Angolosan a színházban

Na, jó, de engem a színházban vertek át. Hangban, képben, és nem kisbetűkkel a hitelszerződések vagy biztosítások záradékaként. A nézőtér szent. Ott nem tapsolunk vezényszóra, ha más beszél csendben maradunk, és nem kérdezzük meg, hogy ki milyen származású. A színpadon rend van, a tragédia soha nem saláta, mert nem lehet belecsempészni bohózati szövegeket. A jegy árát fizetjük, nem az uniós bírságokat, és nem hibáztatjuk Trianont, ha rossz az előadás.

Szóval ilyen helyen csaptak be.

Eladtak egy álmot, még be is csomagolták. Pedig már gyakorlott vagyok. Látom, hogy kupeceké a hatalom, nem vesznek, hanem visznek, mindent a nevünkben, de semmit sem nekünk. Törvény a cilinder, jól takar. A David Copperfield által eltüntetett Szabadság-szobor olyan, mint a kétharmaddá változtatott egynegyed. Tömegpszichózis. Akár a plakátlevelek. Brüsszel a címzett, mégis én olvasom.

A Belvárosi Színházban egy több mint 200 éves komédia támadt fel. Goldoni Két úr szolgájából lett Richard Bean Egy fenékkel két lovat című zenés játéka. Az előadás pesti bemutatójakor a brit birodalom még csak készült a népszavazásra. Mára ismert az eredmény, a következmény. Nem csodálkozom.  Azok a derék angolok, nem tudnak nőt megkülönböztetni a férfitől, elismervény nélkül adják a pénzt, folyton mennek, és soha nem érkeznek meg. A fáma szerint ezt a darabot London színházai játszották, mindenütt sikerrel. A nézők csak a humort vették, nem a mélységét. A birodalom hatalmas, oszthatatlan mondhatták, és nevettek. Talán a választásuk eredményén is.

Egy szót se többet, aktuálpolitikáról!

Megértem az angolokat. Engem is átvertek. A (budapesti) Belvárosi Színházban elaltatták az éberségemet. Elhitették, hogy a néző fontos, hogy játszhat. A történetet nemcsak szemlélheti, alakíthatja is. Még a jólét közelébe is kerülhet. Semmi rokonság, pártcsalád. A méltóságában megsértik, de manapság már nincs ára az egyenes deréknak.

Napokig a tévhittel keltem, feküdtem: ez a nemzeti együttműködés. Az ember az emberek közül megy be a díszletek közé, elrontja a darabot, de benne van. Ő a középpont. Nem levelező, beszélgető partner. Minden oké.

Aztán megtettem azt, amit korábban elmulasztottam. Megnéztem a szereposztást. Kiderült, hogy a színpad, a történet vegytiszta valóság. A néző maga is színész. (Zseniális.) Nincs polgári kezdeményezés. Színház van mindent értő szereplőkkel, precíz rendezővel. A rögtönzés egyszerű szövegkövetés. Egy illúzióval kevesebb, egy élménnyel több. A csalódás nem mindig keserű.