Art Market Budapest: nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár a budai Millennárison

Október 12–15. között Budapestre figyel a nemzetközi művészeti világ. Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képzőművészeti válogatása, az Art Market ezúttal négy földrész 24 országának több mint 100 kiállítója 500-nál több művész több ezer alkotását hozta el a budai Millennáris kiállítási épületeibe. Az Art Market díszvendége, a jövőre az állam alapításának 70 évfordulóját ünneplő, Izrael – jelentették be a művészeti vásár újdonságait bemutató sajtótájékoztatóján.

Az idén látványosan nőtt a nemzetközi érdeklődés az Art Market Budapest iránt,  Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs képzőművészeti vására iránt. A vásár fotószekciója, az Art Photo Budapest Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot szentel a népszerű művészeti ágnak.

Az érdeklődőket látványos kiállítási választék várja több külső kiállítóhelyen is. Az izraeli művészet bemutatására létrejött fesztiválon a fotó- és képzőművészeti kiállítások mellett meglepetésként egy nagyméretű köztéri szobor is csatlakozik majd a látványosságokhoz a Lánchíd közelében. A CAFe Budapest Fesztivállal és a magyar fővárossal kialakított partnerség is hozzájárul ahhoz, hogy az Art Market Budapest idején a Duna menti metropolisz Európa legvonzóbb kortársművészeti vásár- és fesztiválvárosa legyen.

500 művész 24 országból

A budapesti Millenáris különleges kiállítási csarnokaiban mintegy 6200 négyzetméteren a 4 kontinens 24 országából érkező 100-nál több kiállítónak köszönhetően több mint 500 művész több ezer alkotása válik közvetlenül hozzáférhetővé az érdeklődő és vásárló közönség számára. A múlt években bemutatkozott országok listája ezúttal is tovább bővül, ez alkalommal az Art Market Budapest kiállítói a következő országokból érkeznek Budapestre: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Izrael, Írország, Japán, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Törökország. Magyarország valamennyi rangos kortárs képzőművészeti galériája is bemutatkozik a vásáron.

A díszvendég Izrael

A vásár szervezői az idén az államalapításának jövőre 70. évfordulóját ünneplő Izraelt hívták meg díszvendégnek. Gazdag és széles körű művészeti választékkal irányítják a figyelmet Izrael magas színvonalú, bár nemzetközileg kevéssé ismert művészeti szereplőire. Ebből a célból, a vásár helyszínén bemutatott válogatás mellett az Art Market Budapest ART.ISRAEL-ART.IS.REAL néven kulturális fesztivált hozott létre. Számos budapesti helyszín bekapcsolásával még szélesebb körben ismerheti meg a nagyközönség Izrael kulturális értékeit.

“Megtisztelő, hogy Izrael Állam 70. születésnapjának ünnepségei Budapesten kezdődnek, ahol Herzl Tivadar megálmodta a független zsidó államot” – mondta Yossi Amrani, Izrael Állam magyarországi nagykövete a Millennárison tartott sajtótájékoztatón.

Az Art Market Budapest helyszínén több száz négyzetméternyi alapterületen mintegy ötven izraeli képzőművész alkotásai mutatkoznak be a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a közel-keleti ország legrangosabb művészeti intézménye szakmai közreműködésével. A vásár kiemelt vendégművészének, Dana Levynek önálló kiállítása lesz. A vásár fotószekciója, az Art Photo Budapest kiemelt vendégművésze, Ilit Azoulay egyik nagyméretű főművét, egy 9 méteres fotóinstallációját hozzák el a szervezők Budapestre.

Az ART.ISRAEL-ART.IS.REAL fesztiválon láthatjuk a magyar születésű Zoltan Kluger történeti fotókiállítását („Modernista nézet egy új földön”, Deák 17 Galéria). Az Izrael megalapítását művészi módon dokumentáló válogatást ebben a formában a világon még sehol sem mutatták be. A szintén magyar születésű Dan Reisinger, az izraeli vizuális ábrázolást és grafikai látásmódot életművével alapvetően meghatározó alkotó tárlata („Színek szabad játéka”, Esernyős Galéria) a mester művészeti grafikai munkásságát helyezi fókuszba.

