Most nem az Orbánt váltó koalíció pártjainak kell külön-külön erősnek lenniük – hanem nekik így együtt. Ha egy-egy párt veszít is az izomzatából, lehet, hogy az egész összefogás erősödik vele. Mert az erőnek csak együtt van értelme. Külön-külön olyanok lennének, mint a szovjet törpe – a világon a legnagyobb.”
Bicikliztem át a városon, és azt láttam, hogy rossz idő ide vagy oda, népes sorok állnak az ellenzéki előválasztás sátrainál. És ez nagyon jó és fontos hír, mert azt mutatja, hogy a demokráciában hívő emberek kedve mégsem ment el a dologtól, még akkor sem, ha a múlt napokban mintha egy két balfácánkodásnak lehettünk volna tanúi. Egyetértek azokkal, akik szerint az előválasztás fontos és hasznos dolog – hogy végre ne Orbán fújja a passzátszelet, s kiderül, van a közügyek iránt érdeklődő, a jövőt, a szabadságot fontosnak tartó honfitársunk igazán szép számmal. Még akkor is, ha a múlt napokban hallgathattunk néhány olyan megnyilatkozást, amelynek egyedül a Fidesz örülhetett – s bár időnként elhangzott, hogy csak mértékkel nyírjuk egymást, mert a végén úgyis együtt kell kormányozni, ha odáig jutunk – azért akadt néhány ijesztő hír. Illetve, figyelve a most érkezőket, bátran használható a jelen, de tartok tőle, hogy a múlt idő is.
Jó, verseny van, nagy a tét, sokszor érthetőek az indulatok. És igen, ismerem a példát, hogy az Egyesült Államokban is mi minden hangzik el az előválasztásokon, utána meg tessék, a két egykori ádáz ellenfél most kart karba öltve, szerelmetes pillantásokat vet egymásra és úgy dolgozik együtt.
Oké, de mégis. Ha jól emlékszem, a felmérések jórésze, és a személyes tapasztalataim is arról szólnak, hogy a vitának van egy mértéke, ami már inkább megijeszti és taszítja az ellenzéki szavazókat is, semmint a kezüket dörzsölnék, hogy milyen jó meccs ez. Ráadásul, ha úgy alakul, azok a politikusok, aki tíz perce még egymást ekézték, ha úgy hozza az érdekük, szépen megcsókolják majd a másikat és az örök és megbonthatatlan barátságról szólanak majd hozzánk. Tartok tőle, hogy ha itt ilyen ütemben eszkalálódik a vadulás – akkor a lelkes törzsszavazók egy része a valódi választásokat esetleg kihagyja, mert ezt a ritmust már nem tudja felvenni.
Vannak jó előjelek is. Dobrev Klára a minap arról beszélt, hogy nekik – kettőjüknek, hármójuknak, hatuknak, de én továbbmegyek, nekünk úgy 3 milliónyiunknak – mégis csak együtt kell majd dolgoznunk. És Márky-Zay Péter is úgy olvastam, felhívta versenytársát, hogy tartsanak mértéket. Jó ötlet.
A mérték definícióját nem tudom – de szerintem, ha mindenki hármat számol, illetve időnként akár 15-öt is – mielőtt nekimegy a másiknak, az nem fog kárára válni az eredménynek.
És még egy. Több úgynevezett elemző – mert elemezni jó és száraz és tiszta érzés – nagy kárörvendve azzal állt elő, hogy haha, más nem is történt, csak annyi, hogy néhány ellenzéki párt már legyengült, elerőtlenedett, a szétesés határára került.
Csak hogy van itt még valami. Ha így lenne is, a maga módján nem is biztos, hogy olyan nagy baj lenne. Most ugyanis nem az Orbánt váltó koalíció pártjainak kell külön-külön erősnek lenniük – hanem nekik így együtt. Ha egy-egy párt veszít is az izomzatából, lehet, hogy az egész összefogás erősödik vele. Mert az erőnek csak együtt van értelme. Külön-külön olyanok lennének, mint a szovjet törpe – a világon a legnagyobb.
