– A magyar állapotok ismertetésekor igazán nem ezt emelte ki.
– A magyar helyzet tragikus és rendkívül szomorú. Itt egy fantasztikus hagyománnyal és történelemmel rendelkező ország, amelyik mindig a szabadságáért harcolt. Az elmúlt ötven évben hatalmas küzdelmet vívott, ami másokra is ösztönzőleg hatott, hogy kiálljanak saját függetlenségükért. Ez csodálatos tradíció. Ehhez képest most azért kellett Budapestre jönnünk, hogy az általunk visszalépésnek tekintett helyzetről egyeztessünk a hatóságokkal, akik meglehetősen arrogánsan tárgyaltak.
– Nyilván védték az álláspontjukat.
– Az EU és az OECD országai, az Európa Tanács és valamennyi jelentős nemzetközi szervezet kifejezte rosszallását a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Ehhez képest a hatóságtól minderre azt a rendkívül egyszerű választ kapjuk, hogy nem értjük az itteni viszonyokat és politikailag manipuláltak vagyunk. Ez elfogadhatatlan.
– Kivel tárgyaltak?
– Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkárral, és Szalai Annamáriával, illetve csapatával. Két órás, komoly megbeszélés volt, amelyen a magyar hatóság képviselői bezárultak, és kiderült, nem nyitottak a párbeszédre.
– Miből derült ez ki?
– Kijelentették, hogy nem kívánják felülvizsgálni a jelenlegi médiahelyzetet. Nem fogadják el a fő kritikánkat, hogy mi nem egy konkrét, újságíró vagy szervezet ellen hozott intézkedés miatt lépünk fel. Azzal van bajunk, hogy a médiatörvénnyel olyan légkört teremtettek, ami lehangoló a sajtószabadság és a független újságírás szempontjából. Nem fogadjuk el ezt a dermesztő hatást és megváltozott atmoszférát, amiről számtalan újságíró, szerkesztő beszámolt nekünk.
– Miért nem mutatnak – ha már így kérik – egy konkrét esetet a hatóságnak, amikor egy újságírót meghurcoltak vagy megbüntettek azért, amit írt?
– Ha egy fegyver megjelenik egy színdarab legelején, biztos lehet benne, hogy a második színben vagy a mű végén el is sül. Ez a probléma. Itt van egy hatályba lépett törvény, ami komoly károkat okozhat. A büntetésre nincs bizonyíték, nincs konkrét eset, miközben a fél világ újságíró közösségét magába foglaló szervezetek szerint a törvény és annak potenciális hatásai hosszútávon túl veszélyesek a sajtószabadságra. Nem feltétlenül azért, amit ez a kormány tesz majd vele, hanem azért, amit a következő.
– A törvény a hatóság szervezeti felépítése és a kinevezési rendszer vagy a szankciók miatt olyan veszélyes?
– Jó néhány probléma miatt. A jogi definíciók túl szélesek és bizonytalanok. Valóban aggasztónak találjuk a szervezetet és annak adminisztrációs potenciálját. A bírói felülvizsgálat esetében sem vagyunk biztosak abban, hogy ebben a formában megfelelő, és nincs-e korlátozó hatása. Jelenleg csak a hatóság és a médiatanács képes büntetlenül cselekedni. Ez végképp nagyon aggasztó.
– Miért nem javasoltak minderre megoldást a médiahatóság képviselőinek?
– Ők mindezt tagadták. És hozzátették, hogy nem értjük egymást. Pedig a mi véleményünk az európai jogi szabályozás ismeretén alapul, ami több nemzetközi egyesület álláspontja. Nagyon is független szervezeteket képviselünk, amelyek tele vannak kiváló média szakemberekkel. És mind azt állítják: nagy a baj. Az, hogy mindez Budapesten megtörténhet, a hatalom hübrisze miatt lehetséges. A válaszuk ugyanis az, a választók a kétharmados győzelmet adták a kezükbe felhatalmazásként. Miközben egy ilyen arányú győzelem nem jelenti automatikusan azt, hogy elfelejtik, semmibe veszik és megkérdőjelezik az európai demokratikus normákat.
