(Írta: Selmeci János/Klubrádió) Az elmúlt napokban a Klubrádió a szokásos csatornákon időnként nem szólt. Néha szükségünk van arra, hogy magunk maradjunk a gondolatainkkal, de amikor tájékozódni szeretnénk, akkor szinte minden jobb a néma csendnél.
(Ezen a ponton köszönet minden hallgatónknak, aki kitartott mellettünk, türelemmel várt, vagy átváltott a Twitchre hallgatni a rádiót. A Klubrádió ugyanis akkor is szól, amikor nem szól.)
A szinte mindenbe beletartoznak a nekünk nem tetsző vélemények is, és az újságírásnak olyan formái is, amivel nem tudunk azonosulni. Erről egyébként, ha hiszik, ha nem, a legnagyobb viták az újságírók között vannak, és bizony néhány alapvetést kivéve, például, hogy hazudni nem szabad, és másokat lejáratni sem, még mi itt a sokak által homogénnek gondolt Klubrádió szerkesztőségében is sokfélét gondolunk arról, hogy pontosan mi is a feladatunk.
És ebben az országban még szabad erről sokfélét gondolni, hála istennek és a demokráciának. És ha végignézünk a nagy konfliktusokon, akkor az egyik legfontosabb kérdés, hogy kisebb vagy nagyobb lesz a világnak azon nem szabad része, ahol a hatalomnak nem tetsző emberek lezuhannak a tízedikről, a kritikusok pedig elnémíthatók.
Amikor egy gazdasági szereplő vagy politikus újságírókat, médiumokat lehetetlenítene el, mert nem tetszik neki, amit tőlük hall, ez megfelelhet a saját rövid távú érdekeinek, ellentétes viszont egy fejlődni vágyó ország és társadalom érdekeivel, így aztán mindnyájunknak rossz.
Ha valamilyen vélemény korlátozható, ha egy rádióműsor megszüntethető, akkor bármilyen véleményt, akár az önét is, és bármilyen műsort, akár az ön kedvencét is el lehet némítani azért, mert az egy politikusnak vagy egy cégnek nem tetszik. És akkor onnantól nincs szabadság.
Amikor tehát hallgatják a rádiót, és esetleg nem tetszik önöknek, amit hallanak, nyugodtan dühöngjenek, telefonáljanak be, kommenteljenek, vagy kapcsoljanak át valami másra. De kérem, ne akarják, hogy ez az egész ne legyen. Az alternatíva ugyanis a néma, szomorú csend.