azon, amit úgyis tudunk: hogy Orbán Viktor – merthogy nemcsak a papa, de ő is teljes mellszélességgel az építkezés mögött áll – gyerekkora meglehetősen sivár körülmények között, nélkülözésektől sem mentesen zajlott. Ezt kell most kompenzálni a budavári karmelita kolostor pompájával, a felcsúti dácsa végébe épített stadionnal, és erre szolgál a hatvanpusztai kivagyiság.
Meg még, ki tudja mi mindenre. Mert – és ez is a tervrajzokból, valamint a légi felvételekből derül ki – a hatvanpusztai majorság az elkészülte után önellátó lesz. Saját aggregátor termeli az áramot egy esetleges áramszünet idejére, az ott lakók üzemanyagokban sem szenvednek majd hiányt, legalábbis, ha a húszezer literes olajtartályokat rendeltetésszerűen használják.
Hozzáértők szerint ilyen felszereltséggel a hatvanpusztai majorság lakói akár hetekig is kihúzhatják anélkül, hogy ki kellene mozdulniuk a kerítésen kívülre. Az építkezés ezermilliókba kerül (honnan van rá pénzük Orbánéknak?), emellett az üzemeltetés sem két fillér.
A HVG által megkérdezett szakértők szerint egy ekkora birodalom üzemeltetéséhez mintegy ötven főnyi személyzet szükséges, akinek a bérköltsége, még abban az esetben is, ha gazdáik nem fizetik túl őket, több száz millió forintra rúg évente.
Mitől fél ennyire Orbán Viktor és családja, hogy egy majdhogynem atombiztos bunkert épít Alcsútdoboz határában? Erre, és sok más kérdésre leghamarabb jövőre, a parlamenti választás után kaphatunk választ.
A szerk. megj.: a közsimerten bátornak nem nevezhető személy egy esetleges választási bukás után aligha marad; repülőgépein sokan és sok minden elfér…

