A The New York Times tekintélyes elemzője, Ian Buruma, a New York-i Bard College Erasmus-díjas professzora hosszú tanulmányban arra a következtetésre jutott, hogy sok évtized után vége annak, amikor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia határozta meg a demokráciát és a szabadságot a világban. Új korszak jön. (Illusztráció: Politico.)

«Búcsút lehet inteni a „Pax Americana”-nak, annak, hogy a II. világháború után létrejött nagy szövetség, élén az Egyesült Államokkal és benne az egységes Európával, szavatolja a világ biztonságát».

És ahogyan Joschka Fischer vélekedik…

A nemzedékeken át Budakeszin élt családból származó, de már Németországban született volt német külügyminiszter szerint: ha Orbán Viktor úgy látja, hogy az EU-ban hiányzik a közös értékalap, akkor még azelőtt kellett volna szólnia, hogy Magyarország belépett a szervezetbe. Hozzátette: az unió persze előre nem láthatta, hogy a politikusnak ilyesfajta gondjai támadnak, viszont Magyarország a GDP 4%-ának megfelelő összeget kap minden évben Brüsszeltől. Röviden ennyi talán elég is az értékvitáról, jegyezte meg Joschka Fischer.

Azzal viszont nem ért egyet, hogy ezek után Budapestet és Varsót ki kellene tessékelni a közösségből, még akkor sem, ha bizonyos jogszabályokat egyik sem tartja meg. Az EU sokszínű közösség, ennyi belefér, mindaddig, amíg az egységes piac határozza meg a dolgokat. Egy európai szövetségi állam persze egészen más lenne. Azt persze nem lesz egyszerű összehozni – mutatott rá.

A politikus látja ugyan, hogy Kelet-Európában unióellenes erők működnek, mégis türelmet tanácsol irántuk. Ugyanakkor az igaz, hogy a Bizottság mostanság nyomást gyakorol a magyar és a lengyel kormányra, de emellett óriási összegeket utalt át nekik. Az azonban nem járja, hangsúlyozta Fischer, hogy a farok csóválja a kutyát. Minden megértés és tolerancia mellett senki sem vonhatja kétségbe a jogállamiságot, a bíróságok függetlenségét.

Arra a kérdésre, hogy mennyire környezetkímélő az atomenergia, ironikusan úgy válaszolt, hogy aki ezt állítja, az menjen el szabadságra a csernobili „tüdőszanatóriumba”. Minél több országban vannak reaktorok, annál kevésbé lesz biztonságos a világ.

Kínáról szólva kifejtette, hogy a fejlett államok nagyot hibáztak, amikor az együttműködésben csak a gazdaságra összpontosítottak és nem vették komolyan, milyen stratégiai terveket forral az ottani kommunista párt. A Nyugat naivitása emelte fel Pekinget, de modus vivendit kell találni vele. Azaz fenn kell tartani az árucserét, de nem szabad illúziókat táplálni a kínaiakkal iránt. Tárgyalni kell velük a vitás kérdésekről, mert mélyebben beágyazódtak a világgazdaságba, mint egykoron a Szovjetunió. Ezért érdekük, hogy stabilak legyenek a nemzetközi viszonyok.”

Másként fogalmazva: végképp vége a jalta-potsdami status quo-nak, ami 1989–91-ben kapott halálos sebet. Világ, kapaszkodj!