Ha nincsenek résen a terrorelhárítók, megtörténik a hatalomátvétel. A puccsisták
az éj leple alatt megdöntik államrendünket, kikiáltják a Szkíta Magyarországot,
és felfegyverzett csapataik letartóztatják a kormánytagokat. De nemcsak a
jelenlegi politikusokat viszik el bilincsben, hanem a korábbiakat is. Sőt,
valószínűleg nem érik be ennyivel. Lett volna félnivalója a Magyar Tudományos
Akadémia elnökének is. (A nyitó képhez: ugyan mivel fizetnek ebben a boltban a vásárlók?)
Nem lepődtem meg, amikor a hírek között fölfedeztem a TEK-es akciót, illetve
ezt az egész képtelenséget. Logikusnak tartottam, hogy hazai büszke szkítáink
(vagyis magyarul: szittyáink) ismét hallatnak magukról – azok után, hogy
korábbi kezdeményezésükkel felsültek. Ugyanis dr. Pócs Alfréd egri
önkormányzati képviselő nemrég több mint 1300 aláírást gyűjtött össze
beadványához, amelyben kezdeményezte: nyilvánítsák Magyarországon
őshonos népcsoporttá a szkítákat. S hogy mivel támasztotta alá indítványát? A
Magyarságkutató Intézet úgynevezett „archeogenetikai” vizsgálataival! Az ott
dolgozó alternatív őstörténészek állítólag bizonyítottnak látják a szkíta-hun-
magyar genetikai rokonságot, mert „a szkíta gén ma is kimutatható”. Így tehát
kézenfekvő, gondolta a doktor, hogy – pozitív elbírálás esetén – szkíta
nemzetiségi önkormányzatokat lehet majd alapítani.
Csakhogy a beadványt elkaszálták. Azért, mert a MTA szerint „nem állnak fenn
sem a fizikai, sem pedig a törvényes feltételei annak, hogy több mint két
évezrede a történelem színpadáról eltűnt szkítákat… ma is élő, saját
hagyományait és nyelvét őrző honos nemzetiségként lehessen elismerni
Magyarországon.”
Pócs úr alighanem nem volt tisztában azzal, hogy ilyen ügyekben előzetesen
kötelező kikérni a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalását.
Tehát ez esetben nem a Magyarságkutató Intézet az illetékes.
De miért is nem? Hiszen azért állították föl az intézményt (amelyet egyébként az
onkológusból lett amatőr őstörténész, Kásler Miklós irányít), hogy
gránitszilárdságú magyar őstörténetet alapozzanak meg. Jobbat, szebbet a
korábbinál.
Félretolhatnánk a dilemmát azzal, hogy önmagában a Magyarságkutató Intézet
léte egyike a magyar abszurditásoknak. Hozzájárulása a hazai
tudományossághoz a Bacsó Péter-féle „magyar narancshoz” hasonlítható. Azzal
a ténnyel azonban nehéz mit kezdeni, hogy a legutóbbi népszámlálásnál
több ezren állították, hogy szkíta anyanyelvűek és „a család köreiben is ezt a
nyelvet használják”.
Közismert, hogy a Magyarságkutatót a keleti nyitás jegyében hozták létre –
azoknak a „halszagú finnugrista” tudósoknak az ellenében, akik „eltagadták,
elferdítették a magyarok dicső múltját”.
Nem tudjuk pontosan, hol tartanak most kutatásaikkal az alternatív
östörténészek, de gyanítható, hogy ha így haladnak előbb-utóbb ingoványos
területekre tévednek. Hogy mire gondolok? A fajelméletre. Kiderülhet, hogy a
magyar mégiscsak magasabb rendű, régibb minden más népnél. Az Úristen a
saját képére teremtette meg a magyar Jézust. A szittyák mai leszármazottjai
tehát joggal tarthatnak igényt arra, hogy átvegyék a hatalmat. Nemcsak itt, a
Kárpát-medencében, hanem talán annak határain kívül is. Európában, vagy az
egész világon.
Az agymosás sokszor meglepően eredményes. A Szkíta Magyarország most
elfogott 88 éves „kormányzója” – ahogyan felesége állítja – „nagy erejű ember,
nem igazán megijeszthető”. Hívei két éve választották meg elöljárójuknak, és
úgy tartják, hogy – Horthy után – most valóban ő a kormányzó.
A rajtaütések alkalmával a Terrorelhárítási Központ nemcsak a Szkíta
Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos személyeket tartóztatott le, iratokat
foglalt le, hanem maroklőfegyvert, lőszereket, gépkarabélyt, továbbá gáz- és
riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket.
Az intézkedés során nem volt szükség tolmácsra. Az őrizetbe vett személyekkel
csak magyarul lehetett szót érteni.

