„Az élet szép… tenéked magyarázzam?”
(Heltai Jenő)

1871. augusztus 11-én született Heltai (Herzl) Jenő író, költő, újságíró, producer, dramaturg.
      A Bölcs. Hegedűs Géza nevezte így. Szabadság című verse kötelező, kívülről. Úgy értem, belülről kötelező, és kívülről kell tudni. Liberális Miatyánk, hétköznapi zsoltár.
      Tudd meg : szabad csak az, akit
      Szó nem butít, fény nem vakít,
      Se rang, se kincs nem veszteget meg,
      Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
      A látszatot lenézi, meg nem óvja,
      Nincs letagadni, titkolni valója.
      Tudd meg : szabad csak az, kinek
      Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
      Aki üres jelszókat nem visít,
      Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
      Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
      Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
      Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
      Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
      Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
      S embernek nézi azt is aki pőre.
      Tudd meg : szabad csak az, aki
      Ha neve nincs is, mégis valaki,
      Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
      Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
      Van mindene, ha nincs is semmije,
      Mert nem szorul rá soha senkire.
      Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
      Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
      Vállalja azt, amit jó társa vállal,
      És győzi szívvel, győzi vállal.
      Helyét megállja mindég, mindenütt,
      Többször cirógat, mint ahányszor üt,
      De megmutatja olykor, hogy van ökle….
      Szabad akar maradni mindörökre.
      Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
      Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
      Tudd meg : szabad csak az,
      Aki oly áhítattal mondja ki,
      Mint Istenének szent nevét a jó pap.
      Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
      Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
      És lelki béklyó többé nem szorít.
      Hiába őrzi porkoláb s lakat,
      Az sose rab, ki lélekben szabad.
      Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
      Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
      Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
      Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
      Ott van csupán, ahol szavát megértve
      Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
      De nem azért dúlt érte harc,
      Hogy azt csináld, amit akarsz,
      S mindazt, miért más robotolt,
      Magad javára letarold,
      Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
      A szabadság nem perzsavásár.
      Nem a te árud. Milliók kincse az,
      Mint a reménység, napsugár, tavasz,
      Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
      Ráönti illatát a szomjazó világra,
      Hogy abból jótestvéri jusson
      Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
      Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
      Nincs még szabadság, éget még a seb.
      Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
      Te sem vagy még szabad, te is csak…
      Gyáva rab vagy.

„A háború harmincnegyedik hónapjában Karmel Péter mérnök és százados örökre elbúcsúzott a harctértől és attól a rengeteg levegőtől, amelyet a jó Isten repülőgépek számára a harcterek fölé teremtett. Aránylag elég jó állapotban volt, néha érezte csak, hogy agyában – megőrült hangyaboly? részeg méhkas? – valami nyüzsög és zúg. Ezt a zúgást azonban mindannyiszor túlharsogta egy korholó érdes hang, osztályfőnökének és német professzorának, dr. Szebeni Virgilnek a hangja: – Karmel, már megint nem hoztad el a balkarodat! Ez az igazságtalan szemrehányás fájt neki: mentegetőzni szeretett volna, igazolni magát, hogy nem hanyagságán múlt a dolog, szívesen elhozta volna, mint a többi diák, de nem hozhatta el, mert Galíciában hagyta, a tábori kórházban. De azután eszébe jutott, hogy minden mentegetőzés hiábavaló és fölösleges, hiszen régen elvégezte már az iskolát és Szebeni professzor úr is régen meghalt már, sok évvel a háború előtt. Miért hallja mégis a hangját?”
(Heltai Jenő: Álmokháza, részlet)

Heltai Jenő
MOZI
Vászon. Homály. Rikoltó hirdetések.
Muzsika. Híradó. A film pereg.
Lóverseny. Autók. Pisze flapperek.
Gengszter. Detektív. A lyoni érsek.
New-yorki árvaház, ezer gyerek.
Az angol flotta. Chaplin: bölcs csavargó.
Mélyhangú, álomszőke Greta Garbo.
Hold. Víz ezüstje. Hervadó berek.
Micky egér. És hűvös mese-szőnyeg,
Mely úttalan útján a levegőnek
Bagdad fölé röpíti utasát.
Könny. Kacagás. Mint happy-end, a Végzet.
Egy centiméter igazi költészet
És háromezer méter butaság.+

A Estike bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az európai terv elutasította azt az orosz ajánlatot, amely a tűzszünetért cserébe az ukrán kézen lévő Donyeck megye egyes részeinek átadását kérte volna. Az ukrajnai békéhez vezető utat nem lehet Ukrajna nélkül kijelölni” – áll az Egyesült Királyság, Francia-, Olasz-, Német-, Lengyel-, Finnország és az Európai Bizottság vezetői által kiadott közös nyilatkozatban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, attól tartva, hogy Ukrajnát nem hívják meg a saját béketárgyalásaira, kijelentette: minden, Kijev részvétele nélkül született megállapodás „halott döntésnek” minősülne. Ukrajna alkotmányában rögzített területi integritása nem lehet tárgyalási alap – jelentett ki szombaton az ukrán elnök, miután Donald Trump péntekre virradóra részleteket árult el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozójáról.

Trump még előtte azt javasolta, hogy kezdetként csak Putyinnal találkoznék, és az újságíróknak azt mondta, tervei szerint „Oroszországgal kezdi”. Az amerikai elnök ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte „van esély” egy háromoldalú találkozó megszervezésére is, amelyen Putyin és Zelenszkij is részt venne.

Nem világos, hogy Putyin ebbe beleegyeznék-e – több alkalmat is visszautasított a közvetlen tárgyalásra, és a két vezető nem találkozott személyesen azóta, hogy Putyin több mint három éve teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen.

A Ukrajna és Európa visszautasítja Putyin tűzszüneti javaslatát bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A leállásból azóta politikai vita is kerekedett, Magyar Péter, a Tisza párt elnöke üzent Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárnak. „Egy napja nem működik a receptek kiváltásához is szükséges EESZT-rendszer. És tegnap szinte a teljes online közigazgatás leállt, rengeteg embernek és cégnek okozva nem kis kellemetlenséget” – foglalta össze Facebook oldalán azt a helyzetet Magyar Péter, melyet elsőként a HVG írt meg. Magyar szerint „eközben a kormány lapít, semmilyen tájékoztatást nem ad. Pont úgy, ahogy a mentésirányítás korábbi összeomlásakor tette”. Takács válaszában úgy fogalmazott, hogy Magyar „nem tett semmit” az ügyben, majd hozzátette: „Amúgy te miért nem teszel semmit? Miért nem szaladsz be a NISZ-hez és viszel magaddal két elosztókábelt?”.

Takács Péter pár órával később Facebook oldalán azt írta: a probléma oka, hogy az elektronikus közigazgatás hardvereleme is elromlott pénteken kora délután. A szakemberek felvették a kapcsolatot a termékeket gyártó nemzetközi céggel is, és eszközhibát azonosítottak, aminek az elhárítását haladéktalanul megkezdték.

„Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), illetve a hozzá kapcsolódó receptek kiváltása nem működik. Gyakorlatban az EESZT legfontosabb feladata a felhőalapú receptkiváltás és a betegdokumentumok tárolása. Ezek most, sajnos, nem elérhetők. Takács szerint az EESZT működésáben 2017 óta először fordul elő olyan technikai hiba, amely ilyen hosszú leállást okozott.