A Herzliya Kortárs Múzeum és a berlini Whiteconcepts Galéria közreműködésével a látványos installációiról ismert Ruthi Helbitz Cohen két helyszínen is kiállítási lehetőséghez jut („Tett név nélkül”, Zsilip Zsinagóga és Közösségi Központ; „Daphne”, Izraeli Kulturális Intézet). A kiállítási program különleges csemegéje az Izrael egyik nemzetközi tekintélyű műgyűjtője, Serge Tiroche kollekcióját bemutató tárlat, amely a fiatalabb izraeli művészgeneráció sztárjaiból mutat be válogatást („Az emberi állapot”, A38 Galéria).

Kísérő programok

Látványos eleme a programnak Eran Shakine nagyméretű, 6 méteres köztéri szobra, amelyet a művész Budai lány (Girl from Buda) címen kifejezetten Budapestre készít, és amely már a CAFe Budapest Fesztivál nyitónapján, az izraeli vendégprogram egyfajta előzeteseként a budapesti Széchenyi téren lállítanak ki.

Igazi csemege az a gasztronómiai élmény a vásár ideje alatt Yossi Elad izraeli sztárséf bemutatkozása az Innio étteremben és bárban. A CAFe Budapest Fesztivál tánc- és zenei eseményeket szervez. A Millennáris előadótermében Inside Art néven művészeti konferencia lesz. A legendás művész, Joseph Semah az Art Market Budapest helyszínén művészeti performanszokat mutat be.

Az Art Photo Budapest, a vásár néhány évvel ezelőtt létrehozott fotóművészeti szekciója Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként számos nemzetközi sztárnak biztosít kiállítási és személyes bemutatkozási lehetőséget. Egyebek mellett a David Bowie fotósaként világhírűvé vált londoni Tony McGee a tavaly elhunyt kultikus zenészről készült különleges portrésorozata mellett bemutatja a sorozat elkészültéhez kapcsolódó dokumentumokat, köztük David Bowie jegyzeteit is.

Az izraeli sztárvendég, Ilit Azoulay „Képzeletbeli rend” című, 900 x 200 cm-es rendkívüli erejű fotóinstallációja az Art Photo Budapest egyik legkiemelkedőbb darabja, amely létrejöttének körülményeit személyes prezentáció formájában is bemutatja a művész. Az Art Photo Budapest nemzetközi mezőnyében természetesen meghatározó szerephez jutnak a legismertebb hazai alkotók is, közülük az idén 80 éves, kolozsvári születésű Korniss Péter munkássága áll a fókuszban.

Art Photo Budapest szervezői Budapest Photo Weekend néven a fotóvásárt szakmai programokkal, művészprezentációkkal, műhely-foglalkozásokkal kiegészítő fesztivált hoznak létre az Art Market Budapest hétvégéjén.

Az Art Market  bemutatkozási lehetőséget kínál a művészek legfiatalabb, pályakezdő generációjának is. A vásár Art Project szekciójában a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Art Photo Budapest keretében pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Fotográfia Tanszék hallgatói mutatkoznak be. Kiemelkedő szakmai elismerést jelent, hogy az Art Market Budapest immár évek óta Németország kortárs művészetének legjelentősebb Kelet-európai platformjaként mutatkozhat be.

Az Art Market Budapest kísérőprogramjai között szerepel annak a dokumentumfilmnek (Real fake: the art, life & crimes of Elmyr De Hory – rendezte Jeff Oppenheim, New York) a Közép-európai premierje is, amely Elmyr de Hory, a világ legjelentősebb, magyar születésű festményhamisítója életét mutatja be. Elmyr de Hory festményei a mai napig lógnak a világ múzeumainak és magángyűjteményeinek falain, és feltehetően több milliárd dolláros értéket képviselnek. 40 évvel halála után a 20. század egyik leghírhedtebb hamísítójának bűnügye még mindig bizonyítatlan, élete során, kijátszva az Interpolt, a Scotland Yardot és az FBI-t, nyíltan tevékenykedett hamisítóként.

Az Art Market Budapest vásár és annak valamennyi szakmai eseménye – a világon rendkívül ritka precedensként – díjmentesen látogatható. Magyar és angol nyelvű tárlatvezetéseken vehetnek részt a látogatók.