Augusztus 1-jétől Németh Lászlóné lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél az újonnan létrehozott igazgatóság felügyelő bizottságának elnöke. Németh Lászlóné a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere volt 2011 decembere és 2014 júniusa között, egyike azoknak a kormánytagoknak, akiket Orbán Viktor és Simicska Lajos konfliktusának kirobbanása – a nevezetes G-nap – előtt Simicska egyik erős emberének tartottak. (A nyitó képen: a régi, szép időkben…)

Mostanra az is kiderült, hogy a 35 évre kiszervezett sztrádakoncesszió környékén is felbukkantak a száműzött, de teljesen nem ellehetetlenített Simicska Lajos emberei. Olyanok, mint például Farkas Imre, Némethné egykori államtitkára, vagy, ahogyan az eseményeket megszellőztető válaszonline fogalmazta, „a kitaszított milliárdossal mindig egy lapon említett” Szőke Gábor.

Ma még csak találgatni lehet azt, hogy mi e visszatérések mozgatója. Nem kizárt, hogy egyszerűen a rendszer slendriánsága áll e váratlan és meglepő visszatérések mögött, de az sem kizárt, hogy a jelenleg szabadságát töltő Orbán Viktor titokban kiegyezett egykori barátjával és harcostársával, Simicska Lajossal.

Amint az viszonylag széles körben köztudott, Orbán Viktor és Simicska Lajos pályája együtt indult a nevezetes budai, Ménesi úti kollégiumból. Simicska volt az ész, ő találta ki, hogyan lehet némi ügyeskedés révén sok pénzt keresni. A munkamegosztás sokáig jól működött: Simicska felépítette Orbánt, Orbán pedig hagyta, hogy Simicska megszedje magát.

Aztán valami elromlott a két férfi között. Fideszes források szerint Orbán és Putyin egyre inkább látható barátsága volt az, ami nem tetszett Simicskának. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor Orbán közölte Simicskával: megveteti a Roszatommal az RTL Klubot.

„Ott, amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing” – nyilatkozta eddigi utolsó – vagy inkább utolsóként ismert – találkozásukról Simicska. Aki nem fejtette ki részletesen, de nem nehéz értelmezni az Orbán mondataiban rejlő állítás súlyosságát. Nem azt mondta a miniszterelnök, hogy jó volna, ha a Roszatom megvenné a tévécsatornát, hanem azt, hogy megveteti velük. Nem óhajként említette, nem vágyálomként, hanem kijelentő módban. 

Az azóta G-napként emlegetett napon 2015. február 6-án,ó aztán kitört a botrány. Simicska azt mondta Orbánról, hogy „geci”. Nem négyszemközt mondta ezt, hanem nyilvánosan, teli lett vele a sajtó. Ezután Simicska akkor még meglévő médiájának minden egysége Orbán ellen fordult. A lázadást hamar leverték, ám, némi meglepetésre, az egykori barát és üzlettárs – birtokai egy részének megtartása mellett – szabad elvonulást kapott. 

Németh Lászlóné helyzetbe hozásával, de különösen a valaszonline által most megszellőztetett információval, ami szerint Simicska emberei visszaszivárognak a gazdaságba, felerősödtek a találgatások, hogy e váratlan kinevezés Simicska visszatérésének a jele lehet. Ami az előzmények ismeretében mégsem annyira meglepő, mint amilyennek elsőre látszik. Egyre inkább nyilvánvaló ugyanis, hogy Orbánnak szüksége van egy olyan dörzsölt, fifikás háttéremberre, mint amilyen Simicska volt.

A Fidesz kommunikációja az utóbbi években – pontosabban, néhai Arthur J. Finkelstein halála óta – igencsak egysíkúvá vált, és Habony Árpád – minden igyekezete ellenére – csupán lelkes amatőr, aki nem volt képes pótolni a gyűlölet karmesterének is nevezett Finkelsteint. A migránsozás kifújt, és a sorosozásban is kevés már a tartalék. Márpedig valamit lépni kell. Orbán és társai ugyanis bebizonyították, hogy nem tudnak és nem is akarnak kormányozni. Utólag, és egyre szánalmasabban kapkodva reagálnak a gazdaság jelzéseire, egyedül a kommunikációban bízhatnak: abban, hogy a média megszállása révén, kisajátították a tájékoztatást, és az ország döntő többségéhez egyedül az ő szavuk jut el.

Márpedig valamit mondani kell az embereknek, ráadásul hihetőbben, mint ahogyan azt az utóbbi időkben tették. Válság van ugyanis, ha nem mondják is, új és újabb megszorításokkal, a boltokban hetente drágulnak az élelmiszerek, az ősszel kijönnek az első magas gáz- és áramszámlák, kellene valaki, aki a mostaniaknál profibban kezeli a helyzetet. 

Az persze szinte kizárt, hogy Simicska Lajos személyesen is visszatér a politikai közéletbe. De erre nincs is szükség: a pénztárgép akkor is csörög, ha bizalmi emberei pozíciót kapnak. Ennek lehet első jele Némethné, valamint Farkas Imre és Szőke Gábor urak rehabilitálása.