A Az egészségügyi államtitkár: „az EESZT, sajnos, most nem működik” – legyen a recept papíron bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Céges vacsora volt – sok évvel ezelőtt -, azoknak a céges buliknak az egyike, amikor a kollégák szokás szerint valamivel többet isznak, mint kellene, és ennek köszönhetően sokkal többet mondanak el magukról, mint tanácsos. Persze ki törődik akkor ezzel… Holnap már mindenki szánja-bánja, de akkor már késő lesz. A kis privát titkok addigra már közszájon forognak.

Az idő éjfélen túl járt, a hangulat az elfogyasztott italok hatására elég emelkedett volt ahhoz, hogy valaki bedobja a szokásos ötletet. Emberek, meséljünk történeteket! Márpedig ezt a felhívást a mi szakmánkban nem lehet megúszni. Heten üljük körül az asztalt, heten, mint a gonoszok. Mindenkinek sebesen kezd járni az agya, mert mámor ide vagy oda, itt hamarosan ki kell állni a többiek elé egy történettel, és senki sem akar leégni. Persze egy tréner még fél tucat gyomorerősítő után sem bújik ki a bőréből. Kollégám, Imre szép szabályosan ki is tűzi a feladatot.

Egy történetet fogunk megosztani egymással, amelynek a címe: Emlékezetes kalandom. Keressetek olyan saját történetet, amely veletek esett meg! Legyen tanulságos és érdekes. Ne feledkezzetek meg a figyelemfelkeltő kezdésről meg a hatásos zárásról sem. Végezetül, az időhatár maximum öt perc. A legjobb történetet egy üveg pezsgővel jutalmazzuk.

A kocka elvetve, feladat kitűzve. Ilyenkor már csak a szokásos kérdés van hátra, ami nem is késik sokáig: ki szeretné elkezdeni? Én nem, az biztos. Általában nem bírok magammal, és nyomulok, hogy kezdőember lehessek. Most bezzeg lapítok, mint nyuszi a fűben. Amíg nem tudom, miről fogok beszélni, addig nem jelentkezem. Melyik történetemet vegyem elő, hogy ütős legyen, ugyanakkor ne blamáljam magam túlságosan? Kattognak a kerekek a fejemben, mint a motolla, és a központi számítógép pillanatok alatt kidobja a megfelelő címet: Zbysekkel a varsói pályaudvaron. Innentől fejem se fáj. Nyugodtan figyelem az eseményeket.

Tehát, ki fogja elkezdeni? – érdeklődik Imi. – Nos, ha senki sem jelentkezik, akkor kezdjük, mondjuk, balról. Zsolti, tiéd a szó. Tessék!

Zsoltinak hamarjában egy horvát tengerparti történet jut az eszébe. Röviden, három percben meg is osztja velünk, de nem tesz különösebb hatást vele senkire. A történetmesélő nagyágyúk persze még ez után következnek. De már nem figyelek rájuk.

Fejben szerkesztek. Lássuk szép sorjában! A cím megvan, de mi legyen a hatásos, figyelemfelkeltő kezdés? Jó, indítsunk egy kérdéssel. Mi a közös bennem és Radnóti Miklósban, a költőben? Az, hogy mindkettőnket azonos ok miatt kísérték be egykor a rendőrségre. Közszeméremsértését, pontosabban csókolózásért nyilvános helyen. Hogy Radnóti kivel és hol csókolózott, arról fogalmam sincs, de valamikor a II. világháború kitörése előtt történhetett.

Engem egy lengyel rendőr gyűjtött be a varsói főpályaudvar mellől, egy Zbysek nevű lengyel fiúval együtt, a hetvenes évek végén. Tettestársamat előző nap ismertem meg a vonaton. Ezzel megvolna a figyelemkeltő kezdés. Ami úgy fogja meg a hallgatóság figyelmét, mint a horog a halacskát.
Jó, a halacska ott ficánkol a horgon, most következik a történet elmesélése, amit alsó tagozatban fogalmazás órán tárgyalásnak neveztünk. Szép fokozatosan, lassan indítunk, majd eljutunk a csattanóhoz. Lássuk tehát, mi történt!

Vonattal utaztunk a fiúmmal – akivel már évek óta együtt jártunk – Budapestről Lengyelországba, Gdanskba, a Balti tengerhez. Belegondolok, és kiráz a hideg. Ilyesmire is csak fiatalon vállalkozik az ember. Ma már eszembe se jutna ilyen hosszú vonatozás. Először Prágába mentünk. Ott nézelődtünk pár napot, aztán felkapaszkodtunk egy vonatra Varsó felé. Varsóban újra átszálltunk, és reménytelenül hosszú utazás után megérkeztünk az Balti-tengerhez. Jó, ugorjunk, nem ez a lényeg…

Szóval, utazunk a fiúmmal Varsó felé, kényelmesen elterpeszkedünk a nyolcszemélyes kupéban. Próbálunk aludni. Egyszer csak megérkezünk Czestochowába. Ott ostrom alá kerül a vonat. Tömegek akarnak felszállni. Sajnos sikerül nekik. A mi kupénkba is rögtön betelepszik hat lengyel fiatal, fiúk, lányok vegyesen. A fiúm nem túl boldog tőlük. Behúzódik az ablakhoz szunyókálni.

Eleinte én sem vagyok lelkes, de aztán gimnáziumi orosz- és angoltudásomat elővéve szóba elegyedem a lengyelekkel. Megkérdezem, hol voltak, mit csináltak. Kiderül, hogy katolikus zarándokok; a czestochowai búcsúra jöttek, meglátogatták a pálos kolostor csodatévő fekete Szűz Máriáját. Most meg mennek haza: ki ide, ki oda. A velem szemben ülő fiú viszi a szót. Szőke, kék szemű, napbarnított, mosolygós fiú. Lassan mindenki elpilled, és dialógussá alakul a beszélgetés. Bemutatkozunk. Megtudom, hogy Zbysek a neve, és ez a Zbigniew rövid változata. – Tudod, úgy hívnak, mint a híres színészt Cybulskit -magyarázza. Ja, Hamu és gyémánt, ugrik be hirtelen a régi Vajda film.

Iszonyú meleg van. Megkérdezi, átcserélheti-e itt a pólóját. – Persze – mondom közömbösen. Lekapja magáról átizzadt felsőjét, és ott ül előttem félmeztelenül. Ezen a ponton vesztem el. Láthatja rajtam, hogy bennem szakad a lélegzet. Rettentően élvezi a helyzetet. Kínos lassúsággal húzza fel a tiszta pólóját. Ott ül előttem teljes szépségében, barnaságában, és nem nyúlhatok hozzá. Csak a szememmel falom fel. Nézek rá, mint pék kutyája a meleg kiflire. Ő meg elneveti magát. Tiszta sor, hogy tetszik nekem.
Valahogy megérkezünk Varsóba, úgy éjfél körül. Mondja, hogy csak hajnalban indul a vonatja haza Wroclawba. Elköszönünk; mindenki megy a maga útján tovább. Mi a fiúmmal Gdansk felé vennénk az irányt, de a vonatunk nekünk is csak órák múlva, hajnalban indul.

