Emucsibék keltek ki a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A két apróság április 3-án és 4-én látta meg a napvilágot alig
több mint egy hetesek. A fürge, csíkos emucsibéket az állatkert főbejáratával szemközti emugyepen láthatják a
látogatók. A szülőmadarak közül a kakast, vagyis a hímet stílszerűen Papinak hívják. A tojónak azonban furcsamód Lajos a neve. Ennek oka az, hogy az emuknál nincs ivari kétalakúság, vagyis a nőstények és a hímek közötti különbség
szabad szemmel nem látható, és az állatok nemét – bár ők maguk persze tudják egymásról – csak állatorvosi
beavatkozás részeként lehet meghatározni. Emiatt az állatkertekben sokszor előfordult, hogy véletlenül női nevet
adtak egy hím madárnak és fordítva. Jóllehet, Lajosról már a névadáskor lehetett tudni, hogy tojó, a gondozók
mintegy „hagyománytiszteletből” adtak férfias nevet neki.
Az emuknál egyébként a tojók feladata csak a tojás lerakása, a kotlásról, valamint a kikelt csibék neveléséről a hím
gondoskodik. Egyes állatkertekben a tojókat külön is kell zárni, amíg a csibék meg nem nőnek. Ebből a szempontból
a budapesti tojó kifejezetten családcentrikus: bár itt is Papira marad a kotlás és a csibék nevelése, ez utóbbiban
azért Lajos is részt szokott venni.
Az emu (Dromaius novaehollandiae) Ausztrália jellegzetes, nagy testű futómadara. Magassága a 150-190 cm-t,
tömege pedig akár az 55 kg-ot is elérheti. A tojások zöldes színűek, tömegük 70–90 dekagramm körül szokott lenni. A kotlás átlagosan 56 napig tat, ez idő alatt a tojásokon ülő kakas akár 6–7 kg-ot is fogyhat. A kikelő fiatalok a főként növényevő felnőttekkel ellentétben, a fehérjében gazdag táplálékot, így a rovarokat és más apróbb állatokat részesítik előnyben.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagy hagyományai vannak az emuk tartásának, szaporításának. Már a kert
megnyitásakor, 1866-ban is láthatott a közönség ilyen állatokat.
