Autólopások: nincsenek biztonságos márkák

Ennek ellenére az autósok háromnegyede kevéssé tart tőle, hogy áldozattá válik, és továbbra sem köt biztosítást lopás ellen. A Genertel összegzése az autósok legfontosabb védekezési lehetőségeit foglalja össze.

Az ORFK friss lopási listáján tavaly a Volkswagent a Suzuki, az Opel, a Ford és a Renault követte – ezek éppen a hazai autópark leggyakoribb márkái. Eközben a BMW a 2011-i ötödikről a kilencedik helyre csúszott vissza.

Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója: „Az autósok körében még mindig az a tévhit él, hogy elsősorban az értékes, új autók vannak veszélyben. Napjainkban már a kis- és középkategóriás autók tűnnek el legnagyobb számban, és egy-egy idősebb autó akár fontosabb célpont is lehet, mivel nehezen beszerezhető alkatrészek forrása lehet” – oszlatja el a tévhiteket

A Genertel adatai is az ellopott autók rohamosan növekvő átlagéletkoráról tanúskodnak: a társasághoz beérkező lopáskár-bejelentésekben szereplő autók átlagos életkora 2010-ben még 3,9 év volt, esztendővel később 4,7-re, tavaly már 5,4 évre nőtt, és a listán 2011 óta egyre nagyobb arányban szerepelnek a tíz évesnél öregebb lopott kocsik.

Az autósok hamis biztonságérzete is okozhatja azt, hogy a Genertel nemrégi felmérése szerint az autósok jóval inkább tartanak a töréskártól, mint a lopástól. A töréskárok átlaga a 10-es skálán 6,3 volt, a lopásoké csupán 3,8, ami igen mérsékelt érték ahhoz képest, hogy egy ilyen kár esetén – biztosítás nélkül – az autó teljes értéke elveszik.

Bár nincsen olyan autó, amelyet nem lehet ellopni, három szempont következetes alkalmazásával sokat tehetünk azért, hogy autótolvajok ne károsít

1. Biztosítás lopás ellen: az évről évre egyre kedvezőbb díj mellett elérhető teljes körű casco-biztosítások természetes módon a lopás ellen is védenek. Anyagi okra immár senki sem hivatkozhat, ha nincsen lopás elleni biztosítása, mivel az autó értékétől függően már akár évi kétezer forintért is lehet lopáscascót találni a hazai piacon, ami még a legöregebb évjáratok számára is vonzó opció lehet.

2. Lopásgátló eszközök: két-három lopásgátló eszköz párhuzamos alkalmazásával (például jól felszerelt indításgátló, valamint kormányzár a riasztókészülék mellé) jó eséllyel elérjük, hogy a tolvaj inkább könnyebben elérhető célponttal próbálkozzék.

3. Kulcskérdés az indítókulcs: fontos tudni, hogy a biztosítók ragaszkodnak ahhoz, hogy kárbejelentéskor be tudjuk mutatni az autóhoz tartozó valamennyi gyári kulcsot. Ezért mindenképpen tartsuk meg az alábbi szabályokat:

Garázskapu vagy utcai kapu nyitásakor állítsuk le a motort, és a kulcsot tegyük zsebre

A lakásban ne szem előtt, a bejárati ajtó melletti fogason vagy a kabátzsebben tartsuk az autó kulcsait, felkínálva azt a besurranó autótolvajnak

Minimalizáljuk annak a kockázatát is, hogy a kulcsról másolat készülhessen: csak megbízható szervizbe vigyük az autónkat, autómosóban pedig kísérjük figyelemmel a kulcs útját.