A fiúm beviszi a csomagjainkat a váróterembe, és azt mondja, ő most aludni fog, ameddig lehet, majd keltsem fel. Jó mondom, én kicsit körülnézek. Nem vagyok álmos. Csak nézelődöm jobbra-balra. Persze Zbyseket keresi a tekintetem. Aztán elindulok, egyre gyorsabban lépegetek, végül már szaladok, rohanok. Végül a varsói főpályaudvar nagy előcsarnokában belefutok egyesesen Zbysek karjaiba.

Filmezni kellett volna a jelenetet, de Andrzej Vajda és stábja nem volt éppen ott. Pedig milyen jól mutatott volna lelassítva, ahogy mi ketten, mint két őrült, vakon, megszállottan keressük egymást! A drámai csúcspont az lett volna, amikor összefutunk, szinte összecsattanunk az állomás közepén. Aztán közelkép jöhetett volna a csókról, szép hosszan kitartva. A nézők biztos elérzékenyültek volna rajta. Hát, nálunk a csók elmaradt. Mi csak néztünk elámulva egymásra. El se hittük, hogy megint együtt vagyunk.

Te, te mit keresel itt? – kérdeztem, dadogva a meglepetéstől.

Téged – hangzott a válasz. – És te? – fordított rögtön a társalgás irányán.

Én meg téged – vágom rá habozás nélkül.

Kézen fogtuk egymást, és csak egy célunk volt: végre megfogni, megérinteni a másikat. Kimentünk az állomás melletti parkba. Ott egymásnak estünk, és elkezdtünk ölelkezni, csókolózni. Mint az őrültek, úgy tapadtunk egymásra, mintha élet-halál kérdés lett volna belépni egymás energiakörébe, és összekapcsolódni. Egyesülni, összeolvadni vágytunk. De nem volt más, csak csók és ölelés. Hangsúlyozom: csak ennyi, és semmi más.

Nem tudom, hogy öt vagy tíz percig tarthatott, de egyszer csak valaki megkocogtatta a vállunkat. Egy rendőr volt. Rögtön megkérdezte, hogy mit csinálunk mi itt. Eleinte nem vettük komolyan, mondtuk, hogy láthatja, csókolózunk. A következő mondata az volt, hogy igazoljuk magunkat. Zbyseknél ott voltak a papírjai, de az én útlevelem a fiúm táskájában volt, aki ekkor már édesen aludt a váróteremben.
Bekísért minket az állomás rendőrőrsére, és szabályos vallatásnak vetett bennünket alá. Záporoztak ránk a kérdések. – Milyen kapcsolat van közöttünk? Hol találkoztunk? Mióta ismerjük egymást? – Mintha ki tudja, milyen bűnt követtünk volna el. Akkor sem lehetett volna szigorúbb, ha szeretkezésen kap bennünket a bokrok alatt, de nem erről volt szó. Ez ma már nem történhetne meg, de akkor és ott megtörtént.

A mi szép, szerelmes egymásra találásunk úgy ért véget, hogy a szabálysértésről jegyzőkönyvet vett fel a rendőr. A nyilvános helyen való csókolózás akkoriban közszeméremsértésnek számított Lengyelországban. Hogy ez éjjel történt, és szemtanú a hivatalos közegen kívül nem volt, az egyáltalán nem számított. Aláíratta velünk a jegyzőkönyvet. Aztán Zbyseknek azt mondta, hogy tűnjön el. Ő el is iszkolt azonnal. Nem haragudtam érte. Én a nyaralás után hazautazom, de ő itt marad. Neki kényelmetlenebb az egész ügy, gondoltam.

Hogy én se legyek túl vidám, engem meg elvezetett a biztos úr a váróterembe, és szabályosan átadott az ott szundikáló fiúmnak. Szerencsére ő nem beszélt semmiféle idegen nyelven. De nem volt hülye. Magyarázhattam, hogy miért is kísért engem rendőr az éjszaka közepén vissza hozzá! Ja, és hogy miért igazoltatott…

Ennyi a történet. Illetve még hozzá tartozik, hogy azon a régi céges bulin, ahogy a trénerek nagykönyvében meg van írva, szépen kikanyarítottam a sztori végét, vagy ahogy mi mondjuk, magasan zártam. Így a kollégák szavazatai alapján első lettem a történetmesélési versenyen. Megnyertem az üveg pezsgőt, amit a társaság perceken belül meg is ivott az egészségemre. Néha elképzelem, talán még ma is van Lengyelországban, valahol egy rendőrségi irattárban egy dokumentum, amely azt tanúsítja, hogy lengyel-magyar könnyen barátkozik, és gátlástalanul csókolózik pár órás ismeretség után. Különösen, ha fiatal és hajtja a vére. Istenem, hol vagy, hol lehetsz, Zbysek? 

A Zbysekkel a varsói pályaudvaron bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A találkozó bejelentése néhány órával azután történt, hogy Trump jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy Ukrajna bizonyos területeket átadjon Oroszországnak a háború lezárása végett. „Olyan területekről van szó, amelyekért három és fél éve folyik a harc, és sok orosz és ukrán vesztette életét” – mondta az amerikai elnök pénteken a Fehér Házban. „Ez nagyon bonyolult. Lesz, amit visszakapunk, lesz, amit cserélünk. Területcsere lesz, mindkét fél javára.”

Trump nem részletezte, pontosan milyen megállapodásra gondol. A CBS News, az amerikai közszolgálati BBC-partner csatorna azonban – bennfentes forrásokra hivatkozva – ezt írja: a Fehér Ház igyekszik meggyőzni az európai vezetőket egy olyan egyezségről, amelynek értelmében Oroszország megkapná a teljes Donbász régiót és megtartaná a Krímet, viszont feladná a részben megszállt Herszon és Zaporizzsja megyét.

A The Wall Street Journal értesülései szerint Putyin egy ehhez hasonló javaslatot tett Trump különmegbízottjának, Steve Witkoffnak egy nemrég Moszkvában tartott találkozón. Nem világos azonban, hogy Ukrajna vagy európai szövetségesei hajlandóak lennének-e elfogadni egy ilyen alkut, tekintettel arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Putyin álláspontja a béke feltételeiről továbbra is messze áll egymástól. Zelenszkij többször is egyértelműen kijelentette: nem fogad el semmilyen előfeltételt, amely területi engedményeket tartalmaz.

Egy magas rangú fehér házi tisztviselő a CBS-nek elmondta: a jövő pénteki találkozó részletei még változhatnak, és az sem kizárt, hogy Zelenszkij valamilyen formában bekapcsolódik az egyeztetésekbe.

Az orosz–ukrán háború 2022. február 24-én kezdődött, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. A Kreml hivatalosan „különleges katonai műveletnek” nevezte a támadást, amelynek céljaként először „Ukrajna demilitarizálását és nácitlanítását” hirdette meg. Azóta a harcok az ország keleti és déli részein összpontosultak, a frontvonal többször is módosult, de egyik fél sem tudott döntő áttörést elérni.

Jelenleg Oroszország Ukrajna területének körülbelül ötödét tartja megszállás alatt, beleértve a 2014-ben annektált Krímet, valamint a Donbász nagy részét, Herszon és Zaporizzsja egyes területeit. Az ukrán hadsereg 2022 őszén és 2023 nyarán több sikeres ellentámadást hajtott végre, azonban a 2024–25-i hadműveletek nem vezettek jelentős területi nyereséghez.

