A rendetlen újságíró dossziéjából – Hol a legjobb szeretkezni?

Sokáig azt gondoltam magamról, hogy legalább a kézirataimat rendben tartom, aztán most rá kellett döbbennem, hogy nem így van. Pontosabban akkor, amikor a sok papír között van olyan, amelyik elbújik, és évtizedekig nem bukkan elő. Így jártam az alábbi sorokkal is, amikről – micsoda slendriánság! – ma már azt sem tudom, hogy hol jelentek meg. A sztorihoz rendelt helyszín viszont ismerős, mi több, nagyon is az: a Velencei-tó. Bár igaz, mégsem a napjainkra csaknem kiszáradt élőhely a főszereplő. Ezt már a jegyzet címe is elárulja:

Lágyan simogatja a tó vize Anna pompás alakú, kemény, fedetlen kebleit. Aztán a már-már egyébként is tökéletes, érdekes arcú lány kéjes vágyakozással hátra veti a fejét, mintha csak a tincseit akarná eltüntetni a szeme elől. Nyelvét kissé kidugja, ajkát meg­nedvesíti. A fiúnak nem kell egyéb, csupán ez a kihívó biztatás. Kezét finoman, lassan végigcsúsztatja újdonsült barátnője csípő­jén, egyre lejjebb simítja a bársonyos bőrt, az izmosan is szerfölött nőies testet. Már a combok belső, kissé lágyabb részein vibrálnak ujjai, aztán megindulnak fölfelé, mind följebb. A lány beleborzong a kéjbe, és suttogva mondja, „Még, tovább, ne hagyd abba!“

A víz alatti, izgalmas játék helyszíne a Velencei tó. Akik a partról netán a két fiatalon felejtik tekintetüket, tudhatják, mit csinálnak a vízben. Hajtja őket a vérük, a vágy. Szerelemhormon-tolulás – mondjuk kissé finomkodva-tudományoskodva.

Szex a 2001. év nyarán. Benne van a levegőben, köröttünk vibrál, le sem tagadhatnánk (de minek is akarnánk?!), érzelmeinket nemigen titkoljuk, főleg tízen túl, harmincon innen.

Tudományos megfigyelés bizonyítja a gyakorlatot: rég elmúlt az az idő, amikor csak az ágy volt a szerelem, a vágyakozás beteljesülésének a helyszíne. Ha föllobban vágyunk lángja, helytől és időtől függetle­nül törekszünk arra, hogy mást is megégessünk. Ki finomabban, elegánsabban, kevésbé feltűnő módon, ki mindent feledve, csak ösztöneitől vezettetve.

Hol a legszebb a szex? Egy friss felmérés szerint a nőknek 17, a férfiaknak pedig 32 százaléka véli úgy, hogy a hálószobában, a négy fal között, meghitt kettesben. Szexológusok szerint a megle­hetősen csekély arány oka: „A szerelmi játék szokatlan, ki nem próbált színhelyei serkentik az izgalmat, a másik birtoklásának egybeolvadással végződő vágyát. A strand néptelennek tetsző zuga, az esti gyorsvonat fülkéje, az illatos rét és még ezeregy hely különösen csábító, varázslatos térerők munkálnak benne.

A vágy egyébként még lehetetlenebb helyeken is rátörhet egymást különösen közelinek érző férfira és nőre: a kilátó teraszán, a margitszigeti fák alatt, a római kori múzeum egyértelmű jelenetet áb­rázoló mozaikja előtt, a diszkó félhomályos sarkában, a sokeme­letes ház liftjében, telefonfülkében vagy éppenséggel a felhők fö­lött suhanó repülőgép mellékhelyiségében.

Mindenütt a kísértés, senkinek sem kell kulcslyukon át kíváncsiskodnia, elegendő az utcán csupán néhány percig szemlélődni. A bankautomatánál, amikor a hosszú combú szőke fiatal­asszony elmerülten ajkához emeli jobb mutatóujját, miközben a frissen fölvett ezresek nyugtájára vár… A fehérneműket kínáló ki­rakat előtt, amint önkéntelen mozdulattal simítja meg keblét lány, miközben elképzeli magán a mesés (árú) csábító melltartót, az iciri-piciri bugyogót.

A virtuális világ is tele van csábítással: internetes oldalak milliói kínálják a lágy szexet és a kemény pornót egyaránt. A kettő egyetlen egérkattintásra van egymástól, lehet választani, hölgyek, urak. A kéj számítógépes hálója pillanatok alatt körbefon bennünket, kinek-kinek igénye szerint teljesíti kívánságainkat.

Szexis-csábos termékek kínálják magukat postaládánkba do­bott hirdetések között, mi több, komoly csomagküldő áruházak katalógusaiban is megjelentek már a „szerelmetes játékszerek”, a kéjkészülékek. Kétezeregyet írunk, a szex ma már nem tiltott téma.

Mi több, vannak már iskolák, tanfolyamok, ahol nem a házaséletre oktatják a részvevőket, hanem arra, miként csábíthatják el a legkörmönfontabb módon kedvesüket – netán a kiszemelt, mindenképpen megszerzendő áldozatot. Áldozatot?