Ma este Portóban, Portugália legnagyobb vidéki városában, a rendezvények Oscar-díjátadásán, a BEA World ceremónián a FINA (Nemzetközi Úszószövetség) -világbajnokság budapesti nyitóünnepsége elnyerte a legjobb élő előadásnak járó Arany Elefánt Díjat, sportkategóriában pedig második helyezést ért el.
A július 14-én a Budai Várral szemben elhelyezett úszó színpadon megrendezett eseményt a helyszínen háromszázezer, a televíziók előtt pedig nézők milliói követték.
A kilenc hónap alatt létrehozott produkció a MüPa és a francia ECA2 koprodukciójában teljesedett ki. A kétszáznál több szereplő közreműködésével előadott műsorban izgalmas történelmi életképeket láthattunk, majd emléket állítottak a legsikeresebb magyar sportolóknak, végül pedig a vb sportágait és a versenyek helyszíneit mutatták be igen eredeti módon.
A világbajnokságok történetében először az olimpiai lánghoz hasonló vizes szimbólum is szerepet kapott. A hatalmas vízi színpadon és környezetében kereken négyszáz, mintegy félmillió watt teljesítményű intelligens lámpa világított, a hetven hangszóró együttes teljesítménye ötvenezer wattra rúgott. E technikai együttest mintegy huszonnégy kilométer kábel fogta össze. Egy külön e célra szolgáló uszályon százhúsz szökőkút lövellt vízoszlopokat 20–45 méter magasba, harminc lángszóró pedig tíz méter hosszú lángnyelveket okádottmagából.
A lézerhatásokat ugyanaz a mérnökcsapat hozta létre, amelyik a francia zeneszerző és előadóművész Jean-Michel Jarre koncertjein szerzett világhírt magának és hazájának. A hatvan hordozható, hatszögletű, programozható kijelző pedig már a huszonegyedik század technikáját mutatta be. A LED-oszlopok és a kivetítők képei teniszpályányi felületeket foglaltak el, a zenével szinkronizált tűzijáték is lenyűgöző látványt nyújtott, ám a legnagyobb közönségsikert a világító drónok formázta hatalmas, forgó turulmadár és a várat teljességgel újszerűen felhasználó videó-mapping (épület-fényfestés) aratták.
A táncosok Román Sándor koreográfiáját mutatták be Liszt Ferenc, Johann Strauss és Eötvös Péter műveire. A fellépők között balett-táncosok, akrobaták és a ritmikus sportgimnasztika válogatott tagjai is helyet kaptak Herczku Ágnes, Radics Gigi és Takács Nikolas, továbbá az amerikai rapper, Cee Lo Green társaságában.