„Minden racionális érv és megfontolás cáfolja a katonai beavatkozás magas valószínűségét vagy azt, hogy az orosz döntéshozók végcélja egy katonai konfliktus lenne” – ez az elemzés pár nappal azelőtt látott napvilágot, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és három nap alatt megpróbálta vazallusállamává tenni.

Kétségtelen – hogy egy klasszikust idézzek –, jósolni nehéz, különösen, ami a jövőt illeti. Még a Magyar Külügyi Intézet nagytudású elemzője is tévedhet. (Az intézet nem független intézmény, hanem közvetlenül a miniszterelnök alá tartozik.) Azt is tudjuk, hogy másodpercekkel a teljes körű támadás megkezdése előtt a magyar titkosszolgálatok szakemberei is arról tájékoztatták a képviselőket, hogy szó sincs itt semmiféle támadásról, amiről a demokratikus sajtó „delirál”. És amiről a nyugati titkosszolgálatok és talán nyomukban a nyugati politikusok beszéltek.

A Kreml-szóvivő még napokkal a támadás előtt is rágalomnak minősítette az amerikai hírszerzés közléseit arról, hogy az oroszok Ukrajna megtámadásra készülnek. A magyar kormányzat zsoldjában álló „biztonságpolitikai elemzők” szerint az orosz védelmi miniszter és vezérkari főnök egyenesen garantálta, hogy nem kezdenek háborút. Sőt, Putyin elnök is többször tagadta, hogy Ukrajna megtámadására készülne – így a Krím és Kelet-Ukrajna egy részének az elfoglalása után.

Három héttel a támadás előtt találkozott Orbán Putyinnal, vagy őt is átejtette a moszkvai cár, simán lehet, vagy Orbán is bűnrészes már akkor is.

Csak a jövőre nézve is, érdemes találgatni, miért nyomta azt a magyar kormányzati propaganda, hogy nem lesz itt semmi.

Mert ennyire tájékozatlanok volt? Fogalma sem volt, mi történik? Mert a csapat-összevonások, az orosz háborús készülődések ellenére nem a saját szemünknek hittek, hanem az orosz propagandának? Vagy pontosan látták ugyan, mi jön, de a megrendelés az volt, hogy tereljenek erről és ezért szándékosan hazudtak? És melyik megoldás a jobb? A rossz vagy a hazudós titkosszolgálat? Ugyanezt a kérdés a kormánypropagandáról – feltenni sem érdemes.

Mondhatnánk, rég volt, fátylat rá, azóta annyi minden történt. Ami igaz. Ma már a propaganda ott tart, hogy bizonyára az ukránok támadták meg az oroszokat – ezt az amerikai elnök is képes volt megjegyezni. Különben is, hagyják a fenébe Ukrajnát, adják meg magukat az oroszoknak és készen vagyunk. A nagy Oroszország kovácsolta frigy.

Nyilván az események menete szempontjából alapvető az Egyesült Államok politikája. De én maradnék csak itthon. Az a végtelenül aljas oroszpárti, orbánista politika, amit látnunk kell, a magyar történelem legsötétebb lapjaira vésődik majd be. Ez kis vigasz és nagy szégyen nekünk. Persze, beleillik a magyar putyinizálódásba, a civil szervezetek, a tudomány, a sajtó, a szabad élet elleni fellépések sorába. Úgy látszik, a diktatúrák és diktatúrácskák egymás természetes szövetségesei. A rubelnak meg sincs szaga.

Miben bízhatunk? Például abban, hogy Európa megrázza magát és már csak a saját érdekében is, kiáll Ukrajna függetlensége és szabadsága mellett. Hogy a magyar választók többsége megrázza magát és nem a propagandának, hanem a saját szemének hisz. Hiszen miután mi is Európához tartozunk, nekünk is tudnunk kell, hogy hol állunk.