A lakosság közreműködével Bécs tovább zöldül

A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehető még zöldebbé, a klímaváltozásnak ellenállóbbá a környék. Ezeregyszáz ötlet, tizenkilenc konkrét terv – a megvalósítás az idén megkezdődik. (A nyitó képhez: Zöld oázis Bécsben © PID)

Tavaly tavasszal látott hozzá az osztrák főváros a „Bécsi Klímacsapat” kezdeményezéséhez, amiben három kerület – Margareten, Simmering és Ottakring – lakóival közösen keresett és dolgozott ki olyan megoldásokat, amikkel még élhetőbbé válhat a környezet és képes az eddiginél jobban ellensúlyozni a klímaváltozás káros hatásait.

Az egyelőre kísérleti jelleggel alkalmazott kezdeményezés első szakaszában ötleteket gyűjtöttek, hogy ki, miként tenné/tehetné zöldebbé, élhetőbbé a közvetlen környezetét. Az ötletekből 1100 érkezett, és a szakértői vizsgálatok után csaknem minden negyedik, pontosan 283 ötlet ment át a rostán. A következő szakaszban – az ötletgazdákkal együtt – 102 tervjavaslattá érlelték a szakemberek szerint a működőképes ötleteket, amikből aztán a három kerület 19-et választott ki. Őket az idén már meg is valósítják.

Ekként Margaretenben havonta egy-egy klímanapot tartanak, homlokzatot zöldítenek. Simmeringben a kerületi lakosokból álló zsűri tizenegy javaslatot választott ki, így lesz például új park, rovarbarát rét, gilisztahotel, tanösvény, frisslevegőkút és ökovécé is. Ahol pedig lehet, feltörik az aszfaltot és növényekkel ültetik be a területet.

Ottakringben a pályaudvar környékét alakítják át úgy, hogy az eddiginél jobb legyen a levegő minősége, és kizöldítenek egy forgalmas utcát – forgalomcsillapítási céllal.

Az ötleteket online és hagyományos, postai úton is be lehetett nyújtani, ezenkívül a nyáron jó harminc szervező a környéket és szólította meg az ott élőket, hogy a lehető legtöbben és közösen ötleteljenek.