Az MSNBC amerikai tv csatorna egyik különösen népszerű politikai műsora ezúttal Budapestről jelentkezett be. És ez csak megkoronázása volt az eddigieknek, mert – Beregsuránytól kezdve Tiszabecsen át Záhonyig – a népes tv-stáb az oroszok ukrajnai inváziója óta ideiglenes székhelyéül Magyarországot választotta. Az amerikai tévések legutóbbi bejelentkezésének színhelye nemzeti ünnepünk alkalmából Budapest volt, ahonnan politikai elemzést adtak.
Először is arról, hogy a békemenet élén vitt No War, ne legyen háború táblák – félreértések elkerülése érdekében – jegyzi meg epésen a műsorvezető, nem az ukránok melletti kiállást, hanem az autoriter Orbán Viktor melletti kiállást jelentették. Orbán portréjának másik határozott kontúrját a legutóbbi12 év húzta meg, miáltal mára Európa leghosszabb ideje regnáló uniós vezetője lett. Drasztikusan visszanyeste a demokráciát Magyarországon, a többi között azzal, hogy eltávolított bírókat, hogy megtépázta a sajtószabadságot és gyakorlatilag rendeleti kormányzást vezetett be. Pártja pedig rasszista, iszlámgyűlölő, menekültellenes és különösen ellenséges a viszonya az LMBTQ-közösségekkel.
Orbánnak igencsak feszült viszonyt sikerült kialakítania Európa demokrata vezetőivel, miközben Trump volt elnök, sőt, az amerikai republikánus párt számára is hős és követendő példa lett a magyar kormányfő. A tévések kritikus szavakkal írják le Orbán legutóbbi látogatását Putyinnál, mert nemcsak Trumpnak, de Putyinnak is „jó barátja”. A Kremlben lezajlott találkozó alkalmával még az is elhangzott Orbán szájából – elemzi az amerikai tv-műsor –, hogy megérthető Putyin érvelése is, amikor Ukrajnáról és a NATO-ról van szó. Ám elég kínos most neki az is, hogy akkor maga ismételgette Putyin szavait, amelyek szerint utóbbinak nincs szándékában megtámadni Ukrajnát.
A műsorvezető szerint a magyar kormány tett a legkevesebbet a menekültek ellátásáért a szomszédos országokkal való összehasonlításban, a kormány feladatait a civilek vették át. Összefoglalva: az április 3-án esedékes választás tétje az – hangzott el az MSNBC műsorában, – hogy a demokratikus Európában marad-e az ország, vagy az autokrata Oroszországba tart-e. És persze hiányolta Orbánt arról a vonatról is, amelyen három európai vezető – jelesül a lengyel, a szlovén és a cseh – utazott Kijevbe, hogy további támogatásáról biztosítsa Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Magától értetődően persze a legtöbb nemzetközi hír Orbán újraválasztásának javuló esélyeit latolgatta, abban a különös prizmában, hogy senki nem gondolta volna, hogy épp az orosz háború lesz a kampány egyik, ha nem a legfontosabb témája – írja a többi között a Bloomberg amerikai hírügynökség. Orbán képes beállítani magát egy olyan szerepbe, amelyben ő a béke és a biztonság, mert nem sodorja háborúba Magyarországot. Az ellenzék pedig próbálkozik ezt megcáfolni – egyebek között azzal, miként garantálhatná a biztonságot, ha még egy olyan drónt sem képes befogni, amelyik 40 percen át repült a magyar légtérben. Márki-Zay Pétertől pedig a Bloomberg idézi azt a mondatot, hogy közvélemény-kutatásokat nem nagyon tudott eddig sem megnyerni, de választást már nem is egyszer.
Ezzel a témával foglalkozik az AFP francia, az Al Jazeera arab hírügynökség, a Balkan Insight, a Visegrad Insight. Ez utóbbi például arra hívja fel a figyelmet, hogy Európának nagy szüksége lenne a magyar kereszténydemokratákra, akik szembeszállnak a Putyin bábja által megteremtett urambátyám kapitalizmussal.
A Foreign Policy magazin Orbánt, a szélkakast, illetve a Janus-arcú politikust mutatja be, aki mindig kedvező politikai széljárást lovagolta meg, s most, az orosz-ukrán háború idején megint képes szembe menni saját magával, hogy megnyerje a választást.
