Miközben Benjamin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyre szorosabbra fűzi szövetségét, az Amnesty International Magyarország és Amnesty International Izrael súlyos aggodalommal figyeli, hogyan lesz egyre nehezebb a jogvédő szervezetek és aktivisták munkája mindkét országban – adja tudtul lapunkhoz eljuttatott közös közleményében az Amnesty International Magyarország és Amnesty International Izrael.
Mindkét ország vezetője gyűlöletet szít az egyetemes ember jogok és közös értékek ellen, megpróbálja aláásni a jogvédő szervezetek és aktivisták szerepét a társadalomban és megbélyegző kampányt folytat ellenük. Mindkét országban olyan jogszabályokat fogadtak el, és a hírek szerint terveznek elfogadni, amelyek korlátozzák azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, amelyek a demokratikus értékekért, az emberi jogokért és a hatalom átláthatóságáért küzdenek.
Bár biztatónak tartjuk az Európai Bizottság által bejelentett kötelezettségszegési eljárás megindítását, de azt tapasztaljuk, hogy Magyarországon és Izraelben is egyre mérgezőbbé válik a közbeszéd, amelyhez nagyban hozzájárul a jogvédő szervezetek – köztük az Amnesty International – ellen folyó megbélyegző és hamis vádakat megfogalmazó magyar és izraeli kormányzati lejárató kampány.
„Félünk, hogy a holnap kezdődő találkozón Netanjahu és Orbán miniszterelnök nemcsak az emberi jogokat sértő terveikről, hanem azok megvalósításáról is szót ejtenek majd. A hírek szerint Orbán Viktor kerítés esetleges megvásárlásáról tárgyalt az izraeli kormánnyal, amivel továbbra is megakadályozhatja, hogy a nemzetközi védelemre szoruló emberek beléphessenek Magyarország területére. Izraelnek pedig komoly tapasztalata van a kerítések építése és a megszállt területek köré húzott falakkal kapcsolatban. Minden jogvédő szervezetnek komoly aggodalommal kell figyelnie Netanjahu és Orbán találkozóját.” – mondta Molly Malekar, az Amnesty International Izrael programigazgatója.
„Felszólítjuk mindkét miniszterelnököt, hogy alapjaiban változtasson az emberi jogokkal kapcsolatos hozzáállásán. Azonnal vessenek véget az alapvető jogok és értékek elleni populista támadásaiknak, és térjenek vissza egy olyan politikához, amely tiszteletben tartja és védi mindenki jogait függetlenül annak politikai nézeteitől, akkor is, ha az illető kényelmetlen igazságokat tár fel a kormány jogsértő politikájával kapcsolatban!” – mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója.