Az agrárminiszter szőrös lába

Nagy István agrárminiszter egy tó partján – feltehetően a Balatonnál – pihen és lefotózta a lábát, majd a képet feltette az Instagramra. „Pihenőidőben, árnyékban” írta a képhez a miniszter. Sokan hozzászóltak, a legtöbben nem díjazták, amit láttak. Pedig, nincs baj Nagy István lábaival. Kissé szőrösek ugyan, de férfiemberek esetében az ilyen gyakorta előfordul, az igazat megvallva, a legtöbbünk lába még ilyen sem.

Nem is az probléma, hogy Nagy Istvánnak szőrösek a lábai, hanem hogy mindezt megosztotta a nyilvánossággal. Nem tartozik ránk. Semmi közünk ahhoz, hogy milyenek az agrárminiszter lábai, nem ezért kapja tőlünk, adófizetőktől a miénkénél nagyobb fizetését. Nagy Istvánt és minisztertársait azért fizetjük, hogy legjobb tudásuk szerint végezzék a munkájukat, mindnyájunk és nem utolsósorban a haza épülésére.

Pihenésre persze Nagy Istvánnak is szüksége van, hiszen nem pedagógus, aki délután 4 óra után hazamehet a munkából, plusz még ott van neki a nyári szünet. Az sem gond, ha árnyékban pihen, napon nemcsak kellemtelen az ilyen, hanem egészségtelen is.

Nagy István agrárminisztertől tehát nem azt várjuk, hogy a fotón láthatónál szebb lábai legyenek, hanem azt, hogy minisztériumát a magyar emberek érdekében vezesse. Ne csak a magyar termelők érdekeit védje, hanem vegye észre, hogy a magyar termelők portékáinak vásárlói szintén magyarok.

Ezért nem kellene – Lázár János nyomán – neki is a külföldi boltláncok ellen hadakoznia, kiszorításukkal riogatni a magyar vásárlókat. Ezekben az üzletekben ugyanis – jelen állás szerint legalábbis – bővebb a választék és alacsonyabb az ár, mint a magyar tulajdonú boltokban. Arról most nem is szólva, hogy a Magyarországon működő multik magyar embereknek adnak munkát, magyar családok tízezreinek biztosítanak megélhetést. A Lidlben, az Aldiban, vagy teszem azt, a Sparban a pénztárosoktól az árufeltöltőkig mindenki magyar. De még e multik irodáiban is magyar emberek ülnek, a termékeknek pedig igen nagy százaléka – törvény írja ezt elő és ellenőrzik – magyar termelőktől származik.

Nem kiszorítani kellene a külföldi boltláncokat, hanem versenyezni velük. Jobbnak lenni náluk, az övékénél szebb, olcsóbb árut kínálni. És akkor a magyar emberek – akik a mostani inflációs időkben még a szokottnál is árérzékenyebbek – nem náluk, hanem a hazai láncok valamelyikénél fognak vásárolni.

Jó pihenést miniszter úr, maradjon csak továbbra is árnyékban, ne menjen a napra, mert az UVB-sugarak károsak az egészségre. Azokkal pedig, akik a lábait kifogásolják, ne törődjék. Nincs azokkal semmi baj, szőrös magyar férfilábak, hadd irigykedjenek a brüsszeli bürokraták!