A nemzeti vasúttársaság stratégiai célja az elővárosi közlekedés színvonalának emelése. A Budapestet Szolnokkal összekötő 120a vonal vasúti ingatlanjainak megújulása a MÁV Zrt. és az önkormányzatok együttműködésével megvalósuló mintamunka, 1100 millió forintba kerül. A 130 esztendővel ezelőtt létesült 120a vonal az egyik különösen nagy utasforgalmú elővárosi vonal, melynek épületei egyben a legrosszabb állapotúak.

Ezért kezdeményezte a MÁV Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága a vasútvonal menti épületek rekonstrukcióját: a teljes vonalszakasz 18 helyszínén egyszerre, azonos koncepció szerint valósul meg az ingatlanok (állomások és megállóhelyek) felújítása, miközben akadálymentessé is válnak az utasforgalmi területek. A 21. századi igényeknek megfelelően alakítják ki a várótermeket, jegyváltó-helyiségeket, vécéket, állomási előtereket, az állomások környezetét, a közlekedési kapcsolatokat (busz, P+R, B+R), továbbá a vasútüzemi területeket.
A 2010 végén elhatározott „120a program” részeként a vasútvonal egy szakaszán a pálya-rekonstrukció már megtörtént, így rövidült a menetidő. A reménybeli motorvonati közlekedéssel teljessé válik a vasúti személyszállítási értéklánc.
A programnak másik sajátossága, hogy abban a vonal melletti önkormányzatok (Budapest XVII. kerület, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószentmárton, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszász, Zagyvarékas) partneri szerephez jutnak. Már a tervezésben is részt vettek; a cél, hogy az együttműködés országos program mintája lehessen. A „120a programban” az ingatlanokat állomási kategóriák alapján renoválásják, egységes arculattal.