A háború következtében több százezer katona és civil halt meg vagy sebesült meg, milliók kényszerültek menekülésre, és Ukrajna infrastruktúrájának nagy része – köztük energetikai hálózatok, hidak, kórházak – súlyosan megsérült. A nemzetközi közösség erőteljesen megosztott a béke feltételeiről: a nyugati szövetségesek többsége támogatja Ukrajna területi integritását, egyes országok nyitottabbak lehetnek kompromisszumos rendezésre. Az alaszkai Trump–Putyin-találkozó fordulópont is lehet a konfliktus történetében – vagy újabb fejezet kezdete a hosszan elhúzódó, véres háborúban.

A Trump–Putyin-találkozó lesz Alaszkában bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Izrael biztonsági kabinetje jóváhagyta Gáza város és az egész övezet megszállását. A döntés maga nyomást gyakorol a Hamászra, és üzenet azoknak is, akik a palesztin állam elismerését ígérik.

Irán újabb figyelmeztetést adott ki a nukleáris tárgyalásokkal kapcsolatban, mondván, hogy nem szándékozik nyomás alatt visszatérni. Ha a tárgyalások nem folytatódnak, nő a további katonai akciók esélye.

Az Egyesült Államok 50 millió dolláros jutalmat ajánlott fel azoknak, akik információval segítik Nicolás Maduro venezuelai elnök letartóztatását. Mauro állítólag együttműködött olyan bűnszervezetekkel, mint a Tren de Aragua és a Sinaloa kartell.

Japán felkészül, hogy ellensúlyozza Kína növekvő fenyegetését saját szigetei és Tajvan ellen. Megérkezett az első három F-35-ös vadászgép, amely japán repülőgép-hordozókon üzemel.

Trump újabb Nobel-békedíj jelölést kapott – ezúttal Hun Manet kambodzsai miniszterelnök jelölte, a Thaifölddel való konfliktus leállításában játszott szerepéért.

A Világpolitika – este bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Az Inskit Group kutatói most több aktív infrastruktúrát is azonosítottak, amely a kártevő terjesztésére alkalmas – köztük egyet, amelyet nagy valószínűséggel magyar megrendelő irányít. A Candiru kémszoftverének magyar használatáról már korábban is jelentek meg hírek. A kanadai Citizen Lab kutatói 2021-2023 között szintén azonosítottak magyarországi Candiru-nyomokat, 2024-ben pedig Daniel Freund, egy Orbán-kritikus német zöldpárti politikus állt a nyilvánosság elé gyanújával, miszerint Magyarország próbálta feltörni a számítógépét a Candiru segítségével.

Panyi Szabolcs röviden összefoglalta a friss jelentés lényegét: az egyes klaszterként („Cluster 1”) jelölt infrastruktúra legalább 2019 óta aktív, és egy magyarországi statikus IP-címen keresztül, valamint külföldi virtuális szerverek közbeiktatásával működik. Ez az IP-tartomány már korábban is feltűnt egy másik (a jelentésben meg nem nevezett) kémprogram telepítésével összefüggésben, és kapcsolatban áll a Candiruhoz nagy valószínűséggel köthető infrastruktúrával. Az elmúlt tizenkét hónapban az Insikt Group több, áldozatokkal közvetlen kapcsolatban álló szervert azonosított, amelyek az 1-es (vagyis magyarországi felhasználó által működtetett) klaszterhez köthetők, és amelyek közül sok még a jelen jelentés készítésekor is aktív volt. Röviden: a Candiru kémszoftverét 2019-től jó eséllyel napjainkig használja Magyarország.

A DevilsTongue nem hétköznapi kémszoftver: moduláris felépítésű, Windows rendszeren fut, és képes elrejtőzni a számítógép legmélyebb rétegeiben, ahol már az operációs rendszer alapfolyamatai zajlanak. Láthatatlanul térképezi fel a teljes gépet, lemásolja a rajta lévő adatokat, megszerzi a böngészőkben tárolt jelszavakat, előzményeket, sütiket, és hozzáfér a titkosított üzenetküldő alkalmazások – például a Signal asztali változata – teljes üzenetarchívumához.

A támadók ezekkel az adatokkal úgy tudnak belépni a célpont fiókjaiba, mintha maguk lennének a felhasználók. A kód úgy van megírva, hogy a memóriában fusson, ezzel is nehezítve a nyomok felfedezését, és a rendszer újraindítása után is aktív maradjon. A program egyik legveszélyesebb funkciója a „remote shell”, amellyel a támadó teljes hozzáférést kap a fertőzött géphez: nemcsak adatokat tölthet le, hanem új fájlokat is feltölthet, akár olyat is, ami később terhelő bizonyítékként használható az áldozat ellen. A DevilsTongue valós időben képes figyelni a felhasználó tevékenységét, jelszavakat lopni és részletes naplókat készíteni minden mozzanatról. A bejutási módszerek között szerepel személyre szabott adathalász e-mail, fertőzött Word- vagy PDF-fájl, feltört weboldalak vagy akár hirdetéseken keresztüli, láthatatlan telepítés is.

A Candiru árképzése is sokatmondó: egy korábbi, nyilvánosságra került ajánlat szerint az alapcsomag 16 millió euró (kb. 6,3 milliárd forint) 10 célpont megfigyelésére, a bővítések és extra funkciók viszont további milliókba kerülnek. Az ügyfelek további 1,5 millió euróért még 15 eszköz megfigyelésére kapnak lehetőséget, valamint engedélyt egy újabb ország területén való alkalmazásra; 5,5 millió euróért pedig további 25 eszköz megfigyelését és öt újabb országban való működést biztosítanak számukra. Egy másik, 1,5 millió eurós frissítés pedig a fent említett „remote shell” funkciót teszi elérhetővé, amely teljes hozzáférést biztosít a megfertőzött eszközökhöz – és lehetőséget ad fájlok feltöltésére vagy akár terhelő tartalmak elhelyezésére is.

A jelentés szerint a szoftver használatát ugyan földrajzilag korlátozzák, de a kutatók több alkalommal is bizonyították, hogy ezeket a korlátozásokat a gyakorlatban átlépték. És hogy kik lehetnek a potenciális célpontok? A jelentés szerint a telepítésenkénti magas költség miatt különösen veszélyeztetettek azok a személyek, akik magas hírszerzési értékkel bírnak: például politikusok, üzleti vezetők vagy más, érzékeny pozícióban dolgozó személyek.

A Candiru lehetséges magyarországi használata 2024-ben került reflektorfénybe, amikor Daniel Freund, a Zöldek német EP-képviselője – Orbán Viktor egyik legélesebb kritikusa – célzott adathalász-támadásról számolt be. Egy ukrán diáklány nevében kapott meghívót egy nem létező szemináriumra, a mellékelt link pedig nagy valószínűséggel a Candiru kártevőjét próbálta telepíteni. Freund szerint a támadás mögött Magyarország állhatott.

A Candiru kémszoftverét természetesen nem csak a magyar kormány használhatja. Az Insikt Group kutatói összesen nyolc különálló klasztert azonosítottak. Öt esetében nagy valószínűséggel megállapítható, hogy jelenleg is aktívak – ide tartoznak a Magyarországhoz és Szaúd-Arábiához köthető klaszterek. Egy további klaszter, amely nagy valószínűséggel egy indonéziai ügyfélhez kapcsolódik, 2024 novemberéig működött, míg két, Azerbajdzsánhoz köthető klaszter státusza (hogy vajon még aktív-e) bizonytalan.

