Az újságíró archívumából – aki megmentette Raffaello remekét

Évekig jóformán naponta eljártam a drezdai Zwinger előtt, a várárok mentén; minden alkalommal megálltam, ha csak pár másodpercre is, hogy fölnézzek a szász barokk remekének számító koronás kapura. Szabad időnkben az állami műgyűjtemény kiállításait csodáltuk, a régi mesterek képtárát, a porcelángyűjteményt, a matematikai és fizikai műszerek királyi kabinetjét… Az ám, ez év tavaszától a látogatók felfedezhetik a multimédiás Zwinger Xperience-t is…Akkor, évtizedekkel ezelőtt még láthattam a Zwingernek a Színház tér / Thaterplatz felőli bejáratánál, egy oszlopra, cirill betűkkel felírva, hogy átvizsgálva, akna nincs, Hanutyin… Az orosz aknakereső szakember, a Vörös Hadsereg katonája a második világháború vége után Drezdában állomásozott. Az ő feladata is volt, hogy a városközpont súlyosan megrongálódott épületeit ellenőrizze – aknák után kutatva. A Zwinger, a Residenzschloss és a Hofkirche külső falaira írta fel megállapításait. Évtizedekig olvashatók voltak. A Zwinger oszlopáról azonban eltűnt Hanutyin jelentése, 2014 óta emléktábla örökíti meg a szöveget – németül. Nagy kár, hogy a restaurátorok nem konzerválták… Csak a valamikori újságcikk (megjelent a Magyar Hírlap 1983. november 6-i számában) őrzi az emlékét. A képeket régi jó drezdai kollégám, barátom, a tipográfus tervező és fotóművész, Siegfried Rudolf készítette; sajnos, már évek óta nincs közöttünk, csak a jó emlékét őrizhetjük… (A nyitó kép forrása: www.der-dresdner-zwinger.de)

A Zwingert fölkereső milliók láthatják ezt az orosz nyelvű feliratot a Régi Mesterek Képtárához vezető bejárat mellett: „A múzeum megvizsgálva. Akna nincs. Ellenőrizte Hanutyin.”

„A múzeum átvizsgálva. Akna nincs. Ellenőrizte Hanutyin.” Tömör, katonás fogalmazás. A cirillbetűs, orosz nyelvű feliratot milliók látták és láthatják ezután is Drezdában, a Zwingernek a Színház tér felőli bejáratánál. Ott, ahol télen-nyáron százak sorakoznak, hogy bejuthassanak a világ egyik leggazdagabb képtárába, megcsodálhassák Raffaello Sixtusi Madonnáját, Giorgione Szendergő Vénuszát, Canaletto, Rubens, Tintoretto, Rembrandt, Holbein, Cranach festményeit, rajzait…

Ki ez a Hanutyin? – kérdezte vagy két évtizeddel ezelőtt a moszkvai Pravda hasábjain egy olvasó, aki frissiben tért haza az Elba-parti nagyvárosból, és maga is láthatta az idézett feliratot. Később kiderült, hogy a hatszavas, orosz nyelvű történelmi üzenet szerzője is látta a felhívást az újságban, de hivalkodásnak tartotta volna, ha fölhívja a Pravdát:

„Én vagyok az, Ivan Sztyepanovics Hanutyin, moszkvai mérnök. Alig húszévesen, a Vörös Hadsereg felderítőjeként azt a feladatot kaptam, hogy a teljesen szétbombázott drezdai belváros egy részét, benne a Zwinger épületét is, megtisztítsam a föl nem robbant aknáktól, bombáktól…”

Hanutyin egy volt katonatársa viszont „leleplezte” azt a szovjet harcost, aki 1945. május 8-án, Drezda felszabadításának napján – mint annyiszor, most is – élete kockáztatásával teljesítette a parancsot: megakadályozandó a további emberveszteséget, megmenteni a város világhírű műkincseit. Ivan Sztyepanovics Hanutyin, a Kijevtől délkeletre fekvő Pirjatyinból származó fiatalember Drezdáig megjárta a hadak útját. Rzeszówban, Krakkóban már teljesített hasonló feladatot, mielőtt “az Elba menti Firenzében” (Elbflorenz) kellett hozzálátnia a fasiszták által hátrahagyott „meglepetések” földerítéséhez, ártalmatlanításához.