– Mely pontokon változtatná meg a médiatörvényt?
– A gumi-definíciókat sokkal konkrétabbra cserélnénk. Az emberi méltóság vagy alkotmányosság rendkívül széles körben használható kategória. Jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a törvényben az újságírói jogok védelmére, és a demokratikus, plurális információs közeg megteremtésének előmozdítására. És nem értünk egyet a Médiatanács egypárti összetételével sem. Ezt mind meg kellene változtatni. A hangsúlyokat a társszabályozás helyett sokkal inkább az önszabályozás irányába vinném el.
– A Médiatanács a tartalomba nem szól bele, a társszabályozás számára közigazgatási kereteket teremt.
– Azok az önszabályozó szervezetek, amelyek a hatalmas bírságok kivédése miatt megállapodtak a Médiatanáccsal, lepaktáltak az ördöggel. Azért kötöttek kompromisszumot, hogy a legrosszabb büntetéseket elkerüljék. Mi viszont az erről szóló híreket elvisszük a nemzetközi szervezetekhez, még többet aktivizáljuk magunkat, még több egyeztetést és párbeszédet kezdeményezünk. Semmiképp nem feledkezünk meg Magyarországról.
A szakértői csoport november 16-i tájékoztatóján, a Kossuth Klubban az is elhangzott, hogy Magyarország médiatörvényével rossz példát mutat a többi, EU-ba belépni szándékozó váró országnak, amit a magyar hatóságoknak figyelembe kellene vennie. Ha ugyanis más ország a magyar médiatörvényt mintának tekinti, a jogszabályban több, semmiképp sem követhető gyakorlatot is talál. Ezért a hatóságoknak meg kellene változtatni a törvényt, hogy Magyarország újra pozitív példa lehessen a többi állam számára.
A delegáció tagjai kiemelték, a médiatörvény hatásait ugyan még nem lehet közvetlenül érzékelni, és annak végrehajtása korai szakaszban van, mégis megdöbbentő számukra az a rideg környezet, ami Magyarországon fogadta őket.
Arra a kérdésre, lesz-e folytatása a most megkezdett munkájuknak, Aidan White elmondta: minden szervezet saját hálózatán és a nemzetközi szervezeteken keresztül közzéteszi a médiatörvényre vonatkozó következtetéseit, tapasztalatait – így az EBESZ-ben, az Európa Tanácsban, az EU illetékes szerveinél. Ezen felül mindenképp folyatják a magyar helyzet monitorozását is. „Ez a folyamat eleje, nem a vége. Jogorvoslatot szeretnénk találni az új törvény által szított problémákra” – tette hozzá.
Aidan White elmondta: az NMHH-val és a kormánnyal történt tárgyalások nem vezettek eredményre.
– A magyarországi hatóságok semmiféle hajlandóságot nem mutattak arra, hogy változtassanak a törvényen. Persze udvariasan és kedvesen fogadtak, leültek velünk megvitatni a kérdéseket, de az állásfoglalásuk egyértelműen az volt, hogy félreértjük egymást. A kormány képviselőjének részéről ugyanis felvetődött, hogy aggodalmaink nem szakmaiak, hanem politikaiak, ami nevetséges feltételezés. Ezért nem nyitottak a párbeszédre. Konkrét példákat vártak tőlünk a hatósági túlkapásokról. De mikor arról beszéltünk, hogy az újságírók félelemben dolgoznak, azt válaszolták, erre nincs bizonyíték. A hatóság talán el sem hiszi, hogy ez a hűtő hatás egyáltalán létezik. Mi viszont a kritika politikai motivációit utasítjuk vissza – magyarázta a delegáció vezetője.
A legtöbb kritika a médiahatóság jogosultságait érte
A szakmai tanácskozás Amy Brouillette, a Közép-európai Egyetem Média-és Kommunikációs Kutatóközpont munkatársának előadásával folytatódott. Húsz ország médiaszakértőjének részvételével nemzetközi összehasonlító kutatás készült arról, hogy a magyar médiatörvények kifogásolt rendelkezései miként illeszkednek más európai országok médiatörvényeihez.