Nem meglepő módon nagy átfedés van a most felfedezett Candiru-felhasználók és a Pegasus izraeli kémszoftver egykori felhasználói között – a 2021-es Pegasus Projekt nemzetközi nyomozás, melyben a Direkt36 vett rész Magyarországról, a szaúdi, azeri és magyar kémszoftveres megfigyelésekről is számtalan cikket közölt.
https://www.facebook.com/panyiszabolcs/posts/pfbid02U6GaMR5x8rvk9c491p4GiJ6bDbbvhT1iY4ENWkfqnXGKycmL7DjYTtxRdAosww2Al

A kép egy másik kémszoftver bevetéséhez kapcsolódik, akkor újságírók ellen is használták

A Ismét egy izraeli kémszoftver magyarországi használatára találtak bizonyítékokat bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

«Erzsébet arcvonásai simák („pedig nem kevés megpróbáltatás ért az életben”), ápolt kontyában még mutatóban sincs más, mint sötétbarna, majdnem fekete hajszál („más talán már rég megőszült volna a sok gondtól, amit a vállamra vettem-raktak”), termete ma is sudár. Thuránszky Tihamérné Gaál Erzsébet életének legnagyobb élménye, hogy ő lehetett a Gellért-hegyi felszabadulási emlékmű, a szabadságszobor főalakjának, az olajágat tartó Géniusznak a modellje. „A szabadság eszméje, a szabadság iránti vágy kortalan. Talán ezért is érzem magam mindmáig fiatalnak.”

Thuránszky Erzsébet (legszívesebben így írja-használja a nevét) negyvenkét esztendei munka után vonult nyugalomba. A Soproni Állami Szanatórium – volt munkahelye és ma is otthona – meg lánya békásmegyeri lakása között osztja meg napjait. Három oklevelet is szerzett pályafutásának aktív szakaszában az egészségügyben. A háború utolsó éveiben az 527. számú hadikórház mütősnővére volt. Szerencsés véletlen, a sors kiszámíthatatlan kegye segítette Erzsébetet: a Nyugatra vezényelt hadikórház itthon maradt („az utolsó pillanatban sikerült lelépnem”) műtősnővére őrségi falujában, Viszákon várta meg a felszabadulást, így beszél élete legnagyobb élményéről:

„Pestre rendeltek negyvenöt októberének első napjaiban, az akkori Fiumei (ma Mező Imre) úti OTI-ba, az igazoló bizottság elé. A Thököly út–Dózsa György út sarkán vártam a 21-es villamosra, amikor éreztem, hogy valaki nagyon figyel. Egy idős, jó hatvanas férfi nézett kitartóan, majd hozzám lépett, megszólított. Elmondta, hogy szobrász, Kisfaludi Stróbl Zsigmondnak hívják, és már hónapok óta engem keres. Zavarban voltam, hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Tovább beszélt: nagy feladatot kapott a kormányzattól, a magyar szabadság szobrának a megalkotását bízták rá és végre megtalálta bennem a főalak modelljét. Egy szép testtartású, arányos termetű, tiszta tekintetű nőt álmodott meg a szoborcsoport fölé – magyarázta lelkesen a mester –, akiből sugárzik a magyar nép megoltalmazására képes belső erő, és aki egyúttal az élet folytonosságának a megtestesítője is, mivel nő.”

Erzsébet nővér elvállalta a modellszerepet, Kisfaludi Stróbl Zsigmond műtermében nem egyszer megfordult Vorosilov marsall, az akkori kormány és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság több tagja, tisztségviselője, miközben a szobortanulmány készült. „Nem volt könnyű feladat; a mester hosszasan magyarázta művészi elképzeléseit, majd napokon keresztül föltartott kézzel, az alkotó által elképzelt arckifejezéssel álldogáltam…

Kisfaludi Stróbl Zsigmond 1969-ben megjelent életrajzi művében így ír a Gellérthegyi emlékmű születéséről: „…hatalmas munka volt, több mint másfél esztendeig dolgoztam rajta. A tizenhárom méter magas Géniusz szobrát igyekeztem a lehető legegyszerűbben megoldani, hogy fájdalmas, de egyúttal meghatott mozdulattal emelje a dicsőség pálmáját a hősi halált halt szovjet katonák emléke fölé. Előtte a szovjet katona hatméteres bronzalakja, kezében zászlóval, arcán a győztes nyugodt, öntudatos kifejezése. A talapzaton elhelyezett, fáklyával rohanó ifjúban jelképesen a fényt, a világosságot, a szabadság eszméjét, a másik küzdő alakjában a fasizmus fölött aratott diadalt akartam kifejezni. A két oldalra szánt domborművön a szovjet–magyar találkozást és a lendületes országépítést ábrázoltam, míg a hátul elhelyezett katona a hősi halált halt bajtarsainak porai felett áll őrt.”

– Nem lehettem ott az emlékmű avatásán 1947. április 4-én – mondja. – Csak jóval később pillanthattam meg magamat a Gellért-hegy ormán. Igazából csak madártávlatból érvényesül ez a monumentális alkotás… – Modellségem az évtizedek alatt nagyszerű barátságokkal, kedves ismeretségek egész sorával ajándékozott meg. Itthoni és külföldi tankönyvekben írtak az emlékműről és keletkezéséről. Találkozhattam Vaszilij Mihajlovics Golovcovval, azzal a szovjet katonával, aki a mellékalakhoz állt modellt, és néhány nagyszerű szovjet asszonnyal: Osztapenko kapitány özvegyével, Olga Lepesinszkájával, Valentyina Tyereskovával. Büszke vagyok arra, hogy egy parlamenti fogadáson Kun Béláné mellett ülhettem, szót válthattam vele. Szovjet és magyar iskolák, úttörőcsapatok a levelezőim ma is; megtanultam oroszul, hogy válaszolhassak a kedves sorokra. A másik mellékalak, egy kedves, fiatal ír katona annyira belém szeretett, hogy feleségül kért, magával vitt volna. Itthon maradtam. Férjem négy éve hunyt el, agrármérnök volt.

Kisfaludi Stróbl Zsigmonddal az élete végéig ápolta kapcsolatait a Thuránszky család. Erzsébet lányának keresztapja volt a mester, ő figyelt föl a kislány rajztehetségére, színérzékére és javasolta, hogy a képzőművészeti gimnáziumban folytassa a tanulmányait. (A Thuránszky lány éveken át textilminta-tervezőként dolgozott.)

Erzsébet asszony – akivel a nem budapestiek is bármely pillanatban találkozhatnak, hisz’ rajta van a tízforintosunkon – boldog embernek tűnt föl ottjártamkor. Boldog és büszke, mert huszonéves szépségét adományozhatta hazájának, népének, napjaink és a jövendő nemzedékeinek. Élteti a tudat, hogy a szabadság róla formált alakja több, mint jelkép – valóság.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

A Az újságíró archívumából – Megszólal a Gellért-hegy Géniusza bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

Élete utolsó éveiben betegeskedett, ám a munkával – kvázi nyugdíjasként – sem hagyott föl… A Mai Nap külpolitikai szerkesztőjeként (1990. július 30-án) ekként búcsúztam „az Öregtől”:

«Adását megszakítva közölte (1990. július 29-én) a bécsi rádió: vasárnap hajnalban szívelégtelenség következtében a lainzi kórházban elhunyt dr. Bruno Kreisky, az osztrák és a nemzetközi szocialista mozgalom, a világpolitika e századi egyik legnagyobb tekintélyű alakja. Nyolcvanadik életévében járt. A legaktívabb nyugállományú politikusként tartotta számon és tisztelte Kelet és Nyugat egyaránt.

