Göncz Árpád irodalmi munkássága elsősorban műfordításairól ismert, ő fordította a Gyűrűk ura című regény jelentős részét magyarra. Az 1956-i forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult. A második világháborút követően kisgazda, majd a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa volt. (Forrás: Wikipedia.)
Az alább következő írás szerzője,Kocsis Tamás; jó fél évszázados újságírói, közéleti emlékeit tartalmazó „Sub Rosa – avagy megíratlan megírandók” című naplója mindenekelőtt magánjellegű, bár egyes részleteit már számos alkalommal megosztotta az Infovilág olvasóival. Ezúttal is ezt teszi, Göncz Árpád, egy ország Árpi bácsija, a III. Magyar Köztársaság első elnökének 90. születésnapja alkalmából.
Göncz Árpád találkozásunk első pillanatában letegezett – vagy tizedmagammal. Több, mint két évtizede egyik „vezénylő tábornoka” volt a tárgyalásos rendszerváltozásnak, a kerekasztal azon oldalán, ahol néhányan az 1956 után halálra ítéltek közül is ültek. Ő közéjük tartozott; a forradalom után évekkel, nagy nemzetközi nyomásra kegyelmet kapott. A nyolcvanas évek legvégén kulcsalakja lett az azóta is sokat emlegetett „MDF–SZDSZ-paktumnak”, amely úgy vágta át az első többpárti parlamenti választás eredményének gordiuszi csomóját, hogy Antall József miniszterelnökségéért cserébe (a jogi dr.) Göncz Árpád kapta a köztársaság elnöki tisztét. Akkor senki sem gondolta: tíz évre. És hogy végül történelemformáló államférfiként, az ország legkedveltebb közéleti személyiségeként vonul vissza. Közben meg kivívta a legnagyobb rangot, amit egyáltalán kaphatott: ha ebben az országban azt mondják, „Árpi bácsi”, akkor a késő utókor is bizton tudni fogja, róla van szó. Még akik nem kedvelték is jó néhány döntését, azok sem tudják elvitatni, hogy nehéz időkben, a nemzet többségének szeretete tisztelte meg őt a személyiségéhez maradéktalanul illő, titulust kifejező névvel.
– Szervusztok, a ti egészségetekre – lépett hozzánk, és koccintott velünk, újságírókkal is az Országházban röviddel azután, hogy a frissen megalakult Országgyűlés elnökévé választotta, és ezzel az alkotmány értelmében abban a pillanatban a Harmadik Köztársasági (akkor még) ideiglenes elnöke lett. – Csak tegezzetek bátran, én élőszóban mindenkivel tegeződöm, aki hajlandó elfogadni és visszategez. A csendőr pertut sosem viseltem el, mostantól meg végkép nem tűröm.
Így került tegező viszonyba a fél országgal, bármennyire meglepte is ez többnyire azokat, akikhez ellátogatott.
Az akkori gratulációs koccintást számomra egy mondata tette örök emlékké. Amikor meghallotta, hogy 1946-ban a legfiatalabb magyar állampolgárként jelen voltam a Második Köztársaság megalakulásánál, 1989. november 23-án pedig az új respublika kikiáltásakor is, meglepően reagált. Kiderült, hogy apámat, Dernői Kocsis Lászlót, jól ismerte, évtizedekkel előtte együtt dolgoztak a pesti Semmelweis utcában, az akkori Kisgazdapártban. Villanásnyi idő elég volt számára, hogy az udvarias gratulációs aktust politikai gondolkodássá változtassa: mi volt egykor, mi van most – és mi legyen az új világban…
– Az élet megtanított rá – mondta teljesen váratlanul –, hogy ha a gyűlölet a politika katalizátora, bármi lesz is a folyamat közvetlen eredménye, a gyűlölet az örök törvényeknek engedelmeskedve, megmarad és mérgez.
