„Bár az átadott csok-os lakások kínálata még hónapokig alig változik, ugyanis mind az eladások, a hitelek és a csok-folyósítások fellendülése is inkább jövő ilyenkorra válik mérhetővé, a piac viszont már élénkülést mutat – véli Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője. – A vevők végre megnyugodhatnak, a múlt évekhez képest ugyanis sokkal tisztábban láthatják a saját lehetőségeiket (csok, hitelek, lakás-takarékpénztári lehetőségek, áfa-visszaigénylés), habár egyes elemek (nok) pontos feltételeinek tisztázására még várniuk kell. A fejlesztők és az építőipar szereplői pedig már most is látványosan mozgolódnak, vagyis hétről-hétre több száz lakás építését jelentik be, egyre szélesítik a kínálatot új építésű ingatlanokból.”
Az Otthontérkép megvizsgálta, hogyan változott a múlt egy évben a különböző állapotú lakások iránti kereslet. Az újszerű és felújított otthonok a legnépszerűbbek, a 12 hónap alatt nagyjából kiegyenlített érdeklődésnek örvendhettek, az összes keresés 44%-át adták.
Merőben más képet fest az új építésű, a jó állapotú és az egyéb (vagyis a közepes állapotú és a felújítandó) ingatlanok keresettségének alakulása. Decemberben, a csok kiterjesztésének hírére 7%-kal megugrott az új lakások iránti kereslet, ez pedig a másik két típustól elfordulást vonta maga után. Az otthonteremtési kedvezmény iránti lelkesedés két hónap alatt csökkenni látszott, több mint 10%-os visszaesés mutatkozott, aminek hátterében a feltételek tisztázatlansága állhatott. Ezzel egy időben azonban 4–7%-kal nőtt a kereslet a jó, a közepes állapotú és a felújítandó otthonok iránt. A tavasz kezdetén, a részletek körvonalazódásának és a csok-kompatibilis fejlesztések egyre szaporodó bejelentésének hatására ismét növekedni kezdett a vásárlók érdeklődése az új építésű lakások iránt: áprilisban újra 4%-kal többen kerestek ezekre az otthonokra.
A kínálati árak tekintetében 2015 szeptemberéhez képest minden ágazatban árnövekedés figyelhető meg. Az új építésű otthonok árszintjében az év első két hónapjában 70 ezer forint körüli volt az emelkedés, ami kisebb ütemben ugyan, de mind a máig folytatódik. Az újszerű/felújított és jó állapotú lakásokat is egyre drágábban próbálják eladni, habár az új építésűek ugrásszerű növekedésekor kissé csökkentek az árak. A csok-őrület konszolidálódásakor azonban visszatértek a csökkenés előtti vagy annál magasabb szintre.
Az otthonteremtési kedvezmény nem csupán az új építésű ingatlanokat, hanem a telekárakat is közvetlenül érintette, hiszen a támogatás összege építkezéshez is igényelhető. A telkek esetén ugyanaz az irányzat figyelhető meg, mint a lakásoknál: a támogatás kiterjesztésének híre csaknem 5 százalékos keresletnövekedést idézett elő, mely az idei első hónapokban már az árak növekedésében is megmutatkozott, hiszen áprilisban már 7000 forinttal drágábban kínáltak egy négyzetméternyi telket. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a telek iránti érdeklődés meglehetősen szezonális, hiszen – értelemszerűen – a tavasz a csúcsidőszak. Az azonban világosan látszik, hogy a telekkeresések aránya áprilisban több mint 3 százalékponttal megelőzi a tavalyi mértéket.
A keresletélénkülés az ingatlanpiacon több tényező összjátékának köszönhető. A javuló foglalkoztatás, az enyhülő hitelezési feltételek, a kedvezmények és támogatások mind-mind az eddig elhalasztott vásárlások megvalósulását segíthetik.
Természetesen a piaci élénküléshez a kereslet mellett a kínálat bővítése is alapvető tényező. Ezért is mind több lakásberuházás terve és híre jelenik meg, fedezendő leginkább az új építésű otthonok hiányát. Ebben az esetben is érvényesülni fog azonban a közgazdaságtan alaptétele, mely szerint a kereslet élénkülése csak addig növeli az árakat, amíg a kínálat bővülése utol nem éri a megemelkedett keresletet. Ezt követően újra árcsökkenés jöhet – feltéve, ha addig nem történik ismét egy újabb fejlemény az ingatlanpiacon.