Két bálványimádás között

(Molnár Bálint / kolozsvaros.com) Jó estét kívánok! Nem tudom, hogy lesz-e másik Index, vagy nem lesz, és hogy egyáltalán mi marad a szabad magyar sajtó maradványaiból mondjuk 2022 tavaszára, az viszont tény, hogy én egyenes vonalú, egyenletes megrökönyödést érzek, valahányszor munkaköri leírásomnak eleget téve, körbekattintom a napos oldalt. Ahol az újságírásból mára nagyjából ennyi maradt (idézek):

  • Orbán Viktor: A mai penzum – fotó;
  • Nehéz nap vár Orbán Viktorra – fotó;
  • A jelek szerint újabb sűrű nap elé néz Orbán Viktor – fotó;
  • Sűrű nap elé néz Orbán Viktor. A mai penzum – ezzel a szöveggel osztott meg egy fotót a magyar miniszterelnök közösségi oldalán kedd reggel. A fényképen Orbán Viktor egy nagy halom akta mellett látható. Szemlátomást tehát ismét dolgos nap elé néz a kormányfő.

Tehát ott tartunk a kánikula és Bálványisztán kellős közepén, hogy azért kell hálálkodni a libernyákok esküdt ellenségének, mert dolgozik. (Meg uborkát kovászol, meg onokát pesztrál, meg változó biodíszletek oldalán a teraszról megtekinti a birtokát.) Illetve ott tartunk, hogy a libernyákok mindenhez mindenkinél jobban értő, mindenről egy személyben döntő ellensége (mellékállásban miniszterelnök) azzal szédíti a híveit a kormányzati gyámság alá helyezni kívánt Facebookon, hogy odaáll egy akatakupac mellé, és azt üzeni, hogy ő dolgozik. Mégpedig a kupac nagyságából ítélve: sokat dolgozik.

Itt tart az újságírás nevű fedősztori: mivel semmi olyasminek nincs hírértéke odaát – ahol a Nap sem kel fel, ha Felcsút nem úgy akarja –, ami rávilágítana a viták és a szabad sajtó elől futva menekülő utcai harcos kormányzásnak nevezett évtizedes politikai szabadságharcának gyászos következményeire, ácsolják kegyetlenül és elragadtatottan a tekintélyelvű ostobaság színpadát. Őszintén várom, hogy mikor lesz hírértéke annak, hogy két csilliárdos közpénztétel jó helyre irányítása között kiment a vécére.

Pedig. A gyűlöletben tocsogó szabadságharcos fakardozással, a néphülyítő ködszurkálással és az illiberális tápláléklánc csúcsán álló kisformátumú alak kritikátlan éltetésével ellenkező oldalon ott sorakoznak azok a több mint beszédes tények, számok, adatok (ezek közül jó pár egyelőre publikusan is elérhető), amelyekről kussolni szokás a jobboldali morális fölény háza táján. Pedig: ha az egysejtűek hergelésére alkalmas politikai maszlagot elfelejtjük, és kizárólag tényeket, számokat, adatokat vizsgálunk – ahogyan a G7 kétrészes cikksorozatának kiváló első részében tette –, akkor egészen döbbenetes kép rajzolódik ki a nemzeti kormányzásról elhíresült elmúlt 10 év legnagyobb csodájáról: a Mészáros és Mészáros nevű cég mesébe illő gazdaságtörténeti felemelkedéséről. Amelyben nyilván a legnagyobb csodát a közpénzek testesítik meg (a kiválasztottaknak ingyen közpénz, mértékegység: a teherautó; a pórnépnek saját költségen finanszírozott nemzeti konzultációs ív a hülyeségről).

Ennél is nagyobb csoda, hogy a felcsúti gázszerelő cége olyan sebességű növekedést produkált, amivel olyan nagynevű cégeket körözött le, mint a Ganz Öntöde, a Láng Gépgyár, a Tungsram jogelődje, vagy a Richter Gedeon családi patikájából kinőtt gyógyszergyár. Hogy a Google anyacégéről (Alphabet) már ne is beszéljünk. Mindezt úgy, hogy miközben az önerőből sikeres magyar vállalatok a 19. és 20. századi kapitalista fejlődés időszakában vagy exportra is termeltek, vagy dolgoztak külföldön, a Forbes-listás milliárdosnak erre sincs szüksége ahhoz, hogy mindannyiuk és a bolondgombanövekedési ütemét kenterbe vágja.

