Nemcsak Rákay Philiptől kapott ajándékot Orbán Viktor március 15-ére, hanem David Pressmantől, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetétől is. Előbbi a kurzusfilmek eddigi csúcsára hágott – dagadjon tőle a melle. Utóbbi megnyilatkozásában aligha van köszönet.

Az amerikai nagykövet eredetileg egy héttel előbb mondta volna el a beszédét, de az utolsó pillanatban lefújták. Hallván a március idusára időzített Orbán-beszédet, érteni vélem. Még ha esetleg nem így volt is, jót tett az újabb időzítés. Miért is tartott volna épp akkor nagy beszédet, amikor Donald Trump Orbánt dicséri floridai fészkében?!

Buli volt, nagy buli. Dagadó mellel ki is rakta Trump dicséretét Orbán Viktor a Fb-ra: amiben az exelnök azt állítja: „Orbán Viktornál nincs jobb és okosabb politikus, mert amit mond, az úgy is lesz, ő a boss, a főnök…”

David Pressmentől aztán kapott jó pár sallert.

A Budapestről elüldözött Közép-európai Egyetem, a CEU épületében rendezték meg a hazánk NATO-csatlakozásának 25. évfordulóján a megemlékezést, ahol – ne kerteljünk –, bizony, kevesen voltunk. Még akkor is, ha szép számban ültek követségi emberek az előadóteremben, és annak is örülni lehetett, hogy voltak fiatalok a hátsó sorokban. Pedig hát beszéd közben szinte remegett a levegő. – Amióta Budapesten dolgozik David Pressman, minden eszmefuttatását hallotta a krónikás. Logikailag következetesen egymásra épülnek a gondolatok, mindegyik egy-egy lépcsőfokkal feljebb visz, az elmondottak izzása egyre perzselőbb.

A mostani egyértelműen jelezte: fogy a türelem. Ne is csodálkozzunk ezen, hisz’ nem sokkal előtte hívatta be Szijjártó az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetét a külügyminisztériumba – raportra. Jellemző, hogy a magyar fél amúgy is csak egy-egy kávéra volt hajlandó leülni vele, az érdemi megbeszélést mindig kerülte. Mert fél.

De nem félnek azok az amerikai katonák, akik sok ezer kilométerről érkeztek a pápai katonai légibázisra…

…Nekik nemcsak az a kötelességük, hogy Amerikáért kockáztassák az életüket, hanem valamennyi NATO-szövetségesért, ekként Magyarországért is. A magyar katonák bajtársi barátsággal fogadták őket. De nem így a magyar kormány! A katonai együttműködésünkre vonatkozó szerződést szegi meg ugyanis, amikor nem akarja kiadni számukra, az amerikai katonák családja autói számára a magyar rendszámtáblát. Emiatt aztán már eddig is jó néhány több tízezer dollárt kellett kifizetniük a havonta megújítandó ideiglenes táblákért. Beszédes-látványos példa arra, ahogy a magyar kormány a szövetségesekkel bánik, és arra is, hogy miként ítéli meg a magyar–amerikai kapcsolatokat.

Pressman nagykövet a jó példákat sorolta: az Amerikában igazi hősként tisztelt, a polgárháborúban harcolt Kováts Mihályt, meg Kossuth Lajost, akinek a hazaszeretetről szóló mondatait még Lincoln elnök is átvette gattysburgi beszédében. Említette Teller Edét és Szilárd Leót, Neumann Jánost, Michael Curtizt, Andy Grove-ot, Zukor Adolfot épp úgy, mint legújabb hősünket, Karikó Katalint, aki nem Magyarországon kutatta ki azt a gyógyszert, ami milliók életét mentette meg…

Orbán húzta fel éppen negyedszázaddal ezelőtt itthon a NATO lobogóját. És ma, huszonöt évvel azután megtagadja a Nyugat értékeit! És ugyanezt tette Orbán a március 15-i beszédében is: ott voltam, híveitől körülvéve a tömegben, a Nemzeti Múzeum előtt. Belém is kötöttek. Mellettem egy uniós zászlót tartó férfi volt, felbőszítette, amit hallott, és szólt is keserűen: bezzeg, ha ő szovjet zászlót hozott volna, az tetszett volna itt mindenkinek… A ’48. márciusi 12 pont között ott volt: uniót kötni – csakhogy Erdéllyel és nem Oroszországgal. A kék zászlót tartó férfi – és még hány millióan – nem szeretne, nem szeretnénk olyan országban élni, ahol Oroszországgal és Kínával köt szövetséget a magyar kormány.

