„Békét és biztonságot” – ezt hirdette Orbán Viktor a híveinek március 15-én a pesti Kossuth téren. Ez a felirat virított a pulpituson, mert Magyarország miniszterelnöke felismerte, hogy a háború árnyékában és szomszédságában az emberek semmi másra nem vágynak jobban, minthogy megmaradjon a békéjük és a biztonságuk. Ezért hazudja azt a kormány a választás előtt 19 nappal, hogy az ellenzék háborúba sodorná az országot, veszélyeztetné a magyar emberek biztonságát. Nehéz lehet most Fidesz szavazónak, vagy szimpatizánsnak lenni, se perc idő alatt kell elfeledni az évtizedek óta tolt háborús retorikát, azt, hogy a szeretett vezérük egész eddigi politikai élete kizárólag a harcról és a békétlenségről szólt. (A nyitó képhez: „Nincs köztük kövér, az a halálom…” – idézet Orbán Viktortól.)

2002. május 7-én, a vesztes választások után, a Budai Várban százezer ember hallgatta Orbán Viktort, a vesztes hadvezért, aki a vereséget győzelemként állította be, és azt javasolta a jelenlévőknek, hogy alakítsanak kis csoportokat, polgári köröket, hogy „együtt tudjunk mozdulni, ha mozdulni kell.”

2020 szeptemberében egész oldalas cikket írt a Magyar Nemzetbe. „Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek!” – írta akkor Orbán „Együtt újra sikerülni fog” című cikkében.

A háborús retorika egyetlen percre sem állt le. A miniszterelnök nem tárgyalni járt Brüsszelbe, hanem harcolni az ottani bürokratákkal, a kormány nem védekezett a vírus ellen, hanem kardélre hányta a covidot, levitte a birkózószőnyegre, az egyébként alig használható, a világpiaci árnál sokkal drágábban beszerzett lélegeztetőgépekért pedig nem szakembereket, hanem fürkészeket és portyázókat küldött ki a világ minden tájára.

A nyereg alatt puhított hős háborút kezdett a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, leszámolt a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Azóta a saját bőrünkön tapasztaljuk e dicsőséges hadjáratok eredményét: romok, rombolás, amerre lép.

Jó, tudjuk, nem tehet mást. Születésétől fogva katona, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.

Magyarországot nem egy miniszterelnök vezeti, hanem egy tökéletlen katona, aki háborúban úgy-ahogy megfelel, ám békében teljesen alkalmatlan. A harc az igazi terepe, békeidőben tétován tántorog, bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával. Ami persze nem meglepő: aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e részegítő illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.

Ma már egyre többen látják, hogy nem harcolni kellett volna, hanem kormányozni. Ám ő mindig csatába indult és a muníciót – akaratunk ellenére – mi szállítottuk az ütközetekhez. A mi pénzünkből harcolt a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból lopta ki a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emelte le a puskaporszag árát, mi lettünk miatta lesajnált, szerencsétlen páriái Európának.

Most, a választás közeledtével, azzal kábítja híveit, hogy ő a biztonság és a béke maga. Már február elején elővezette a nagy mutatványt, amikor azt mondta, hogy békemissziót teljesítve ment Putyinhoz Moszkvába. És a lakájmédia azonnal rátett egy lapáttal, azon lelkendezett, Orbán akadályozta meg, hogy kitörjön a háború.

Láttuk, milyen sikerrel.

Orbán ma nem harcot, hanem békét és biztonságot ígér a magyaroknak. Ehhez mindössze azt kéri tőlük cserébe, hogy szavazzanak rá és a Fideszre. Mert ha nem, akkor Magyarország belesodródik a háborúba és az óvodás korú gyerekeinket nemátalakító műtétek propagálásával zaklatják.

Nem lehet most könnyű a Fidesz-híveknek, ha vezérük 180 fokos fordulatait követni akarják. Egyszer azt mondja, hogy térdre, csuhások, máskor meg párttársaival egy nyilvános utcai vizeldét is megáldanak. Hol azt halljuk tőle, hogy bár az olaj és a gáz keletről jön, a szabadság mindig nyugatról érkezik, hol pedig azt, hogy nem leszünk (brüsszeli) gyarmat.

Nehéz a dolguk most Orbán híveinek, ha a tükörbe néznek. Nem könnyű arcvesztés nélkül követni vezérük átváltozásait.