A magyar lakosság 70 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ehhez képest a 2000-es évek elejének aranykorához képest, ma mindössze két, felnőttelhízást-kezelő központ létezik: az egyik Budapesten, a másik Szegeden. Ráadásul a páciensek ott sem férhetnek hozzá azokhoz a kezelésekhez, amelyek a múltban elérhetők voltak. Így a túlsúlyosaknak a megbélyegzés mellett a számukra hátrányos megkülönböztetést alkalmazó egészségügyi ellátással is meg kell küzdeniük. Súlyos anyagi nehézségekkel is szembesülnek, mivel gyakori társbetegségeik mellett (cukorbetegség, magas vérnyomás, ízületi problémák stb.) az elhízás sebészeti kezelése szerfölött drága, ráadásul csak magánorvosi ellátásban érhető el.
A média és az egészségügyi ellátórendszer szerepét hangsúlyozták minap a Magyar Elhízástudományi Társaság szakértői egy nyilvános beszélgetésben. Hangoztatták: nem csupán az elhízás világnapján kell szót emelni a testsúlytöbbletről. Dr. Halmy Eszter a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, dr. Forster Tamás kardiológus professzor, valamint dr. Jákó Péter belgyógyász főorvos azt is elmondta, hogy a covid–19 okozta halálozások legnagyobb kockázati tényezője az életkor mellett a túlsúly.
Abból az (eddig!) mintegy 2,5 millió halálozásból, ami az új típusú koronavírus miatt következett be, 2,2 millió olyan országokban – az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Olaszországban – történt, ahol különösen sok a túlsúlyos ember – állapította meg jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség. Ráadásul a túlsúly növekedésével a covid–19 megbetegedés is súlyosabb. Az Egyesült Államokban 68 százalék a túlsúlyos vagy elhízott felnőttek aránya. Amerikában az intenzív osztályon ápoltak mindössze 12 százaléka normális testtömegű; 24 százalékuk túlsúlyos, 64 százalék pedig elhízott.
Elsősorban tehát az elhízást kell megelőzni, miután szorosan összefügg a leggyakoribb népbetegségnek számító szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kialakulásával. Egy brit tanulmány szerint a daganatos betegségek halálozási kockázatának csökkentésében az elhízás megelőzése még a dohányzásról leszokásnál is fontosabb.
Bővebben itt: Az elhízás betegség! – Az elhízás világnapja 2021; Az elhízás és a covid-19 járvány súlyosságának összefüggései; Példaképeink az elhízás elleni küzdelemben; Az elhízás kezelésének finanszírozása Magyarországon; Hogyan kellene kezelni az elhízást az egészségügyi ellátórendszerben és a fejekben?