Mivel a nyugati liberális demokráciák példátlan mértékű szabadságot, igazságot, tisztességet, virágzást, fejlődést és egymás iránti toleranciát teremtettek, ami maga után vonta – szinte természetszerűleg az illiberális társadalmi berendezkedést, aminek egyik feltűnő figurája Orbán Viktor lett – vezeti fel a hosszabb Orbán-elemzést a Quillette portál a podcastjában, illetve rövidített írásos változatában az a Joe Forgas, aki az 1960-as években került ki Ausztráliába. Most azzal került a figyelem homlokterébe, hogy az orosz invázió idején a magyar állami média teljesen átvette, visszahangozza az orosz háborús propagandát, és az oroszok által elkövetett erőszakért a NATO-t, illetve az arrogáns Egyesült Államokat teszi felelőssé.
A szerfölött sokrétű elemzésben például szerepel, hogy Orbán rezsimjét egyesek már kvázi-fasiszta rendszernek hívják, Magyar Bálint „csak” posztkommunista maffiaállamnak. Forgas megállapítja: a választási törvény alig hagy bármi esélyt a versenyre, azonban ha mégis megnyerné az ellenzék, akkor is az Orbánék által bebetonozott illiberális intézményekkel kell majd harcolnia a túlélésért.
Orbán kínban van Putyin miatt – Magyarország mind jobban elszigetelődik az unióban
(helyben.hu) Az orosz agresszió miatt felbomlani látszik a V4-es formáció, és a jelek szerint megalakul a Kijevi csoport – az orbáni Magyarország nélkül.
Süddeutsche Zeitung Orbán Viktor, aki a propaganda atyamestere, két héttel a választás előtt a béke nagyköveteként és a szabadság védelmezőjeként villantott a nyilvánosság előtt. Ellenfelei viszont úgy érzékelik, mintha a kommunista idők tértek volna vissza. Magyarországon persze a választási küzdelem is kulturkampfként, két tábor, két, némán szemben álló világ harcaként jelentkezik.
Az ellenzék a közterületeken jóformán képtelen hirdetéseket elhelyezni, mert ezek a felületek, hirdetőoszlopok Fidesz-oligarchák kezében vannak, mellesleg a kormánypárt sokkal-sokkal többet tud a tejbe aprítani. Uralja a közmédiát és a sajtó nagy részét is, ott az ellenzék választási hadjáratáról nemigen esik szó. Orbánék elárasztják célzott reklámokkal a közösségi hálót. Mindehhez bőven használnak fel állami pénzeket.
A fideszes hirdetések célja, hogy megnyugtassák a polgárokat a háború miatt. Orbán nem győzi szajkózni, hogy az országnak ki kell maradnia a válságból, miközben az ellenzék magyar katonákat küldene a halálba. Jámbor András, aki egy kis tömörülés jelöltje a Józsefvárosban, mégis derűlátó, mert a kormányfő elkerüli ugyan a vitát, így nem derül ki, mekkora a düh vele szemben. Ám a következő két hét döntő lesz, lehet, hogy sokaknak már elegük van az inflációból, a magas energiaárakból, és az eddiginél jobb kapcsolatot akarnak az EU-val és a NATO-val, mint amit a politikai páriává lett miniszterelnök fel tud kínálni.
A fideszes politikusok nem túl beszédesek, az interjúkérelmeket helyben is el szokták utasítani a kritikus média részéről. Viszont a hivatalos propaganda repeszt ezerrel. De pl. a politológus Kiszelly Zoltán azt kihagyta egyik legutóbbi kommentárjából, hogy az adó- és más kedvezmények a többi közt ellopott uniós támogatásból származnak, és hogy ez a forrás elapadni látszik a jogállami vita miatt.
Orbán ugyanakkor nem győzte hangoztatni a biztonságot, stabilitást, a nagyszerű sikereket, ám egyetlen szót sem vesztegetett Putyinra. Ezzel szemben az ellenzéki megmozduláson a résztvevők Ukrajnát és Európát éltették, bár a hangulat nem volt túláradó. Sok baloldali-liberális ugyanakkor lehangolt, nem hisz a demokratikus változásban. Az író Bán Zsófia pl. úgy érzi magát, mint a késői Kádár-korban: gazdaságilag jól állnak a dolgok, de az ország ki van szolgáltatva az oligarcháknak és a kleptokratáknak. Visszaszorul a szólás- és médiaszabadság, sajátos egypártrendszer szabja meg a játékszabályokat.
