Fokozatosan egyre nagyobb sebességre kapcsol a hazai használtautó-piac: a gazdát cserélt használt személyautók száma tavaly elérte a 688 ezret, a növekedés 2016-hoz mérten 11 százalék. Az múlt év utolsó negyede minden eddiginél erősebb forgalmat hozott, ugyanis az átírások száma (három hónap alatt) először lépte át a 180 ezret.
Az év eleji kis visszaesés után a tavaly negyedévről negyedévre újabb csúcsokat döntött a használtautó-piac. A növekedést egyaránt támogatta az újautó-eladások, illetve a használtautó-behozatal további erőteljes növekedése: az előbbi 20, az utóbbi 9 százalékot meghaladó mértékben növekedett.
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója tudósítónknak elmondta, hogy két év alatt több mint negyedével nőtt a gazdát cserélt használt autók mennyisége. Ennek eredményeként tavaly a forgalomban volt 3,4 milliós hazai gépjármű-állománynak immár több mint ötöde megfordult a piacon. Ez egyben azt is jelenti, hogy hosszabb távon már nem számíthatunk a jelenlegi növekedési ütem fennmaradására. Ha azonban mostani kedvező gazdasági körülmények fennmaradnak, a hazai használtautó-átírások száma akár a 750 ezrt is megközelítheti – véli a szakember.
A gépjármű-importőrök az idén 7-8 százalékos bővüléssel számolnak az újautó-piacon. A használtautó-behozatal alakulása meglehetősen változékony. A 2016-i 16 százalék után tavaly már csak 9 százalékkal hoztak be több használt autót Magyarországra. Ha pedig az idén célt érne a szakmai szövetségek azon törekvése, hogy műszaki és környezetvédelmi okokból jobban szabályozzák a behozatalt, további növekedés helyett akár csökkenés is előfordulhat.
A belföldi használtautó-piacon tavaly is öt márka autóiból tevődött össze a teljes forgalom fele. Az Opel 14 százalékos elsőségét egyelőre továbbra sem fenyegette sem a Suzuki, sem a Volkswagen 10-10 százalékos részesedésével. A negyedik és ötödik helyen a Ford és a Renault állt. A behozott használt autók listáján szintén az élen áll a Volkswagen (12%), az Opel (11%) és a Ford (10%), ám őket olyan presztízsmárkák követik, mint a BMW, az Audi és a Mercedes (valamennyien 6-7 százalék közötti részaránnyal).

