A magyar kormány Fanta-fronton győzni fog. Mint mindenben. Kivívja a spanyol 6 százalékot, és reményei szerint ezzel bevonul a történelembe. A hozzá hű nemzetrész zászlaját lobogtatja.

Kiderült, hogy az olasz Fantában kétszer annyi narancslé van, mint a magyar változatban, ám ez semmi, a görög verzió négyszer annyi gyümölcsöt lát, mint a kettős mérce alatt szenvedő magyar fogyasztó itala. Ez természetesen az égre kiáltana, ha már ezer éve nem lennénk tisztában a Nyugattal, és nem ismernénk a másodosztályú létezés megalázottságát.

Ezzel együtt meg vagyok lepve, nem hittem volna, hogy a Fantában egyáltalán van gyümölcs.

Márpedig kell neki lennie, mert a vizsgálatok szerint a nyugati Fantának nemcsak a színe, de az íze is más, és ennek oka a narancs eltérő mennyisége. Hogy okosabb legyek, Fanta-ügyben mindenféle kérdést beütöttem a neten. A válaszok szerint ez az italszerűség vizet tartalmaz, fruktóz-glükózszirupot, szén-dioxidot, természetes aromákat, sárgarépa és almasűrítményt, étkezési savakat, savanyúság-szabályzót, tartósító- és édesítőszert.

Hol van itt a narancs? És hogy jön ide a répa, és az alma?

Mondjuk, a természetes aroma gyanús, de mérsékelten, ám ott van még a fruktóz-glükózszirup is. Mármost az utóbbi alapvetően kukoricakeményítőből készül, a keményítőből glükóz lesz, vagyis szőlőcukor, ennek egy részéből fruktóz, ami szintén gyümölcscukor, a legédesebb fajta, a gyümölcsökben, mondhatni, alapvető, de amiből lesz, az a kukoricaizé a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető naranja-nak, arancia-nak, orange-nak, appelszin-nek, orangen-nek, burtukal-nak, ami az arab neve, vagy lalanjé-nek – nyandzsa nyelven, 11 millió beszélővel Afrikában.

Mi körül folyik itt a harc? Hol van az az átkozott narancs?

Egy másik cikkből persze kiderül, amit az átlag Fanta-összetételébe máshol be sem írnak, hogy tudniillik a magyar termékben 5 százalék a természetes gyümölcsarány, Görögországban ez 20 százalék, Franciaországban 12 százalék, de már a narancsnagyhatalom Spanyolországban is csak 6 százalék, ami már majdnem öt ugye, Angliában viszont csupán 3,7 százalék, Németországban pedig kerek 3 százalék. Vagyis: vagy az van, hogy a Nyugat ennenmagára támadván, hű atlantista országokat is meglop narancsilag, vagy pedig a gyártó cég gyilkos piaci logikája működik.

De hát ez mindegy is. Tizenkét százalék, vagy öt, ez annyit számít, mint a lecsóba negyed maréknyi paprikát, paradicsomot tenni. A többi aroma, kukorica, répa és alma, étkezési sav lenne. Ettől is, attól is fel lehet fordulni, amint azt az orvosok a fruktóz–glükóz mennyiség eltúlzása ügyében már mondanak is. A mű-lecsó még nem került elébük.

A magyar kormány Fanta-fronton győzni fog. Mint mindenben. Kivívja a spanyol 6 százalékot, és reményei szerint ezzel bevonul a történelembe. A hozzá hű nemzetrész zászlaját lobogtatja.