A második világháború utáni Ausztriában a leghosszabb ideig töltött be kormányfői tisztséget, s ezalatt az Európában kibontakozott enyhülési folyamat építőmestere is volt. Külügyi államtitkárként részt vett az osztrák államszerződést tető alá hozó tárgyalásokon. Az örökös semlegességet kinyilvánító és szuverén Ausztria létrejöttével „lezárult a hidegháború korszaka – nyilatkozta e sorok írójának –, s ez történelmileg még akkor is bizonyítható állítás, ha később a berlini és a kubai válság következtében ismét megjelent a világpolitikai szóhasználatban a krízis kifejezés”.

Előbb külügyminiszterként, majd 1970–83 között szövetségi kancellárként minden addiginál nagyobb nemzetközi tekintélyt vívott ki hazájának, miközben az általa vezetett kormányok megteremtették a dolgozók és munkáltatók szociális partnerségét, az ezen alapuló jólétet Ausztriában. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a közel-keleti válság enyhítésében, s ugyanő tette hazája fővárosát az Egyesült Nemzetek Szervezete harmadik székhelyévé. Kezdetben az Ausztriát bekebelező fasiszta Németország ellen küzdött (emigrációjában kötött életre szóló barátságot Willy Brandttal), később politikusként okos kompromisszumaival osztatlan elismerést szerzett. Szociáldemokrataként, államférfiként párbeszédre törekedett a kommunistákkal is, de élete végéig nem békült meg diktatúrájukkal. Az ő külügyminisztersége, majd kancellársága alatt jött létre a „második kiegyezés” Bécs és Budapest között.

Hetvenötödik születésnapjának előestéjén beszélhettem utoljára „az Öreggel”, akire hűséges titkárnője, Schmidt asszony különösen éberen vigyázott. „Csak azért vagyok Bécsben, mert fogadnom illik a gratulációkat, egyébként rengeteget dolgozom, emlékirataimat diktálom…”

Bár nem sokkal később ez a kötete is megjelent, terveit mind nem sikerült megvalósítania, pedig részben önmaga kímélésére, részben sértődöttségből még pártja díszelnöki tisztjéről is lemondott, hogy kedvenc pihenőhelyén, Mallorca szigetén elkészíthesse részletes politikai végrendeletét. Tegnap reggel óta már csak emlékezhetünk szavaira, alakjára, munkásságára. A század egyik nagy egyénisége ment el örökre.

Schmidt asszony végleg kikapcsolhatja a telefont.»

Kreiskyvel az utolsó, nagy beszélgetést 1985 májusában, az osztrák államszerződés aláírásának 30. évfordulója alkalmából folytathattam a félhivatalos kormánylap, a Magyar Hírlap külpolitikai rovatának munkatársaként. Az interjú 1985. május 15-én jelent meg (majd pedig később itt, az Infovilágban):

…E sorok írójának többször is megadatott, hogy részt vegyen a Kreisky „találmányának” számító, legendás Pressefoyer-n, azaz a ballhausplatzi kancellária emeleti előszobájában a keddi kormányülések után tartott sajtótájékoztatón, továbbá hosszabb lélegzetű interjúkat is készíthetett a politikussal. Ez alkalommal az osztrák államszerződés megkötésének 30. évfordulóján, 1985. május 15-én, az akkor rangos és mértékadó napilapként ismert Magyar Hírlapban megjelent Kreisky-interjút adjuk közre…” (A képen: Figl köztársaság elnök mutatja a Felső-Belvedere kertjében összegyűlteknek az aláírt osztrák államszerződést 1955. május 15-én 11 óra 30 perckor: „Wir sind so frei!”)

„Az első lépés az enyhülés felé” – dr. Bruno Kreisky interjúja

Bár irodát tart fenn a bécsi bevárosban, a Schwarzenbergplatzon, és külön titkárságot a napi ügyek, sajtóbeszélgetések összehangolására, tárgyalásai, előadásai előkészítésére, utazásainak a lebonyolítására, ha Ausztriában tartózkodik, a legbiztosabban grinzingi lakásán érhető el dr. Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság exkancellárja, az osztrák és a nemzetközi politikai élet nagy öregje. Talán ez utóbbi, az irányában megnyilvánuló 
különös tiszteletet kifejező jelzőt külsőségeiben is hangsúlyozandó, az Altbundeskanzler [exkancellár] egy ideje rövid szakállt növesztett. A reá jellemző bölcs megfontoltsággal, tömör fogalmazásban válaszol a Magyar Hírlap kiküldött munkatárának a kérdéseire. 

– Mivel foglalkozik ezekben a napokban, hetekben, exkancellár úr?

– Most érkeztem vissza az Egyesült Államokból. New Yorkban részt vettem az Arab Ligának az ENSZ égisze alatt rendezett nagy, nemzetközi szimpóziumán. Néhány óra múlva Stockholmba repülök, pár napra. Hazatérve beszédek írása lesz a dolgom, majd a hónap második felében Izraelbe utazom. Van egy érvényes meghívásom a Szovjetunióba is, ennek júniusban szeretnék eleget tenni. És ne feledjük: előfordulhat, hogy legközelebb Budapesten találkozunk, az orvosok a nukleáris háború elhárításáért világkongresszus alkalmával. De addig is essünk túl ezen az interjún!

– Mi volt Ausztria nemzetközi jogi státusa 1955 tavaszáig, tehát az államszerződés megkötéséig?

– Négy nagyhatalom, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország által megszállt ország voltunk, melynek szuverenitását – éppen a megszállásból adódóan – súlyos feltételek és korlátozások terhelték.

– Mi tette szükségessé, illetve lehetővé az osztrák államszerződés megkötését? Hogyan zajlottak az előkészítő tárgyalások?

– A kiindulópont az volt, hogy az Osztrák Köztársaság egyetlen országgal sem állt háborús viszonyban. Ebből következően békeszerződés megkötésére sem került sor. Az általunk óhajtott szerződéssel állami létünk,  helyreállítását, a megalapozását kívántuk elérni. Tíz esztendő alatt, tehát 1945–55 között, az osztrák tárgyaló küldöttség 260 előkészítő megbeszélést folytatott; legnagyobbrészt eredmény nélkül zárultak ezek az ülések. Az 
államszerződés kimunkálására három évtizeddel ezelőtt a szovjet vezetésnek az a világos és logikus felismerése adott lehetőséget, hogy megváltozott az európai politikai-katonai helyzet.

– Tekinthető-e az osztrák államszerződés megkötése az európai enyhülés, felé vezető első nagy lépésnek, s ha igen, miért?

– Egyértelmű igennel kell válaszolni a kérdésre. Azért, mert Potsdam óta először került sor kézzelfogható eredményekre vezető tárgyalásokra a négy nagyhatalom között. Elméletileg akkor zárult le a hidegháború korszaka. 
Ez még akkor is történelmileg bizonyítható állítás, ha később, a berlini és a kubai válság következtében ismét megjelent a világpolitikai szóhasználatban a krízis kifejezés. Szerencsére sikerült ezeket a problémákat háború nélkül megoldani.

