Anyajegy a mellen

A változást korábban már észleltük: a halottasházakból, a patológiai intézetekből, a klinikákról száműzték a sarlatánokat, egyre kevesebben mehetnek az elfekvő közelébe, nem hasíthatják ki bicskával, jobb esetben szikével a hullának mondott valamiből a még értékesíthető testrészeket.

A halott valamikor furcsa, garázda életet élt, szerették, amikor mindenkit megvert, és pipogyának tartották, amikor őt verték. Sokan már a végelgyengülését is elkönyvelték, erre tessék, most az adrenalin-injekciók, esetleg az elektromos sokkolók hatására összerántja magát, és máris mindenki reménykedik, hogy köztünk marad, hogy nem megy el. Embereket visz ki az utcára, miatta ellenségek békülnek ki, kedvéért még a megcsalt házastársak is megbocsájtanak a csábítónak.

A halott mostanában mindent megtesz, hogy ne látszódjék halottnak, a nemzeti színű takaró alatt életjeleket produkál, gondot csak a Himnusz okoz, még nem tudja eldönteni, hogy a gyásznak vagy a feltámadásnak hallja-e az indulót. Mindenesetre várakozik, válogathat, sok szép kripta, díszsírhely épült mostanában, bármelyikbe belefekhet, de gyógyulhat tovább is, akár az őt éltetőkkel együtt.

Csak az kellene, hogy más betegek is mellé fekhessenek, hogy a ma még szűkös a helyen, többen is elférhessenek…