A felvétel az Orbán-beszédet hallgatókról készült 2024. március 15-én délelőtt a Nemzeti Múzeumnál.

Mögöttem mind hangosabban sértegetik az uniós zászlót tartó férfit, és mivel az én fülembe is kiabálnak, nem tudom megállni, visszaszólok: „Az EU-t utálják, de ugye, a pénze jól jön!? Az uniós pénzre nem reagálnak, de követelik, hogy kapcsoljam ki munkaeszközömet, a mikrofont. Mire én: „Szabadság van ebben az országban, nemde?”  A leghangosabban parancsolgató erre sunyinak, alattomosnak nevez..

A zászlós férfi hozzám fordul, illő módon bemutatkozik, s elmondja: a tavaly május 3-i diáktüntetésen, az Orbán hivatala előtti kordonbontáskor őt is letartóztatták. Évekig gazdasági nyomozó volt a rendőrségnél (!), megpróbált néhány NER-ügyet kibogozni, mire kirúgták…

Egyik NATO-szövetségesünk sem viselkedik úgy, mint a magyar. A kormány, minket, szövetségeseket ellenségként kezel. Amivel megbontotta a barátságunkat és megvonta a bizalmat. Nem tűrjük többé, hogy a házelnök azt állítsa: Putyin háborúját Ukrajnában az Egyesült Államok vezeti. Nem tűrjük, hogy egy miniszter hullához hasonlítsa Amerikát, amelyiknek nő a körme. És azt sem, amikor azt állítja, hogy az Egyesült Államok meg akarja dönteni a magyar kormány hatalmát. Hiába mondogatják nekem, hogy ne azt nézzem, amit mond a magyar kormány, hanem azt, amit tesz. Azt nézem és azt látom, hogy elbuktatják a médiát, hogy előnyben részesítik a saját gazdasági vállalkozásaikat, hogy a saját érdekeinknek rendelik alá a szuverenitásvédelmi hivatalt.

Dávid Pressman kifogásolta, hogy Washington törekvései ellenére sem sikerül érdemi párbeszédet kialakítani a kormánnyal, és őszintén beszélni a problémákról. Ezért is vezették be a szankciókat.

Már a Trump-adminisztráció is figyelmeztette a magyar kormányt az oroszok vezette budapesti befektetési (kém)bank miatti veszélyekre. Akkor 24 óra sem telt el, és a magyar fél kivonult a bankból, kivonván az embereit is. Viszont: hiába a figyelmeztetés a biztonsági garanciák nélkül kiadott kínai és orosz útlevelekre, süket fülekre találtunk. Ezért került sor az ESTA, azaz a vízummentességi feltételek szigorítására.

Nem kevés időt szentelt az oroszok ukrajnai háborújára az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete.

Az oka egyértelmű: Magyarország hivatalosan Ukrajna mellett áll. A NATO-szövetségen belül vezető szerep juthatna a párbeszéd kialakításában. Csakhogy kezdeti nézeteltérések után a háború megítélésben Budapest és Kijev „párbeszéde” olyan szintre jutott, hogy nem lehet eltekinteni tőle. Magyarország úgy akar békét hirdetni, hogy a Nyugat állítsa le a fegyverszállításokat és azonnal üljön a tárgyalóasztalhoz. Őszintén gondolja Budapest, hogy ez megállítaná Putyint, abbahagyná a háborút és nem indulna el újra harcba a területekért? Az orbáni javaslatnak semmi realitása. Mert semmi egyéb, mint javaslat a kapitulációra.