– Milyen fogadtatásban részesítette a szovjet vezetés az államszerződés ügyében tárgyalni hívott osztrák küldöttséget, és tagjai között dr. Bruno Kreisky külügyi államtitkárt?

– Rendkívül barátságosan és nagyon reprezentatív külsőségek között, amely egy megszállt országból érkezett küldöttség számára szerfölött meglepő volt. Meg is jegyeztem, csak úgy, magunk között, hogy ha ekkora tisztelettel fogadnak bennünket, akkor egyáltalán nem valószínű, hogy dolgunk végezetlenül térünk haza.

– Milyen következtetést vontak le a Bécsből érkezett tárgyaló delegáció tagjai e légkört tapasztalván?

– Azt, hogy sorsdöntő lehetőség kihasználására nyílott alkalma az osztrák kormánynak, éppen ezért nagyon okosan, hajlékonyan kell tárgyalnunk.

– Hogyan zajlottak le a moszkvai megbeszélések, és mi állt a középpontjukban?

– Nagyon jó, építő szellemben, amely elsősorban az orosz fél megértő magatartásának volt köszönhető. Viszonylag gyorsan sikerült, megállapodnunk a valamikori német javaknak és az ausztriai olaj-lelőhelyeknek a visszakapásában, megváltásában, amit áru-, illetve kőolaj-szállításokkal kompenzáltunk. Kedvező megváltási áron lett újra osztrák tulajdon – a többi között – a Dunai Gőzhajózási Társaság is.

– Hogyan vetődött föl a svájci mintájú örökös semlegesség gondolata?

– Szovjet részről megkérdezték tőlünk, miként képzeljük el annak megakadályozását, hogy Ausztria valamikor is Németországhoz csatlakozzék. A mi válaszunk az volt, hogy svájci mintájú semlegesség alapján, amelyet természetesen alkotmánytörvénybe is foglalunk. Erre azután kerülne sor, mondtuk, hogy az utolsó megszálló katona is elhagyja majd Ausztria földjét.

– Milyen kötelezettséget ró ez az Osztrák Köztársaságra?

– Az örökös semlegességet vállalt államnak figyelemmel kell lennie bizonyos nemzetközi jogi előírásokra. Közéjük tartozik egyebek közt az, hogy semlegességét minden rendelkezésre álló eszközzel megvédi; nem csupán területét, hanem légterét is.

– Több évtizedes tapasztalat: Ausztria sohasem szemlélte kívülállóként a nemzetközi, főként az európai helyzetet, mi több, sajátos lehetőségeinek a birtokában, minden alkalmat fölhasznált a béke megszilárdítására. Exkancellár úr! Ön diplomataként, országa diplomáciájának és kormányának vezetőjeként is oroszlánrészt vállalt hazája külpolitikai alapelveinek a kimunkálásában. Melyek ezek?

– Az osztrák külpolitika egész sor olyan alapelvet dolgozott ki, amely véleményem szerint, axióma jellegű, azaz gyakorlati tapasztalatok széles körű általánosításán nyugszik.

– Viszonyunk az államszerződést aláirt államokkal: ők voltak azok, akik legyőzték a Hitler-fasizmust, és ezzel – bár tíz évig megszállva tartották Ausztriát – lehetővé tették hazánk függetlenségének, nemzeti létének a helyreállítását az ország régi határain belül. Az ő áldozatos küzdelmük nélkül Ausztria nem létezne. Éppen ezért a lehető legbizalomteljesebb kapcsolatot ápolunk velük.

– Közép-, Délkelet- és Kelet-Európában élő közvetlen és közvetett szomszédainkat tekintve, a legnagyobb mértékű normalizálásra törekedtünk és törekszünk, mert csak az vezet eredményre. Itt kívánom leszögezni, hogy jószomszédi kapcsolataink tipikus példája az osztrák–magyar viszony.

– Kapcsolatépítő gyakorlatunkban törekszünk az optimális európai gazdasági integrációra; részvételünk benne Ausztria gazdasági, fejlődése, illetve továbbfejlődése szempontjából létfontosságú. De egy pillanatra sem szabad elhanyagolni a Kelet-Európához fűződő fontos gazdasági kapcsolatainkat sem.

– Kötelességünknek tekintjük, hogy Bécset a világpolitikai jelentőségű találkozások egyik középpontjává tegyük, és ebből a célból a szükséges létesítményeket e nemzetközi rendezvények szolgálatába állítsuk. Úgy vélem, hogy e feladatunknak legnagyobbrészt máris eleget tettünk, és ha rövidesen fölépül a bécsi konferenciaközpont, minden objektív feltétel adott lesz. Ezt a célt nem csupán a politika motiválja; szolgálja Bécs tekintélyének további növekedését az egész világ szemében. Olyan módon, miként az Első Köztársaság idejében is hatalmas megbecsülést és jó hírnevet vívott ki magának ez a város az akkor megkezdett szociális és kommunális politikájával.

– Célunk továbbá, hogy cselekvő módon hozzájáruljunk az ENSZ békefenntartó küldetéséhez. Évtizedek óta teljesítenek szolgálatot katonáink (eddig mintegy 30 ezer személy) Cipruson és a Golán-fennsíkon. Tevékenységünk arra irányul, hogy szüntelenül növekedjék az ENSZ politikai jelentősége. Mindenütt, ahol háborús veszély fenyeget vagy válsághelyzet van kialakulóban, a világszervezet alapokmányának szellemében kívánunk tenni a béke és a nyugalom megőrzéséért.

– Melyek Ausztria feladatai az államszerződés 30. évfordulóján és a későbbiekben?

– Az államszerződés megkötése óta eltelt három évtized az Osztrák Köztársaság állampolgárai számára a jó ütemű fejlődés harminc esztendejét is jelenti. Feladatunk tehát olyan politikát folytatni, amely a jövőben is legalább ilyen, vagy még gyorsabb ütemű haladást tesz lehetővé mindannyiunk számára.

– Exkancellár úr! Köszönöm a beszélgetést!

