az MSZF tiltakozásra sarkallja híveit

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) elítéli a bérből és fizetésből élők fokozott kizsákmányolására irányuló munkajogi törvénytervet, és szolidaritásáról biztosítja a szakszervezeteket a dolgozók védelmében folytatott harcban. Az MSZF részt vesz a szakszervezetek december 8-ra meghirdetett budapesti tüntetésén, és mozgósít rá – tudatta a szervezet ma reggel kiadott közleményében.

„Miféle családvédelmi politika az, amely megengedné, hogy a munkájából élő heti hat napon át dolgozzon, a túlórák számát pedig évi 250-ről 400-ra emeljék? Hogyan egyeztethető össze családvédelem és szolgai alárendelés a munkáltatónak? Miféle családpolitika az, amely megengedné, hogy az érintetteket négy héten át reggeltől estig munkára kötelezhetnék, a túlmunkadíj kifizetését pedig akár évekkel későbbre halaszthatnák? A családvédelemről szóló nemzeti konzultáció keretében miért nem arról kérdezte meg a családokat a kormány, hogy egyetértenek-e a fokozott kizsákmányolással?” – kérdezi az emberjogi mozgalom.

A Magyar Szociális Fórum felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány most szembesülni kénytelen évek óta folytatott bevándorlás ellenes politikájának következményeivel a munkaerőhiányra nézve. Ésszerű, kiegyensúlyozott, szelektív befogadással el lehetne kerülni a magyar dolgozó fokozott kizsákmányolását, a kirekesztés, az elzárkózás és idegenellenes hangulatkeltés növekvő kizsigereléshez, és fokozódó társadalmi ellenálláshoz vezethet – írják.

A Kósa–Szatmáry-féle „rabszolgatörvény”-tervezet arra utal, hogy a kormány valódi célja nem a családvédelem, hanem a tőke védelme, és a profit gyarapítása. Az MSZF ezért arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy legyenek ott a budapesti Jászai Mari téren szombaton délelőtt 10 órakor, és vonuljanak föl a Magyar Szociális Fórum, Munkát-Békét-Biztos Megélhetést feliratú transzparense mögött a Kossuth-térre, együtt a szakszervezetekkel – áll a közleményben.