Fehérné Kovács Zsuzsanna, az egyesület elnöke elmondta: különös jelentőségű a szakma számára ez a rendezvény, ahol a logopédus szakemberek első kézből értesülhetnek a munkájukat és az általuk ellátott gyermekek mindennapjait érintő változásokról.
A logopédiai hálózatban dolgozó elhivatott szakembereknek fel kell készülniük az átalakulásra, hogy el tudják látni a beszéd-, nyelv- és tanulási zavarral küszködő gyermekek egyre bővülő körét. Az érintettek száma mintegy százezerre tehető, miattuk fontos, hogy az átalakulás gördülékenyen menjen végbe.
A szakmai konferencia átfogó képet igyekszik nyújtani a logopédiai szakszolgálati rendszerről – mondta a rendezvény szervezője, Mosányi Emőke. Nagy kihívás ez, hiszen a szakszolgálati rendszerben a logopédiai ellátás kiemelt szerepet kap, amely az ellátottak nagy számának, illetve az ellátást végzők különleges tudásának köszönhető. „Egyesületünk feladatának tekinti, hogy a változásokhoz alkalmazkodva is fennmaradhassanak a hagyományos, gyakorlatban jól működő logopédiai szakmai értékek. Ezért fontos, hogy a logopédus szakma és az oktatásirányítás közötti párbeszédre lehetőség nyílik ezen a konferencián” – mondta el Mosányi Emőke, Fővárosi Beszédjavító Intézet vezetője.

