Napi hír: Sir David Attenborough-nak akként van 6 milliónál több követője az egyik közösségi médiafelületen – amit egyébként otthagy –, hogy az első bejelentkezését követően kevesebb, mint 5 óra alatt egymillió követője támadt. (A nyitó képen: David Attenborough a csernobili fal előtt)
Pesti hírmorzsa: a magyar fővárosnak a csakugyan tartósan rossz levegője miatt egy civil szervezet tiltakozásképpen nem veszi át a saját műfajában odaítélt elismerést. Magyarország kormánya farral áll a környezetvédelem globális megóvásának nemzetközi kezdeményezéséhez: csupán az esetben hajlik közreműködésre, ha neki (nekünk) korlátozó vállalást aktuálisan nem kell tenni.
A gazdaság lenyomja az ökokörnyezetet, több más szegletben is. Fák (száz)ezrei esnek áldozatul a – nem csak a hatalmat – lebetonozó bornírt igyekezetnek; petíciók, hatáselemzések, helyi népszavazások ritkán érnek el többet szalonreminél.
Amúgy alkotmányos követelmény lenne nálunk, hogy a természet és a környezet védelmének már elért, nem túl dicső szintje nem csökkenhet; minimum a status quo-ra vigyázni alapvető kötelesség volna. Európa demokratikus párt-stuktúrájában az öt nagy irányzat egyik a zöldeké; itthon ellenben a szavakon, s egyes helyi törekvéseken túl identifikálhatatlan a jövő megóvásának a pártos és a pártatlan tevékenysége.
Rémisztő kettősség mutatkozik: egyfelől roppant népszerűség a gondolatok, az igények és a szemléltetés körében, valamint az EU-ban a közös(ségi) politika növekvő számú és súlyú kezdeményezésében. Másfelől, a politikai szereplők fanyalgása és „patópálkodása” szívja el a levegőt a markáns és értékőrző, mégis fenntartható fejlődés elől.
Al Gore amerikai politikus is Kellemetlen igazság 1., és 2. címmel próbálta ráirányítani a figyelmet a környezetünk megóvásának múlhatatlan kötelességére; aztán érkezett Donald Trump elnök, aki úgynevezett alternatív tényekkel, azaz kamu magyarázatokkal és iparági kivételezésekkel próbálta lehazudni ezen a területen is a csillagokat az égről.
Ebben a miliőben számít morális atombombának David Attenborough idei dokumentumfilmje: az Egy élet a bolygónkon. Az atomra utalás nem képzelgés. Csernobil képeit látjuk több ízben a műben, tanulságképpen és figyelmeztetőleg. Mégsem sokkoló tanmesét tár elénk a Mester, hanem egy bölcs ember távlatos megfigyeléseivel és következtetéseivel varázsolja el a nézőt. Szelíden, briliáns összefüggéseket feltárva, okos szellemességgel és pozitív kilátásokat is nyújtva ad képet ősmúltól, jelenről, még lehetséges és kívánatos jövőről. Látja és láttatja Attenborough: minden út, szakasz egy bizonyos pontján túl már nem lehetséges a visszafordulás. Sikerült a mában ezt a pontot felismerni, az emberiségnek elérni, a természettudósnak pedig minderről hű és utat mutató képet is adni. Sehol nem láttam a filmjére 9,1-9,7-nél gyengébb osztályzatot a 10-es skála alapján. Megérdemelten.
Szívem szerint a továbbiakban, ebben a jegyzetben már nem is írott szöveg, hanem 15–20 megrázó kép szerepelne. Ennek jogvédelmi akadályai vannak. A válogatás talán önkényes is lenne, s nem mentené fel a nézőt attól, hogy végig élvezze a felvételeket.
Milyen kulcsmondatok adódnak így? Főként ezek! Ajánlás a neten: „A legendás műsorvezető elmeséli életének és a Föld evolúciójának a történetét, miközben gyászolja az elveszett vadont, és elmondja, hogyan képzeli el a jövőt.” Nem biztos, hogy a 95 éves alkotó hattyúdala ez, de alkalmasint a bakancslistája méltán lehetne.
Akcióban Sir David Attenborough
Mit emelnek ki a mű kapcsán a kivétel nélkül lelkes kommentálók? Ilyeneket: az életmű méltó megkoronázása a film. Csodálatos felvételek láthatók. Fokról-fokra felépített és az átlagember számára is érthetően elmagyarázott történet szól arról, hogyan tesszük tönkre a környezetünket. Szívszorító volt látni némelyik részletet, de szerencsére ez a mű nem esik abba a hibába, mint sok dokumentumfilm, ami sokkolni igyekszik, hogy azáltal az igazát bizonyítsa.
Sir Attenborough nem ostorozza folyamatosan az embereket, nem agresszív és nem akar erőszakkal rávenni semmilyen szélsőséges életviteli változásra: megoldási javaslatot is kínál, ami egyáltalán nem elrugaszkodott vagy megvalósíthatatlan, de hatalmas összefogás és akaraterő kellene hozzá. Egyénileg is sokat tehetünk, de igazán országos vagy inkább „bolygó-szinten” kellene összefogni, és nem a fejünket a homokba dugva megállás nélkül habzsolni, kapzsin venni és elvenni – írja a neten egy férfi.
Megjegyzésként én annyit hozzátennék: progresszívnek és agresszívnak lenni nem ugyanaz. A film időszámvetése a jövőt illetően bizarr. Tűpontos abban, hogy mi volt, van és mi lehetne. Ám, ha ennyire világos, miért az egyhelyben topogás? A politikai, makrogazdasági taktikázás miatt. Erre mondta merő gúnnyal valaki Brüsszelben a szakadároknak: olyanok vagytok, mint a rossz szánhúzó kutyák. Csak nem vagytok annyian, és nem is egy irányba húztok. Ezért!
Egy másik észrevételező szerint: korunk egyik legfontosabb filmje. Sir David Attenborough mindent elmondott ebben, ami fontos.
Aki átérzi ezeknek a súlyát, megnézi a filmjét, utána percekig csak szótlanul fog ülni. Nem is tudok mást ehhez hozzátenni, mindenkinek látnia kell!
Aláírom.
A Mester
Egy élet a bolygónkon (A Life on Our Planet, 2020); 83 perces, angol nyelvű, magyar feliratos dokumentum dráma a Földünk sorsáról. Látható a Netflixen. Főbb alkotói: Sir David Attenborough (a képen), mint témagazda és narrátor, továbbá Allistair Fothergill, Jonathan Hughes, Keith Scholey, Gavin Thurston és Martin Elsbury. – A képek a film különböző nyilvános megjelenítéseiről valók, köszönet értük.