(Írta: Tóth Zsuzsanna) Óhatatlan a párhuzam Mosonyi Aliz Magyarmeséit olvasva, hiszen egyértelműen visszaköszönnek – már akinek vannak, s aki magyar, annak ne lennének? – Örkény egyperceseinek élményei. Igaz, az egy percet nem igen éri el ezen szisszenésnyi szövegeknek időtartama. A rövidségen túl a szerzői nézőpont iróniája és a zabolátlan játékkedv is rímel egymásra a két műben. Habár az olvasói fantázia ezúttal mesét olvasni készül – valójában groteszk kis novellácskákat kap nemzeti önérzetünkről.

Sajnálatosnak érzem, hogy Mosonyi Aliz neve nem cseng annyira ismerősen, mint az érdemei szerint elvárható volna. Jómagam hosszú idő óta megunhatatlannak tartom a szövegeit, kiemelt kedvenceim közé tartozik a Szekrénymesék, a Mesék Budapestről, a Boltosmesék, Az öreg kisasszony autósmeséi – és igen, a Magyarmesék is. (Ezzel fel is soroltam az életmű csaknem felét – de a másik fele sem érdemtelen!)

A keszthelyi születésű írónő, bár jövőre lesz 80 éves, megőrizte gyermeki énjét – ami nagy ajándék –, és ebből adódó elfogulatlan látásmódját. Meséi – bár eleinte inkább gyermekeknek szánta őket – nagyon is élvezhetőek érettebb fővel, az utóbbiak pedig, különösen a Magyarmesék egyre inkább szólnak hozzánk, felnőttekhez. A második kiadás formásan kicsi a Magvető Zsebkönyvtár tagjaként – mint egy notesz, amibe fontos dolgokat ír az ember –, és ezúttal Medve Zsuzsi rajzai, fura fekete-fehér figurái teszik teljessé (ezek jelentek meg a 2011-i kiadásban is).

Milyenek ezek a mini novellácskák? – kérdezhetné, aki nem ismeri őket. Eleinte biztosan furának találja őket a gyanútlan olvasó. De ha rákap az ízére, erre a különleges, fanyar, ámde rejtett édességeket, telített utóhatásokat kínáló zamatra, merem ígérni, hogy nagyobb mennyiségben is kívánni fogja. Még akkor is, ha néha a fogunkba ragad egy-egy darabocska – ragacsos karamella…

A Magyarmesék élvezetéhez kell némi önironikus hajlam is. Mert a tükör, amibe pillantunk, nem kíméletes, és egyáltalán nem azt mutatja, amit látni szeretnénk. Mégis jót tesz, ha szemlélődünk, rá-ráismervén a hibáinkra. Szívem szerint most a korábbi könyvekből is idéznék erre példákat, de maradjunk a Magyarmeséknél. Tegye a szívére a kezét, aki nem lát egy egész nemzetet például az alábbi szöveg mögött:

„Volt egyszer egy jósnő, aki mindent látott, a múltat és a jövőt, látott előre is meg hátra is, és volt egy nagy ceruzája, azzal írta le a jóslatait, nem kellett radírozni soha semmit, amit leírt, az úgy volt. Mindenki hozzá ment, őt kérdezte, és így a magyarok is elmentek egyszer hozzá. Ő megnézte őket, aztán fogta a ceruzáját, és leírta nekik a múltjukat, a jövőjüket és még egy tortareceptet is. Ezt ingyen adom hozzá, mondta. Legalább egyetek egy jót.”

Mosonyi Aliz fontos dolgokról ír, önismeretre tanít, belső kalandozásokra invitál bennünket és sok-sok játékra. Egyszerű mondataiban az őt egyre jobban megismerő olvasó az irónián és humoron túl sok finomságot, költőiséget fedez fel, alapos élet- és emberismeretet, ami olykor bizony szomorú is. Mégis, annyit mondhatok, nem bánják meg! Olvassanak Mosonyi Alizt, jelen esetben főleg a Magyarmeséket. De ha tehetik, nézzenek bele más alkotásaiba is. Ne legyenek kizárólag „magyarok”.

„Volt egyszer egy rádió, ez egy reggel a világ összes nyelvén bemondta, hogy Szégyelljetek magatokat. Meghallotta ezt a világ összes embere, és mind elszégyellte magát. Csak a magyarok nem, ők gyorsan kikapcsolták a rádiót.”

A szerzőről egy mondatban: Mosonyi Aliz (a képen) 1944-ben született Keszthelyen, író, újságíró, dramaturg. 1973 óta publikál gyerekkönyveket, írt színpadi műveket, rádiójátékokat, animációs filmforgatókönyveket is.

Mosonyi Aliz: Magyarmesék, Medve Zsuzsi rajzaival. Magvető Zsebkönyvtár sorozat. Magvető Kiadó, Budapest, 2023. 200 oldal, ISBN 978 963 144 3141. E-könyv változat: ISBN 978 963 142 9749.