Török András pedig arról beszélt, hogy visszahúzódik a magánszférába, mert Orbán – ameddig csak lehet – hatalmon akar maradni. Evégett jobb- és baloldali ideológiát gyúr össze, hogy boldog jövőt ígérjen, csak éppen jövő nélkül. Beteg ez az ország – teszi hozzá az interjúalany, aki egy kulturális hírlevelet ad ki.
Le Monde Két Magyarország feszült egymásnak Ukrajna ügyében a március 15-i nemzeti ünnepen Budapesten. A Fidesz nagygyűlését hivatalosan a megemlékezés és a béke jegyében rendezték meg, de valójában erődemonstráció akart lenni Orbán mellett, és nem sok köze volt az ukrán válsághoz.
Az egyik transzparens pl. azt hirdette, hogy Nemet a háborúra, Soros kifelé! Vagyis tükrözte a miniszterelnök megszállottságát az üzletember ügyében. Ugyanakkor a nacionalista vezető rákényszerült, hogy magyarázkodjék a Putyinhoz fűződő kényelmetlenül szoros – már-már a kádári rendszerből ismert jelző köszön vissza: testvéri – viszony miatt. Oroszország az ellenzék számára a fő csapásirány lett, a hat párt árulással vádolja Orbánt, amióta csak megindult az invázió.
Beszédében a politikus egyetlen szót sem vesztegetett arra, hogy szolidáris volna a szomszéd országgal vagy az ukránokkal. De kínos helyzetben van, mert támogatja ugyan a szankciókat, ám közvetlenül nem bírálja az orosz államfőt, ugyanakkor ellenzi a fegyverszállításokat, ellentétben a másik három visegrádi szövetségessel.
Mellesleg szinte a tüntetéssel egyidőben Kaczynski, illetve a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő úton volt Kijevbe, hogy kinyilvánítsa egyértelmű támogatását Zelenszkijnek. Az is immár eltérő utakról tanúskodik, hogy ezúttal nem jöttek lengyel nacionalista csoportok Budapestre a Fidesz iránti rokonszenv igazolásaként.
Az ellenzéki megmozdulásokról ugyanakkor nem hiányoztak az európai és ukrán zászlók, a jelenlévők egyperces néma főhajtással tisztelegtek a háború áldozatai előtt. Márki-Zay óvakodott attól, hogy elkötelezze magát a fegyverszállítások mellett, de ez nem is csoda, hiszen a hivatalos propaganda és a csatolt média azzal vádolja – alaptalanul –, hogy csapatokat akar küldeni Ukrajnába. De hát Orbán nagy mestere a megosztásnak, a ….keverésnek.
Der Standard Orbán Viktor látszólag semleges álláspontra helyezkedik az ukrán válságban, ám ezzel csak elszigeteli országát az EU-n belül. A múlt években persze a politikus készségesen Putyin szolgálatára állt, most azonban, a választás előtt nehéz egyensúly-mutatványra kényszerül. Az április 3-i erőpróba ugyanis még rosszul is elsülhet a számára, ezért ún. békemenetet vezényelt Budapest utcáira. Önbizalmat igyekezett a tömegbe plántálni, de van ezzel nem kis gond: az Ukrajna elleni háború nagy károkat okoz a hitelességének, és odavezet, hogy a magyarok szövetséges nélkül maradnak a földrészen.
De hát Orbán jó évtizedig boltolt az orosz oligarchákkal, moszkvai hitelt vett fel a paksi két reaktor megépítéséhez, és átvette a Kreml hatalmi módszereit, pl. amikor gúzsba kötötte a szabad sajtót, vagy az LMBT-közösség ellen uszított. Márpedig mindez egy rémisztő politikai és ideológiai barátságot alapozott meg, ám az most visszahull a kormányfő fejére.
A miniszterelnök csak félszívvel ítélte el Moszkva agresszióját. Vonakodva hajtja végre a szankciókat, és engedi át a fegyverszállításokat, mert nem szeretne teljesen elszigetelődni. Szijjártó Péternek nem fűlik a foga ahhoz, hogy visszaadja a magas orosz kitüntetést, amelyet rajta kívül egyetlen magas rangú európai diplomata sem vehetett át.
Orbán ünnepi beszédéből kitűnt, hogy a magyar politika mennyire eltávolodott a szokatlanul egységes Nyugattól. Úgy beszélt, mintha az EU-nak értékközösségként semmi köze sem lenne a háborúhoz. Azzal próbál jó pontokat szerezni a szavazóknál, hogy első hallásra semleges békeszólamokat hangoztat, és azok találkoznak a polgárok vágyával, nevezetesen: hogy biztonságban legyenek.