Ami engem illet, én egy bizonyos korom után már nem hittem a mesékben, az angyalban és a télapóban. Úgy látszik, vannak embertömegek, akik ivaréretté válásuk ellenére is visszavágynak az óvodába. Elég baj az a többieknek.

A tündérmesék rajongói klubjaként elhíresült Bálványisztánban, ahol egy közepesen aluliskolázott konvektorpucoló a Balatont is csak azért nem vette még a hátára, mert nem mozdítható (ellenben a partja kormányzati hátszéllel kisajátítható és magánbizniszként hasznosítható), a fent említett cselédség két bálványimádás között azokat kommunistázza napok óta, akik szót emelnek a Balaton-parti szabadstrandokért. Amely szabadstrandok azok számára is hozzáférhetők, akik nem engedhetik meg maguknak a Mészárosland által kínált luxust. Ez azért szép teljesítmény. Ennél csak az szebb, hogy szerintem pont azok tapsikolnak a legjobban ennek a büdös kommunistázásnak, akik kurvára nem a Balatonon, hanem a Seychelle-szigeteken nyaralnak, meg azok, akik sehol sem nyaralnak, és ebbe már régen bele is törődtek.

És ugyanezek tapsikolnak annak a kormányzati melldöngetésnek is, hogy szeptembertől minden nappali tagozatos tanuló ingyen kap tankönyvet. A függöny elé kitaszított beszélő fej elmondja, hogy

2013-ban, amikor elindult az ingyentankönyv-program, szociális alapon a diákok 54 százaléka, 614 804 fő, 2019-ben pedig már a diákok 85 százaléka, 1 080 836 fő részesült ingyenes tankönyvellátásban (cselédfordításban: Ajándékba kapnak tudást a nappali tagozatosok – szerk.), 

és nincs egyetlen hívő, akiben felvetődne, hogy a kutyafáját, ilyen a tíz éve tartó, szakadatlan sikertörténet? Hogy szociális alapon (!!!) egyre több diák szorul rá az ingyen tankönyvre? Európa gazdasági motorja ilyen csoda jól teljesít? És ha nem (már a Kövér elvtárs által vezetett Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács sem hallja a dübörgést), akkor miért nem lehet úgy csinálni ezt a dolgot, hogy a valóban rászorulók érdemi segítséget kapjanak? A NER-oligarchia utódai, a felső tízezer kölkei miért kapnak ingyen tankönyvet ugyanúgy, mint azok, akiknek nemhogy tankönyvre, de alapvető élelmiszerekre sem jut?

A végére a kedvenc hírem a mai napról: több mint 214 millió eurónyi (azaz mai árfolyamon csaknem 75 milliárd, azaz 75 000 millió forint) fejlesztési pénztől esett el az ország azért, mert az utcai harcos a libernyákoknál csak a civil szervezeteket utálja jobban. Tizenöt ország közül Magyarország az egyetlen, amelynek kormánya még mindig nem kötött megállapodást a 2014–20 közötti költségvetési időszakra az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izland, Liechtenstein és Norvégia kormányával, a hármak által finanszírozott tervek megvalósítására. Ez a három európai ország, cserébe azért, hogy hozzáférjen az EU piacaihoz, tetemes összegekkel támogatja a szegény uniós tagállamokat, köztük Magyarországot is.

Alig pár nap telt el azóta, hogy a notórius hazudozó a rádiójában arról óbégatott, hogy nincs is uniós támogatás, az a mi pénzünk, amiért hagyjuk a nyugati cégeket itt beruházni, profitot termelni.

Arról nem dumált őfényessége, hogy miközben 3000 milliót szerzett arra hivatkozva, hogy szegények vagyunk, mint a templom egere, egy ekkora összegről inkább lemondott csak azért, mert a pénz (egy kisebb részének!) elosztásába mások is beleszólhatnak. Köpedelem. Már sokadszor.

(Nyitó kép: eurologus/444.hu)