– A kormány 2010 decemberében nyilatkozatot tett közzé, amelyben húsz ország törvényi rendelkezéseire hivatkozva azt állította, a magyar szabályozás megfelel az európai normáknak, annak passzusait meglévő külföldi paragrafusokból vették át – mondta Amy Brouillette.
A szakértők tehát összevetették a hivatkozott jogszabályokat a nemzetközi gyakorlattal. A tanulmány megállapítási szerint a hivatkozások nagyjából valóban megfelelnek az európai normáknak, de nem következetes módon.
Újságírói etika Közép-Kelet- és Dél-Európában
A tanácskozást kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen a minőségi újságírás és az etikai normák változásának nemzetközi és hazai tapasztalatairól beszélgettek a résztvevők. A vitát Aidan White vezette. Elöljáróban elmondta, hogy újságíró berkekben mindig is téma volt, ki mit gondol az etikus újságírásról. A legtöbben viszont nem tudnák elmondani, mit tartalmaz egy etikai kódex és csak homályosan sejtik, léteznek az újságíráshoz kapcsolódó értékek, amelyek a köz iránti felelősséghez kötődnek.
– Négyszáz nemzeti etikai kódex létezik, amelyek legtöbbje három-négy általános etikai elvet tartalmaz – mondta Aidan White. – Ragaszkodjunk az igazsághoz, és mondjuk is ki. Legyünk függetlenek a politikai pártoktól, tartsuk tiszteletben a közönséget, mert a szavunknak hatása van. És legyünk mindig elszámoltathatóak, ugyanúgy hagyjuk magunkat megvizsgálni, ahogy ezt mi is elvárjuk.
A delegáció vezetője szerint a Magyarországon tapasztalt dermesztő hatás máshol is érezhető. A gazdasági válság, a visszaesés miatt egyre kevesebben fektetnek az oknyomozó újságírásba. A gazdasági és a szakmai kényszer között komoly ellentét feszül, a PR és lobbi érdekek pedig beleszólnak a napi munkába.
Andreas Bock, a Network for Reporting on Eastern Europe képviseletében úgy reagált, hogy a kilenc éve működő szervezet tagjai is megpróbálják megfogalmazni és betartatni ezeket az elveket. Fő problémának inkább azt látja, hogy megszűnt a helyszíni tudósítás, az újságíró nincs jelen egy adott országban, még egy-egy nagyobb városban sem. Márpedig ez nem elfogadható, hisz így nem ad hiteles tájékoztatást.
Corina Cepoi a moldovai Független Újságíró Központ részéről hozzátette, hogy hazájában más a helyzet. Az etikai elvekről szóló vita ugyanis állandóan napirenden van, főleg a választások idején. Tapasztalatai szerint a fiatalok nagyon is nyitottak rá, szívesen befogadják és betartják ezeket az etikai elvárásokat.
– Mi felnézünk egy EU-s tagállamra, itt viszont látjuk, a médiatörvény komoly aggodalomra ad okot – tette hozzá.
A Göbölyös József Soma Alapítvány részéről Lőke András elmondta: a tényfeltáró újságírók munkáját tekintve jók a tapasztalatai, mert nem tud olyan megkérdőjelezhető vagy etikátlan módszerről, amit magyar újságíró alkalmazott volna.
– Az, hogy ilyen eset nincs, és senkit nem vernek meg, persze még nem jelenti, hogy ne volnának problémák az etikai kérdésekkel. De ahhoz képest, hogy Koszovóban egy újságíró milyen kockázatot vállal és hogy megy szembe a helyi kiskirályokkal, a magyarok sehol sincsenek. Másfelől az is biztos, hogy a válság és a gazdasági helyzet miatt nem tudhatjuk, mire számíthatunk két év múlva.
