Amikor az őrülteké a hatalom, akkor van csak ok igazán a pánikra

(Szerző: Perintfalvi Rita/Facebook) Trump megválasztása óta még egy megalomániás elmebajos kapott óriási hatalmat a kezébe. Putyintól már „megszokta” a világ, hogy nem képes felfogni, mit jelent is egy másik ország szuverenitása, de most Trump is azzal az eszement ötlettel állt elő, hogy milyen jó is lenne, ha Grönland, sőt Kanada is az USA-hoz tartoznék, ez utóbbi, mint az 51. állam.

Lehet, hogy Trump ezekkel a fenyegetésekkel akarja elvonni a figyelmet arról a választási ígéretéről, ami szerint megválasztása után 24 óra múltán kitör a béke Ukrajnában? Pedig az nem igazán tör ki! Az is érdekes, hogy Trump kijelentette: már szervezi is a találkozót Putyinnal, mire a Kreml visszaszólt, hogy ők még nem kaptak semmiféle megkeresést. Mi lesz még ebből, te jó ég?

Magyarországon is hány ember elhitte a rogáni propagandának, ha megválasztják Trumpot, akkor azonnal béke lesz. Erre most inkább látszik, hogy a sárga hajú milliárdosnak is megjött a kedve a háborúskodáshoz? Vagy neki is elgurult megint a gyógyszere, mint a főninek, amit most éppen Indiában keres?

Egyszer azt mondta nekem valaki – és nagyon mélyre bevéstem az agyamba –, hogy az ilyen öreg, hatalomimádó, pszichopata politikusokkal az a legnagyobb baj, hogy amikor a kor előrehaladtával életük végét érzik, annyira utálják az összes többi embert, aki még utánuk élhetne, hogy inkább kirobbantanak egy háborút, ledobják az atomot, akármit, csakhogy magukkal rántsák az egész világot. Nehogy bárki más túlélje őket! Mert annyira irigyek, önzőek és önimádók, hogy el sem tudják képzelni azt, hogy létezhet olyan dolog, ami felett nincsen hatalmuk. Pedig a halál felett még nekik sincsen!

Mert nem istenek. Persze, annak hiszik magukat. És innentől ez már istenkomplexus.

Végtelenül elkeserítő, hogy ilyen veszélyes őrülteket juttatnak az emberek hatalomba mind keleten, mind pedig a demokratikus nyugaton. S talán egy újabb világégés is kevés lesz ahhoz, hogy végre kijózanodjanak ebből a kábulatból.

Ilyesmiket látva tényleg összerezzen az ember szíve. És sokakban úrrá lesz a félelem. Aki belegondol abba, hogy milyen közel került az emberiség ahhoz, hogy pusztán egy gomb megnyomásával kipusztítsa önmagát, nem igazán tudja mivel megnyugtatni a lelkét.

Hát bizony Trump hatalomra jutásával ilyen idők jönnek. A II. világháború idején Hitler volt az a rasszista, pszichopata őrült, aki miatt csaknem elpusztult az egész szabad világ és maga a demokrácia. Mostantól minden, amiben mi demokraták hiszünk, sokkal inkább veszélybe került, mint valaha. S csak remélni lehet, hogy a történelem színpadán újra hatalomba kerülnek olyan zseniális államfők, mint Winston Churchill, aki szinte egyedüliként mondta ki az akkori világégés idején, hogy „Soha ne engedj, soha, soha, soha, soha, sem kis dolgokban, se nagyban, sem fontosban, se lényegtelenben! Soha ne engedj! Csak a becsületnek és a tisztességnek! Erőnek soha ne engedj!”

És nem csupán nekik, de nekünk is ki kell tartanunk! Most sokkal inkább, mint valaha!