Azóta sincs rá magyarázatom, miért érezte ezt időszerű kimondandónak akkor és ott. Kellett éreznie valamit a pillanatok politikai levegőjéből is, amitől mindig Göncz Árpádként élt, lépett – vagy nem lépett…
Ráadás emlékem egy személyes levele, amelyet a Képes 7 hetilap akkor éppen szerkesztő bizottsági elnökeként és igazgatójaként kaptam tőle hivatalba lépését követően. Az egész szerkesztőségnek köszönte meg a jókívánságainkat és figyelmességünket, s – aláírását köztársasági elnöki pecséttel is hitelesítve – hozzáfűzte: “Remélem együtt-munkálkodásunk sikeres lesz, melyhez jó erőt és egészséget kívánok”.
Nem rajta múlt, hogy ez a kapcsolatunk csak néhány hónapot élt meg: az élet döntött másként, a lap szűnt meg még 1990 végén.
Nyugalomba vonulása óta mindig a legifjabb unokáim integetnek az otthona felé a budai Vérhalom téren, a gyermekjátszótérről, amelynek zsivaja – erről gondosan tájékoztatta az illetékes hivatalokat – a legkevésbé sem zavarja, sőt…
Születésnapi kerekasztal
(18,15) Peredi Ágnes tudósítása Göncz Árpád 90. születésnapján egy asztalhoz ült Kósa Lajos, Pető Iván és Katona Tamás (a képen). Barátságosan adomáztak azokról az időkről, amikor még egészen más volt a politikai közélet, és amikor „még tanulták a politika mesterségét, ha szabad ezt a tisztességes szót erre használni” mondtaKatona Tamása Republikon Intézet születésnapi konferenciáján.
Pető Iván felidézte, hogy futottak össze Kis Jánossal, Tölgyessy Péterrel éppen akkor Göncz Árpáddal, amikor eljött Antall Józseftől. Antall szerette volna, ha Göncz Árpád lenne a köztársasági elnök. „Addig az SZDSZ nem is gondolt konkrét jelöltre, és eszükbe sem jutott Göncz Árpád. Őt Bács-Kiskun megyének ajánlották a párt listavezetőjének, de ott elhárították, mondván, hogy nem elég ismert.”
Kósa Lajos szinte gyengéd szeretettel idézte fel Árpi bácsi kedvességét. „Egészen más helyzet volt akkor, az SZDSZ és a Fidesz között átjárás volt. Göncz Árpádot, az Irószövetség elnökeként nagyon kedves, civil embernek ismerték. Tudni lehetett, hogy ezt a karakterét meg fogja őrizni a politikában is. Ha valaki hozzánk kedves, nem lehet olyan kemény döntéseket hozni – emlékezett vissza a debreceni polgármester. Felidézte azt is, amikor 1994-ben Göncz Árpád azt mondta: a Horn kormánynak nincs alternatívája. Ez rossz mondat volt – mondta most Kósa Lajos –, mert minden kormánynak van alternatívája, akármekkora győzelmet arat is a választáson.”
Katona Tamás visszaemlékezett, hogy amikor váci képviselőnek kérték fel, és megkérdezte Antall Józsefet, mit szólna hozzá, ő azt mondta: „Te, én annyi hülyével vagyok körülvéve, vállald el!.”
Felidézték azt a bátorságát is, amikor a taxisblokád idején megüzente a belügyminiszternek, hogy nem helyes a Dunába tolni a blokád résztvevőit. Megtehette, és meg is tette, hiszen ő volt a fegyveres erők főparancsnoka is.
Visszaemlékeztek az 1990. október 23-i parlamenti beszédére is, amikor azt mondta: ha Magyarországon összefogás lesz, csak a pokol kapui dönthetik meg.
Kósa Lajos így méltatta: személyében olyan ember volt a köztársasági elnök, aki miatt azt lehetett mondani: nem minden politikus gazember.
A konferencia második részében Rainer M. János, Lator László és Gombár Csaba idézte fel Göncz Árpád életútját azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Révész Sándor vezetett.