Kattintékonyságon túl, konszenzuson innen
A szót ezután Móricz Ilona, a Független Médiaközpont vezetője vette át, aki szerint a magyar újságíró közösség megosztottsága is hozzájárul ahhoz, hogy az etikai értékeket újra kell értelmezni. Az elmúlt tíz évben több kísérlet is történt arra, hogy általánosan elfogadott szabályokat alakítsanak ki, de mindez papíron maradt. A Független Médiaközpont 2007-től próbál vezető újságírók egy csoportjával együttműködve az egész iparág számára elfogadott etikai kódexet megalkotni.
A közönség soraiban ülő Horvát János felvetette, hogy két évtized után pár éve akkor hagyta abba a tanítást, amikor az egyik végzős tanítványa azt kérdezte, kivel kell lefeküdnie egy kereskedelmi televízióban ahhoz, hogy képernyőre kerüljön. A szakember hozzátette: Magyarország az egyetlen olyan volt szocialista ország, ahol negyven évig nem volt felsőfokú újságíró-oktatás. Ez a hatalom büntetése volt 1956-ért, amiért újságírók is részt vettek az eseményekben. Ma pedig csak magániskolákban és néhány egyetemen különböző tanári elgondolások alapján oktatják az újságírást, illetve azt, amit annak gondolnak. Ezért nem alakult ki közös kánon vagy norma. Mindez nehézzé teszi az etika kódex kialakítását.
Az, hogy egy cikk megdobja egy oldal látogatottságát vagy nagyobb kattintás számot ér el nem feltétlenül jelenti azt, hogy a cikk minősége is megfelelő volt – tette hozzá Lőke András, kiemelve, hogy ha egy jó újságíró megírja a valóságot, utána megy a részleteknek és lerántja a leplet egy kényes ügyről, ennek az árát csak kevesen hajlandóak megfizetni.
Oliver Vujovic, a bécsi székhelyű Délkelet-európai Médiaszervezet vezetője pesszimizmusának adott hangot. Úgy vélte, bár általában készpénznek veszik, hogy az újságíró etikus, ő távolról sem ilyen szerkesztőkkel és tulajdonosokkal találkozott. A gazdasági helyzet miatt alacsony fizetésű újságírók ugyanis célponttá válhattak, és szakmai tudásukat nem etikus célokra használhatják. Gyakran megesik, hogy az újságírót felszippantja egy-egy PR-cég, mert ott sokkal jobban fizetnek. Ráadásul sok országban az újságírók nem is alkalmazzák az önszabályozás eszközeit.
– Pár éve egy országban az újságírók egy nemi erőszak bűncselekményéről tudósítva közölték a gyilkos és az áldozat nevét is. Sajnos a tulajdonosok nem invesztálnak az újságírók képzésébe, így sokan nem is érdekeltek a magas színvonalú munkában. Csak a profitot hajszolják, és ez így is marad. Az egyetlen esély az, ha az újságíró-szervezetek helyi szinten szolidárisak egymással, és a már régebb óta dolgozó újságírót is képzik. Egy főszerkesztő még harminc-negyven év után is tanulhat újat.
Összegzésként Vujovic hozzátette: rövidtávon nem számít átütő eredményekre. – Pedig a profit és az etika megfér egymás mellett. Igaz, nagyon nehezen.
A közmédia átalakításának módja ellen tiltakozik a MÚOSZ
A közszolgálati médiánál immár két évtized óta halmozódó anyagi, szervezeti, vezetési problémák a jelenlegi drasztikus megoldással emberségesen eleve nem kezelhetők, különösen nem, ha ez az eljárás mellőzi az elvárható körültekintést és a szakmai érveket – olvasható a közleményben, mely szerint a „közmédia vezetése a leépítések célját az anyagi megtakarítással indokolja, miközben továbbra is adósa a közvéleménynek a megalapozott koncepcióval és közszolgálati produktummal”.
A MÚOSZ vezető testülete állásfoglalásában támogatásáról biztosítja a közmédiában dolgozó szakszervezeteket és az érintett kollégáknak tagsági hovatartozásra tekintet nélkül munkaügyi-jogi segítséget ajánl.