Frankfurter Allgemeine Zeitung A Kijevet felkereső kvartettből feltűnően hiányzott Orbán Viktor és a csoport összetétele arra utal, hogy az Oroszországgal szembeni viszony alapján alighanem háttérbe szorul az együttműködés a V4-es keretekben, és rövidesen inkább a „Kijevi szövetségről” lehet majd beszélni. Mert ahogy a prágai Pravo megfogalmazta: az érintett országoknak bőségesen van tapasztalatuk arról, mit jelent is, amikor az oroszok „testvéri segítséget” nyújtanak. Orbán kedden egyetlen szóval sem bírálta Putyint.
Ugyanakkor a szlovák miniszterelnök már bánja, hogy hallgatott biztonsági tanácsadójára és lemondta a kijevi utat. Mellesleg két napja az ukrán fővárosban járt a litván diplomácia vezetője is, csak az ő látogatása nem kapott akkora sajtóvisszhangot. Mindenesetre Landsbergis fotót tett közzé az ukrán kollégájával folytatott tárgyalásról és azt írta alá: összevetették elképzeléseiket a folyamatban lévő putyintalanításról, de ezen még dolgozni kell.
The Times Jól értesült körök szerint éleződik a harc a szankciók miatt az unión belül, mert a németek, főként az olaszokkal, magyarokkal, bolgárokkal és a ciprusiakkal az oldalukon szeretnék lassítani, illetve felvizezni a további megtorló intézkedéseket, viszont főként a lengyelek és a baltiak még nagyobb keménységet sürgetnek. A forrás úgy fogalmazott, hogy Berlin egyértelműen és teljesen rátaposott a fékre.
Így azonban kialakult egy harmadik kör is: a „belgák”, vagyis akik a másik kettő közé szorultak. Az ugyanakkor több helyről is megerősítették, hogy Németország és szövetségesei az EU-nagykövetek e heti értekezletén egyértelműen ellenezték a további lépéseket. Szerintük inkább az eddigi szankciókon tapasztalható lyukakat kellene betömködni. Azt már elérték, hogy az olajon, a földgázon és a szénen kívül a tilalom ne vonatkozzék a titánra, az alumíniumra, a rézre, nikkelre, palládiumra és a vasércre se.
Ez persze feldühítette azokat a kormányokat, amelyek közelebb vannak az ukrán hadszíntérhez, olyannyira, hogy hétfőn el kellett halasztani az állandó brüsszeli uniós képviselők egyeztetését. A megtorlás hívei attól tartanak, hogy a többiek nem értik, sürgősen lépni kell, miután rakéták csapódnak be a keleti határ tőszomszédságában.
Die Welt Szakértők meg tudják magyarázni, hogy több kelet-európai ország miért fogadja most tárt karokkal az ukrán menekülteket, amikor 7 éve még teljesen bezárkózott, ám az új hozzáállásból még egyáltalán nem következik, hogy sikerül kvótarendszert létrehozni az EU-ban a migránsok elosztására. Mindenesetre a társadalmi szolidaritás elképesztő, ami hatalmas változás 2015-höz képest.
Egy varsói politológus abban látja a fő okot, hogy
az ukránok a vallást és a kultúrát tekintve sokkal közelebb vannak a lengyelekhez, mit a szírek. Továbbá: itt az orosz agresszió áldozatairól van szó, márpedig Lengyelország az eltelt évszázadok során éppen eleget lázadt Moszkva uralma ellen.
Hasonló a helyzet a cseheknél és a szlovákoknál is a „prágai tavasz” leverése miatt. Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben kedvező vélemény alakult ki az ukrán vendégmunkásokról. Még Magyarország is fogadja a menekülőket, bár azok többnyire tovább állnak. Egy cseh pszichiáter azonban arra figyelmeztet, hogy a nagy lelkesedés után óhatatlanul eljön a kiábrándulás szakasza, és akkor biztosan megfelelő táptalajhoz jutnak az összeesküvés elméletek.
Ugyanakkor – hangsúlyozza egy prágai politológus – Magyar-, Cseh- és Lengyelország még sokáig azzal érvel majd a máshonnan érkező menedékkérők szervezett elosztása ellen, hogy nagyon sok ukránnak segítettek, így nincs szabad kapacitásuk.