Álláspiac: kiürülő közszolgálat

Kristók Balázs.A kínált állások típusát megvizsgálva 2011. első negyedévéhez képest a pályakezdők, illetve gyakornokok számára meghirdetett állások gyarapodtak leginkább a Jobinfo.hu Online Álláspiaci Riport 2011. második negyedévre vonatkozó adatai alapján. „Ez vélhetően két tényező találkozásának köszönhető, egyrészt a nyár közeledtével százezernyi friss munkaerő lép a piacra, amire a munkáltatók is készülnek. Másrészt újra a létszámbővítés jelei mutatkoznak, a munkáltatók kiemelt szerepet szánnak a pályakezdőknek, akiket kedvezőbb feltételek mellett tudnak alkalmazni, mint a már tapasztalattal rendelkező munkavállalókat” – kommentálta az adatokat Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásportál vezetője.

A II. negyedév nyertesei közé tartoznak még a szakmunkások, a gazdasági, illetve pénzügyi területen elhelyezkedni szándékozók, valamint a logisztikai, beszerzési és szállítmányozási pozíciókra pályázók. Ezekben a kategóriákban ötödével több állás várt betöltésre, mint az első negyedévben. Ugyanakkor negatív rekordot állított fel a közszolgálati kategóriába sorolható állások köre. A legnagyobb visszaesés a közigazgatás területén tapasztalható, emellett az oktatási, illetve az egészségügyi álláslehetőségek számában is tetemes a csökkenés.

Nincs látványos változás a végzettség szerinti álláskínálati számok dobogós helyein, a vizsgált időszakban ezúttal is a mérnökök, az informatikusok és a műszaki végzettséggel rendelkezők iránt volt a legnagyobb a kereslet. „A mintegy 90 ezer állásajánlat negyede nekik szól, ami rávilágít arra, hogy az oktatás nem képes kellő mennyiséget produkálni az ilyen végzettségű szakemberekből” – mondta Kristók.

Ha a kínált állásokat az előírt idegennyelv-ismeret szerint vizsgáljuk, akkor megállapítható: a második negyedévben is az angol az első számú favorit a munkáltatók körében, ezt követi a német és a francia. Változás viszont az előző negyedévhez képest, hogy az április 1–június 30. között nyitott pozícióknál növekedett a kiírásokban a követelményként megfogalmazott idegennyelv-ismeret.

A Jobinfo.hu adatai szerint egyébként a második negyedévben mintegy 5 százalékkal nőtt a nyitott pozíciók száma. Területi bontásban az élen nincs változás, sőt Budapest a maga 37,4 százalékával még inkább főváros-központúvá alakítja az álláspiacot. A megyék vonatkozásában már láthatók a változások, Zala, Győr-Moson-Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkált 20 százalék feletti emelkedést az első negyedévhez képest, igaz, ez volumenét tekintve csak pár tucat pozícióval több az adott megyében.

A hírben közölt információk a Jobinfo.hu állásszemléző oldal adatain alapulnak. Magyarország egyik nagy álláspiaci oldala a 2011. április 1. és 2011. június 30. között online feladott álláshirdetéseket vizsgálta meg, a közölt adatok mintegy 90 ezer pozíció paraméterei alapján állította össze, de nem reprezentatívak a teljes hazai online álláskínálati piacra. Az online álláspiaci adatok elsősorban a képzett munkaerőre vonatkozó igényeket tükrözik.