Osztrák krónika, 1955 

Február 8.: Molotov szovjet külügyminiszter a Legfelsőbb Tanács ülésén javasolta az osztrák államszerződés megkötését. Kijelentette: ha az: Ausztriát megszállva tartó négy nagyhatalom és a bécsi kormány közti szerződéssel szavatolni lehetne az Anschluss örök időkre szóló kizárását, akkor a négyek már a német békeszerződés megkötése előtt kivonulnának az országból. (Az NSZK-nak a NATO-hoz csatlakozásával hosszú időre elodázódott a német békeszerződés.)
Március 24.: Julius Raab osztrák szövetségi kancellár meghívást kapott Moszkvába, az államszerződéssel kapcsolatos tárgyalásokra. A bécsi minisztertanács döntése értelmében a kancelláron kívül dr. Adolf Schärf alkancellár, Leopold Figl külügyminiszter és dr. Bruno Kreisky külügyi államtitkár utazik a szovjet fővárosba.
Április 11.: Mikojan miniszterelnök-helyettes, Vjacseszlav Molotov külügyminiszter és Andrej Gromiko külügyminiszter-helyettes üdvözölte az osztrák kormányküldöttséget, amelyet Nyikolaj Bulganyin miniszterelnök is fogadott. A szovjet kormány elnöke leszögezte: az osztrák államszerződést mielőbb ki kell dolgozni és alá kell írni, mert az a kontinens békéjét és biztonságát szolgálná.
Április 12–14.: Szovjet részről Molotov és Anasztasz Mikojan vezette az osztrák politikusokkal folytatott tárgyalásokat, amelyen Moszkva elfogadható biztosítékként jelölte meg Ausztriának Svájcéhoz hasonló örökös semlegességi státuszát.
Április 15.: A két kormányküldöttség aláírta a moszkvai memorandumot, amelyben az osztrák fél kötelezte magát az örök semlegességre, elfogadta a négy nagyhatalom garanciáját országa területi sérthetetlenségére. A Szovjetunió kötelezettséget vállalt az osztrák államszerződés aláírására, megszálló csapatainak 1955 végéig való kivonására Ausztriából. A moszkvai emlékirat kétoldalú gazdasági-pénzügyi megállapodásokat is tartalmazott.
Május 2–13.: Iljicsov szovjet, Thompson amerikai, Wallinger brit és Lalouette francia nagykövet, valamint Figl külügyminiszter és dr. Kreisky államtitkár véglegesen megfogalmazták az osztrák államszerződés szövegét.
Május 14.: Bécsbe érkezett Vjacseszlav Molotov szovjet, John Foster Dulles amerikai, Harold MacMillan brit és Antoine Pinay francia külügyminiszter.
Május 15., 11 óra 30: A bécsi Felső-Belvedere-palota márványtermében a négy nagyhatalom külügyminisztere, valamint Leopold Figl, az osztrák diplomácia vezetője aláírta a második osztrák köztársaság teljes függetlenségét és szuverenitását kimondó államszerződést.
Június 7.: Az osztrák törvényhozás egyhangúlag elfogadta az államszerződés és az ország semlegességére vonatkozó nyilatkozat szövegét.
Július 27.: Miután a négy nagyhatalom törvényhozása is ratifikálta az okmányt, érvénybe lépett az osztrák államszerződés.
Október 26.: Az Ausztriát megszálló hatalmak utolsó katonája is elhagyta az ország területét. A parlament beiktatta, az Ausztria semlegességét kimondó alkotmánytörvényt. Húsz évvel ezelőtt, 1965-ben ezt a napot az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepévé nyilvánították.

November 22.: A Magyar Népköztársaság és a Svájci Államszövetség kijelentette, hogy elismeri az Osztrák Köztársaság örökös semlegességi státuszát.

December 15.: Dag Hammarskjöld főtitkár bejelentette: a Biztonsági Tanács javaslatára az ENSZ-közgyűlés 555. plenáris ülése fölvette a világszervezetbe Ausztriát.

Dr. Bruno Kreisky szociáldemokrata (SPÖ) politikus Bécsben született 1911. január 22-én; jogi doktorátust szerzett. 1926-ban kapcsolódott be a szocialista munkásifjúsági mozgalomba; politikai tevékenységéért 1935-ben letartóztatták, 1936-ban hazaárulás vádjával elítélték; 1938-ban a Gestapo letartóztatta. Néhány, hónap múltán sikerült Svédországba emigrálnia, ahonnan 1945-ben tért vissza. A II. világháború után, 1946–49 között diplomataként dolgozott Stockholmban, előkészítette hazája és a skandináv országok közötti diplomáciai kapcsolatok fölvételét. 1951–53: Theodor Körner szövetségi elnök politikai tanácsadója, 1953-tól külügyi államtitkár, 1955-ben külügyminiszterré nevezték ki. 1956–83: parlamenti képviselő. 1967–83: az SPÖ folyamatosan újra megválasztott országos elnöke, 1983-tól tiszteletbeli elnöke. 1970–83 között szövetségi kancellár. 1959–66 között külügyminiszter. 1976–89 a Szocialista Internacionálé alelnöke. 1990. július 29-én hunyt el Bécsben.

Amikor 1990 egyik forró, júliusi vasárnapi reggelén a hírügynökségek gyorshírben adták tudtul: elhunyt Bruno Kreisky, mélyen megrendültek az egész világon jól ismert osztrák politikus barátai és ellenfelei egyaránt. Kreisky jó negyedszázadon át volt a bécsi kormány tagja, ebből tizenhárom esztendőn át szövetségi kancellár. Szerencsés ember volt, az ő nevéhez fűződnek azok az évek, amikor hazája a világra nyitott, modern állammá, országgá vált. 
Kreisky zseniális diplomata volt, ebbéli adottságát, tehetségét közvetítőként, hídverőként egyaránt kamatoztatta a világpolitikában, a kelet–nyugati (különös tekintettel az osztrák–magyar) kapcsolatok építésében, a közel-keleti békekezdeményezésekben. Hazájában gyakorta a „Napkirály” meg „az Öreg” néven emlegették közbeszédben, sajtóban, politikai körökben egyaránt, tekintélyét még az időnként indulatos csipkelődések sem kezdték ki. 
Szerzánciós debattőr volt, kristálytiszta logikával és bécsies jókedéllyel áldotta meg a sors. Politikai eszmetársa és személyes jó barátja, sorstársa az önkéntes száműzetésben a háború alatt, Willy Brandt a többi között ezt mondta Bruno Kreisky búcsúztatásakor 1990. augusztus 7-én a Bécsi Központi Temetőben: „Az ő világa nagyobb volt, mint a hazája. Mindent elkövetett a népek közösségéért és jólétéért. Nyugodj békében, kedves, jó barátom!”

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

A Az újságíró archívumából – Kreisky az enyhülés építőmestere volt bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.

A nyitó képen egy Jutasi-cikk képe a sok-sok ezerből….Csak hetvenhat éves volt, hirtelen vitte el a halál. Egykori kollégájaként, szerkesztőjeként jó szívvel állíthatom: Feri – avagy miként ezrek ismerték: Juti – sokoldalú, jó újságíró volt, még akkor is, ha nem ő választhatott, mert főnökei jelölték ki a helyét a Győr-Sopron megyei lap, a Kisalföld Szerkesztőségének belpolitikai rovatában. Jó négy évtizedig – 1968–2009-ig – művelte hivatását, példát adván a pályán sokaknak alaposságból, folyton gyarapított műveltségből, olvasóknak, ezeregy személyes hírforrásnak, barátnak egyaránt. Tapasztalt újságíróként segítette a nála fiatalabbakat, a pályakezdőket, miközben az évtizedek múlásával ő is belekóstolt a lapkészítésbe, a szerkesztésbe. Miközben könyvet írt „Slapaj voltam” címmel, szívesen osztotta meg egykori írásait, emlékeit, tapasztalatait, véleményét az Infovilág hírportál „Az újságíró archívumából” című rovatának olvasóival… Szívesen fogadtam volna még sok évig Juti írásait, ám többé már nem kapcsolja be a számítógépét. Elaludt, örökre elaludt; holnap, 2025. július 30-án délelőtt tíz órakor búcsúznak tőle családja, kollégái, barátai, ismerősei a győr-szentiváni, Sugár úti temetőben.

A Jutasi Ferenc újságíró meghalt bejegyzés először Infovilág-én jelent meg.