Dolhai Attila Jászai Mari-díjas, érdemes művész nemcsak a közönség szeretetét vívta ki, szakmai elismerések sora is övezi a pályafutását. A mintegy negyedszázada tartó, egyre feljebb ívelő művészpályán főszerepek sokaságában mutatta meg a tehetségét. Az évtizedek során felhalmozódott szakmai tapasztalatot szerette volna egy társulat vezetőjeként is kamatoztatni, ezért megpályázta és el is nyerte a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztját, amelyet 2025 óta tölt be. Az idén ősszel induló színházi szezon lesz az első, amelyet a maga teljességében az új vezető elképzelései szerint alakítottak ki.

Milyen újdonságokat hozott a színházigazgatói szerepkör?

A mindennapokban jól vezetni egy társulatot nemcsak művészeti kérdés. Számos olyan feladat van, amikor valóban a legjobb lelkiismerettel, ugyanakkor a gazdasági szempontokat is figyelembe véve, az intézményi működést biztosítva kell súlyozni a döntésekben. Ez tényleg nagyon nehéz feladat.
Mindezzel együtt fantasztikus lehetőségként, egyfajta küldetésként élem meg, de bevallom nem tudtam előre felmérni, hogy mindez mivel jár.

Rengeteget tanultam ez alatt az egy év alatt magamról és az intézményvezetésről, amikor például olyan döntéseket kellett meghozni a gazdasági korlátokat figyelembevéve, hogy az épület állagmegőrzésére mennyi költséget lehet fordítani úgy, hogy ez pénzügyileg ne menjen a művészeti munka rovására sem.

A színházban dolgozó 107 ember és a családjuk életétbefolyásolja a gazdálkodás minősége, ami olyan nyomást jelent, amire talán nem voltam lelkileg felkészülve, de mindent megteszek azért, hogy jól csináljam. Az első évadomban az előző igazgató, Szikora János által összeállított repertoárt
vittük végig, a most induló következő évadban viszont már teljesen az általunk létrehozott műsortervet mutatjuk be a közönségnek.

Milyen bemutatókra számíthatnak a nézők?

A Czillei és a Hunyadiak prózai előadással kezdünk szeptemberben Rusznyák Gábor rendezésében. A gyermekekre is gondoltunk, nekik a Diótörő és Egérkirály című musicallel kedveskedünk karácsonykor, amit Angyal Márta rendez. A Bolha a fülbe vígjátékot tavasszal mutatjuk be, a darabot Szőts Artur állítja színpadra, az évadot pedig a West Side Storyval zárjuk, amit én magam rendezek. 

A Kozák András Stúdióban egy Ibsen-darab, a Solness építőmester kerül bemutatásra Gáspár Sándorral a főszerepben, ezt Bagó Bertalan rendezi. A Mindent Éváról című előadást is nagyon várjuk, ami a sikerért folytatott kíméletlen küzdelmet mutatja be Botos Bálint rendezésében. Ez is egy nagyon izgalmas előadás. Reményeink szerint a Gengszter nagyi is érdekelni fogja a közönséget Ferenczy-Nagy Boglárka rendezésében, valamint egy nagyon mai történetet is színpadra állítunk A webáruház címmel, amit egy ötödéves egyetemi hallgató, Horváth Mózes rendez. Igyekeztünk úgy összeállítani a kínálatot, hogy klasszikus és modern színművek, próza, zenés darab, dráma és vígjáték is helyet kapjon benne.


Dolhai Attila munkabírása példaként szolgálhat, hiszen az igazgatói feladatok mellett rendezőként is bemutatkozott és országszerte játszik előadásokban, lép fel koncerteken. Ez azt igazolja, hogy a vezetői pozíció miatt nem kellett feladnia a színészi oldalát.

Természetesen boldogan játszom előadásokban, lépek fel koncerteken, és voltak olyan korábban lekötött feladatok, amelyeket mindenképpen teljesíteni kellett. Emellett a Győri Nemzeti Színházban, a Marica grófnő című operettben játszom, aminek kapcsán egy együttműködésben is gondolkodunk Bakos-Kiss
Gábor igazgató úrral. Székesfehérváron nincsen díszletgyártó műhely, külső gyártó cégekkel kell dolgoznunk, Győrnek viszont van saját műhelye, ezért szóba került, hogy két év múlva megkaphatjuk a Marica grófnő díszletét, így Székesfehérváron is be tudjuk majd mutatni ezt az operettet és csökkenteni
tudom a költségeket. 

Most elsősorban a színházvezetésre szeretnék koncentrálni, hiszen ez komoly felelősség, egyensúlyt kell találni a színészi és a vezetői feladatok között, ezért új felkéréseket nem fogadtam el a következő évadra. Három évre kaptam az igazgatói megbízást, amit szeretnék a közönség és a színház javára fordítani. 

A több mint két évtizede tartó művészi pálya tapasztalatai, a megszerzett tudás esszenciája megjelenik valamilyen formában a jövőben?

A sors útjai kiszámíthatatlanok, de az kétségtelen tény, hogy mindig keresem a fejlődési lehetőségeket. A színházigazgatás most a fókusz, amiben szeretnék kiteljesedni. Az a jövő titka, hogy amikor lejár a megbízatásom, hogyan alakulnak a dolgok, folytathatom-e tovább az igazgatói munkát. Azt nem tudom
még, hogy tudásátadásra, tanításra lesz-e lehetőség, a gondolat nem áll tőlemt távol.

A számos szakmai elismerés mellé nyáron egy újabb díj érkezett, a Kálmán Imre Emlékplakettet kapta meg.  

Ez a díj különleges jelentőséggel bír számomra, mert a zenés műfaj és ezen belül az operett az életem része. A pályámon az első tíz évemet Kerényi Miklós Gábornak és Lévai Szilveszternek köszönhetem.  A második tíz évet az operett és benne Kálmán Imre művei határozták meg, amelyekben játszottam. Úgy
vélem, hogy az operett világa ma is fontos a nézőknek, szeretik ezt a műfajt. Ha ebben olyan színvonalon tudok adni valamit a közönségnek, ami díjra érdemes, az nagyszerű érzés. Ez az elismerés talán ezt a törekvést jelképezi, amiért hálás vagyok. 

Csaba Beatrix
Köszönjük a képeket a Vörösmarty Színháznak. 

Kiemelt kép fotós: Torma Sándor