Ismét a pesti Múzeum körúton. Orbán a Nyugat sértegetése közben kiejti azt a mondatot is, a Nyugat háborúkat indít, egy középkorú nőt kérdeztem erről, ám hiába…

És itt el is köszöntem. Már nincs miről beszélni, vitázni. Útközben magyar zászlót tartó két lengyellel is összeakadok, angolul érdeklődöm, ám egyikük azt mondja, magyarul jobban ért…

Kérdem, hogy keveredett ide, csak annyit mond, hogy magánügyben, és gyorsan le is zárja a beszélgetést.

Fekete molinót tart 20 fiatal: szöveg: „Petőfi a polgári Magyarországért harcolt és orosz szurony döfte halálra. Le a feudalizmussal és az orosz szövetséggel’ – legalább 40 rendőr védte őket, engem sem engedte közel hozzájuk. Egy nő mellettem beszól nekik, hogy akkor menjenek ezek a fiatalok Ukrajnába harcolni…

Két rendőr válla között igyekszem benyomni a mikrofont, hogy megkérdezzem, kik ők.

Három fiatalt szólítok meg…panaszkodnak, hogy nem engedték be őket fényképezni. Pedig a szakiskolában azt a házi feladatot kapták, hogy fotózzák a mai nap eseményeit, csináljanak egy tablót. És ha már így alakult, megkérdezem tőlük, hogy tetszett Orbán beszéde.

Vissza a CEU-ba: David Pressman amerikai nagykövet azt is mondta, hogy miközben Orbán arra panaszkodik, hogy mások beavatkoznak a magyar belpolitikába, aközben ő, ha érdeke éppen úgy kívánja, ellentmond saját magának is. Utalt itt amerikai útjára, amelyben Trumpot támogatta, beavatkozván a választási kampányba. Tette mindezt úgy, hogy közben eszébe sem jutott hivatalos találkozókat lebonyolítani.

Miközben Orbán Viktor minden alapot nélkülözve azt állítja, hogy az Egyesült Államok meg akarja dönteni a kormányát, ő nyíltan hirdeti, hogy le kell győzni a jelenlegi amerikai elnököt. Hangsúlyozta a hivatalos állásfoglalást, ami szerint a külügyminisztériumban nem politikát csinálnak, hanem azon dolgoznak, hogy miként lehet/kell párbeszédet kialakítani. Ezért is érkeztek ide nemrég amerikai szenátorok, akiket viszont nem volt hajlandó fogadni az Orbán-kormány, mert nem célja a párbeszéd kialakításának.

Oké: nem értünk egyet sok mindenben, és ez teljesen rendben van, mert másokkal sem értünk egyet sok mindenben. Csakhogy ennek ellenére együtt kell dolgozni.

David Pressman pontokba szedte, mik az elvárásaik, a legfőbb gondolatokat idézem:

A magyar kormánynak politikai döntést kell hoznia arról, hogy érdekében áll a magyar–amerikai kapcsolatok újjáépítése és javítása tétele. Mi, az Amerikai Egyesült Államok ebben elkötelezettek vagyunk. Mert szeretjük Magyarországot és a magyar népet. Azt akarjuk, hogy kapcsolatunk legyen átlátható, legyen párbeszéd, legyen őszinte, ne pártpolitikai, és szolgálja a demokratikus értékrendet. Közös biztonságpolitikát kell követni a szövetségesekkel, és nem befolyást gyakorolni rájuk önérdekből. A kapcsolatot meghatározza az is, hogyan beszélünk egymásról és egymással.

David Pressman világos üzenetet közvetített: ha az Orbán-kormány folytatja ezt a politikai játszmát és mostani, a párbeszédre felhívó üzenetre sem reagál, és ha nem állítja le az Amerika-ellenes gyűlöletkampányt, akkor az Egyesült Államok nem vár tovább, akkor a kapcsolatok homlokegyenest más irányt vesznek.