Üszök és rom között aknát keresni – szinte reménytelen és legfőképpen – életveszélyes feladat. „A Koronás kapuhoz a Zwinger-árkon átvezető híd roncsain jutottam el – beszéli el Hanutyin. – Jó szerencsémnek köszönhetem, hogy a májusi nap megcsillant egy drótdarabon. Óvatosan munkához láttam: egymás mellett két aknát is találtam. Hatástalanítottam őket, majd krétával jól láthatóan jeleztem: szabad az út…”

A Pöppelmann, Permoser, Semper és tanítványaik keze nyomát viselő, a szász barokk egykor legnagyszerűbb alkotásaként számontartott Zwinger udvarán mindenfele ledőlt, összetört szobrok, az angol–amerikai foszforbombák tüzében megolvadt, immár fölismerhetetlen kovácsoltvas remekek, elhajlott gerendák, beomlott múzeumi termek fogadták Hanutyin harcost. Már dél felé járt az idő, amikor az egyik terem falát vizsgálva, kopogtatására üresen kongó hang válaszolt.

„Egy helyen megbontottam a falat. Belül, szobrok között néhány láda robbanóanyag és egy akna lapult. Gyújtója fölött, egy vékony madzagon nehéz fémdarab lógott. A zsineg végét befalazták a frissen fölhúzott téglák közé. Akkor villant belém a fölismerés: ha középütt bontom meg az üreget takaró falat…

Az üreget átvizsgálva bukkant rá Hanutyin egy kis fiókos szekrénykében arra a rejtjelezett térképre, amelyen a náci német hadvezetés bejelölte: hol rejtette el a drezdai műkincseket. A fölbecsülhetetlen értékű alkotások egy részének a fölkutatásá­ban Ivan Sztyepanovics Hanutyin is részt vett. Elsőként jutott be a grosscottai bányaaknába, ahol részben vízben álltak a sebtében és szakszerűtlenül becsomagolt szobrok, festmények, iparművészeti remekek, meisseni porcelánok. Az egyik ládából teljesen átnedvesedett állapotban került elő Raffaello Sixtusi Madonnája.

A drezdai állami műgyűjtemény mintegy másfélmillió műtárgyának sorsa innen már közismert: a Vörös Hadseregben szolgáló művészettörténészek és restaurátorok gondosan becsomagolták őket és Leningrádba (ma ismét Szentpétervár – a szerző) , illetve Moszkvába vitték, ahol tetemes anyagi áldozattal, tíz évig tartó szakszerű munkával kijavították, konzerválták a kincseket.

„Mielőtt a műremekeket a kincses vonaton visszaszállították a Német Demokratikus Köztársaságba, egy részüket Moszkvában kiállították. Magam is beálltam a múzeum előtt kígyózó sorba, hogy viszontlássam a grosscottai bányából kimentett festményeket, plasztikákat, porcelánokat. Több órás sorbanállás után sem jutottam be, s munkába kellett mennem – mondja Hanutyin mérnök. – Tíz évvel ezelőtt, egy turistacsoport tagjaként jártam újra Drezdában, persze a Zwingerben is, ahol bizonyára furcsán nézhettek rám az emberek: miért álldogál már vagy fél órája a Madonna előtt ez a férfi?”

Hét évvel ezelőtt, 2014-ben állították a német műemlékvédők ezt a bronztáblát Hanutyin (orosz) kiírásával megegyező (német) szöveggel. A Zwinger oszlopáról ugyanis eltűnt az eredeti.

“Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)